Üdv.
Elérkezett a horror maraton második része! Mióta kiraktam az első részt, azóta rendszeresen megfordult a fejemben a folytatás, de csak most jutottam el odáig, hogy leüljek és kivitelezzem.
Ezúttal klasszikus horrorokat hoztam, olyanokat, amiket mindeki látott már vagy legalábbis ismer hallomásból.
Üdv.
Azt nem tudom mondani, hogy sokminden történt, de azért megpróbálok kipréselni magamból pár értelmes mondatot. Már csak megszokásból is. Nem azért, mert olyan érdekes lenne az életem, hogy érdemes lenne írni róla. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért írkálok még mindig ide, lehet csak tényleg megszokás.
Üdv.
Ismét itt tartunk, igen, megint CV. Ezúttal a Castlevania - Dawn of Sorrow (NDS). Ez a játék az Aria of Sorrow közvetlen folytatása. Mindkét játékot már jópárszor kijátszottam és azért álltam most neki ismét, mert hiányzott már a hangulat és a játékmenet ami csak erre a két játékra jellemző. Hogy segítsek magamon, ezúttal hackel játszottam, ami kiiktatja az idegesítő magical seal rendszert aminek amúgy sincs semmi értelme.
Aztán még több CV. Előszedtem megint a nagy szerelmem, a Castlevania - Symphony of the Night-ot, de ezúttal a Sega Saturn verziót. Ezt a múltban már elkezdtem japánul, de sosem fejeztem be. Most, hogy találtam egy jó angol fan fordítást, ideje volt megint elővennem. Egyrészt elégedettséggel tölt el, hogy ezt a verziót is kijátszhattam végre, másrészről meg a Saturn azért egy kicsit más élmény. Plusz itemek, plusz ellenségek, plusz pályák, mindezek mellett viszont ott vannak a mérleg másik oldalán a konzol limitjei. Na meg az irányítás. A Saturn több gombot használ, mint a többi verzó így kellett némi türelem a részemről ahhoz, hogy megtanuljam mit hogyan.
Ezek után teljesen más vizekre eveztem és elkezdtem egy SMT játékot, ez volt a Shin Megami Tensei: Devil Summoner - Raidou Kuzunoha vs. the Soulless Army (PS2). Hát... jó hosszú cím. Egy jó kis démonidézős, akciódús játék ami nagy meglepetésemre egyben egy detektív történet is. Akárhány SMT / Persona játékkal játszottam, mindig meglepődtem, mert eddig mindegyiket máshogyan kellett játszani. Ez sem kivétel. De kreatív és szórakoztató a démonidéző rendszer.
Később egy PSX játékot vettem elő, ez volt a Blood Omen: Legacy of Kain. Egy igazán sötét hangulatú akció RPG egy vámpírral a főszerepben. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Sötét, kegyetlen és izgalmas.
Üdv.
Ebben a bejegyzésben két, nemrég olvasott műről szeretnék írni. Mostanában eléggé ritkán olvasok, nem is tudom miért, ha pedig mégis ráveszem magam, akkor általában valami rövidebb művet veszek elő aminek gyorsan a végére érhetek. Pedig ott állnak a könyvek a polcon már mióta és várják, hogy kiolvassam őket...
De vissza a bejegyzéshez és ahhoz a két műhöz.
Az első Thierry Jonquet-től a Tarantula (1984). Őszintén fogalmam sincs hogyan találtam rá erre. Azt tudom, hogy régebben mentettem le a címet, hogy majd később elolvasom, de... Hogy mi járt akkor a fejemben és minek kapcsán találtam meg, arra már nem emlékszem. A mű igazán érdekes, jól megszerkesztett és meglepő. Megjegyezném még, a cselekmény eléggé őrült és kegyetlen helyenként.
A másik történet már vidámabb, ez T. Petronius Arbiter-től a Satyricon (~1. század vége). Legalábbis neki tulajdonítják. Igaz sajnos csak töredékek maradtak az utókorra ebből a műből de így is igazán érdekes, szórakoztató és némileg korhatáros olvasmány