Castlevania: Legacy of Darkness

Tisztán emlékszem, ezt a játékot akkor vettem elő legelőször, mikor itthon ültem betegen. Nagyon meg voltam fázva, de mégsem tudtam csak egész nap feküdni, szóval megpróbáltam lekötni magam és beraktam ezt. Érdekesnek találtam és ez volt az a játék, ami miatt elkezdtem jobban belemenni ennek a játéksorozatnak a világába. Ja, és azóta az Aloe illatú zsebkendőktől mindig megjön a kedvem egy kis Castlevaniahoz... Az agyam most már kitörölhetetlenül összeköti ezt a két dolgot.

A fő történet Cornell, a man-beast köré épül. Egyik este, tréningről hazatérve a faluját lángok között találja, az utcákon szörnyek járnak, a húga pedig eltűnt. Nem talál mást, csak a lány nyakláncát. Ezek után elindul a kastélyba, hogy kiderítse mi történik, hol a húga és miért is rabolták el egészen pontosan. Az útja során viszont találkozik egykori barátjával, aki tartogat még meglepetéseket a számára. De Cornellen kívül van még három hős, akik ugyan úgy a sötét kastélyba indultak. Henry Oldrey, akit Cornell kisfiúként ment meg, idővel felnől és lovagként tér vissza, hogy megmentse a kastélyba vitt gyerekeket. Reinhardt Schneider, a Belmont klán leszármazottja, aki a családja kötelességei teljesítése érdekében keresi fel Draculát. Végül pedig a fiatal varázslónő, Carrie Fernandez, a Belnades klánból vág neki, hogy megtisztítsa a vidéket a sötét erőktől. Mindegyik hős külön történetet kapott és más-más karakterekkel fonódik össze a sorsuk a történet folyamán.

Kezdjük ott, hogy ez a játék a Castlevania 64 egy kibővített, újra kiadott verziója. Történt egyszer, hogy N64-re megszületett egy játék, ez volt a Castlevania 64. (Vagy csak simán Castlevania, de így el lehet vonatkoztatni a többi játéktól, szóval a későbbiekben így referálok rá.) Az eredeti Castlevania 64-ben két szereplő volt csak irányítható, Carrie és Reinhardt. Ezek után jelent meg a Legacy of Darkness még ugyan abban az évben. Ez nem csak a 64-ben meglévő pályákat és karaktereket hozta vissza, de kibővítették két új játszható karakterrel is. Ha pedig ez nem lenne elég, Cornell és Henry is teljesen más történetet, játékmenetet kapott. Henry versenyfutásban van az idővel, míg Cornellel a Castlevania 64 előzményét játszhatjuk végig.

Az első Castlevania játékaim közé tartozik, így lehet, hogy sokan nem tartják a legjobbnak és én is megtapasztaltam, hogy igenis vannak olyan részei amik ki tudják idegelni a játékos, mégis közel áll hozzám és nagyon szeretem. Megvan a maga a varázsa és Cornell karaktere is szimpatikus a többiek mellett.

Ahogyan már említettem, több karakterrel kijátszható a játék, ami pedig ebben az egyik legjobb, hogy minden karakterter más-más képességekkel rendelkezik, az útja során más karakterekkel találkozik akik segítik vagy éppen hátráltatják. Bárkit is választ a játékos, annak ellenére, hogy a pályák ugyan azok, a kaland mégis más. Ez pedig egy hatalmas pozitívum.

A játék alatt különböző helyeket kell bejárni a karakterekkel, kirakókat megoldani, másokkal beszélni a továbbhaladás érdekében. A pályák nem csak a kastély falain belülre korlátozódnak, van itt hajó, erdő, villa, föld alatti alagutak, csatorna, eléggé változatos a felhozatal ami nem engedi, hogy az ember unatkozzon, nem válik monotonná a játék, mindig tud mutatni valami újat, olyat ami még nem volt.

A garfika az a "megszokott N64" grafika. Nem a legjobb mai szemmel, de a korhoz és a konzolhoz képest, szerintem teljesen rendben van. A Castlevania 64-hez viszonyítva a Legacy of Darkness feljavította a grafikát is valamennyire. Mindig sikerül jól megteremtenie a hangulatot, meg tudja mutatni azt, amit meg akar. Igaz ha a figyel az ember, akkor érdekes dolgokra bukkanhat, de ezek nem szúrnak szemet azonnal. Én is a sokadik végigjátszásom után futottam bele ilyenekbe mikor úgymond már ráértem nézelődni is. Horror játékról beszélünk, a grafika pedig ezt is szépen kezeli, nem válnak röhejessé az ijesztőnek szánt karakterek, szépen játszik sok helyen az effektekkel is. Gondolok itt pl a Villa előkertjében zajló Cerberus harcra.

A hangok és a zene is nagyon el vannak találva. Nagyon jó darabokat hallhatunk a játék alatt, igazán sikerül mindegyiknek eltalálnia az adott pálya hangulatát és ezáltal hozzáadni valamit a játékélményhez. Megjelennek visszatérő dallamok is az előző játékokból, igaz nem sok. Amit hirtelen ki tudnék emelni az az Art Towerben hallható Sinking Old Sanctuary amit előzőleg a Castlevania Bloodlinesban (1994, Sega Genesis) hallhattunk.

Ez az első Castlevania játék tudtommal (és az utolsó is), ami tartalmazza az éjjszaka-nappal ciklust. (Persze mondhatjuk, hogy Simon's Quest, de ott annyira nem volt lényeges, mint itt szerintem.) Ez leginkább Henry történetében játszik nagyobb szerepet, de a többi hőssel is kerülhetünk olyan szituációba mikor nem mindegy, hogy éppen nappal vagy este van. Például a különböző napszakokban kinyitható ajtókra gondolok itt. Igazából nekem tetszett ez a kis újítás, érdekességnek nem rossz. A Vamp állapot is egy új dolog az előző játékokhoz képest és tulajdonképpen teljesen logikus is, hiszen egy vámpíros játékról beszélünk. De ezt az ötletet sem vitték tovább a későbbiekben.

Az ellenségek és a bossok változatosak, látunk visszatérő arcokat, de több új is van, olyanok, akik csak erre a játékra jellemzőek. A mellék karakterek persze csak újak. Ami engem illet, például Dracula nagyon tetszett ebben a játékban. Maga a szerepe az előző játékokhoz képest. Eddig megszokhattuk, hogy semmit nem látunk belőle, csak mikor odaérünk a trónteremhez, aztán rátörjük az ajtót és végzünk vele. Itt viszont ő maga is benne is van az eseményekben, részvevőként van jelen, nem pedig csak fent a trónteremben ücsörög és várja a hőst, hogy odaérjen. Persze, a legvégén ott találja meg az ember, de lényegében addig más szerepe is van. A mellék karakterek közül Rosa tetszett még és a kis kapcsolata Reinhardtal. Hmm. Akik viszont felidegesítettek azok a kölykök voltak akiket Henrynek kellett megmentenie. Mikor odaérsz hozzájuk, megköszönik a segítséget, majd távoznak. Kérdés. Eddig mi akadályozta meg őket abban, hogy hazamenjenek ha a megtalálásuk után egyedül vissza tudnak menni? De ez csak egy apró részletkérdés.

Összességében tudom ajánlani a játékot, megvan a maga hangulata, ami vagy bejön valakinek, vagy nem. Mindenesetre megér egy próbát mert tényleg változtatos és szórakoztató játék ami le tudja kötni hosszútávra az embert és többszöri újrajátszási lehetőséget kínál a sok különböző játszható karakterrel.

Akció	1999, Nintendo 64	Hossz: Hosszú
Szerkesztő értékelése: ★★★★☆