Disney's Chip 'N Dale: Rescue Rangers 2

Gyerekkorom egyik legkedveltebb játéka. Nagyon szerettem, kétszer sikerült is kijátszanom, többször sajnos nem. És ekkor még a sárga kazettás Nintendo változatot játszottam a tv előtt. Igazából soha nem néztem magát a sorozatot és soha nem találkoztam ennek az első részével, de úgy tűnik ez nem zavart. Meg hát most sem zavar... Ja, és mellesleg akkoriban egy szót nem értettem a történetből, de... nem is igazán kötött le. Azt sem tudom, hogy a sárga kazetta honnan került hozzám. Ezek a dolgok már rég a feledés homályába vesztek...

De akkor a játékról. Ugye Chip és Dale. Az elején ki is választhatod, hogy melyik karakterrel szeretnél játszani. Két játékos módban pedig hát... szóval mindketten játékban vannak logikusan. Hát, nekem soha nem nyílt lehetőségem a két jákos mód kipróbálására. Egyedüli játékos voltam. Valamiért Chip-et mindig jobban szerettem mint Dale-t, ezért mindig őt választottam. De igazából lényegtelen melyik karaktert választod, egyik sem jobb vagy rosszabb mint a másik.

A történetet már utólag értettem meg mikor ismét nekiálltam gépen játszani a nosztalgia kedvéért. Fogalmam sincs, hogy ezek a karakterek a tv műsorban szerepelnek-e, mert mind mondtam, nem néztem soha. Egyszerű történetről van szó. Egy Fatcat nevű fazon megszökött a börtönből. Az ő terveit kell megakadályozni és közben elintézni pár rossz arcot.

A játéksorán minden pályán találsz ládákat. Ezeket a ládákat fel lehet venni és támadásra lehet használni. Megdobni az ellenséget. De védekezni is lehet velük. Ha Chip/Dale a ládába bújik akkor megvédi az a támadásoktól. Persze csak egyszer, aztán eltörik. A ládák alatt meg különböző dolgokat lehet találni néha. Érdemes mindig magaddal vinned egyet...

Maguk a pályák meg a boss harcok is próbáltak változatosak lenni és szerintem sikerült is ezt megvalósítani. Minden pályában van valami különleges ami a többiben nincs meg, valami amiért szeretni lehet vagy éppen utálni. A boss harcokról is ezt tudom elmondani. Nem nehéz egyik se, csak rá kell jönni, hogy mit és hogyan kell csinálnod, ennyi az egész. Igazából véleményem szerint ez az egész játékra jellemző. Jó, persze, vannak nehezebb részek ahogy halad egyre csak a vége felé az ember, de ettől függetlenül élvezhető marad, nem csap át a "túlságosan nehéz és nem érdekel és nem játszok vele tovább" kategóriába.

A látvány szép, illik a játékhoz, a zene pedig el van találva, nekem legalábbis tetszett. Jópár dal van ami belemászik hamar az ember fülébe.

Összességében nekem örök kedvenc marad a régi szép emlékek meg a nosztalgikus hangulat miatt. A mai napig képes vagyok elővenni és játszani. De nem is az a lényeg, hogy kijátszam ismét, hanem csak a hangulat és az, hogy lehet nem jutok a végére, de amíg játszok addig élvezem.

Platform	1994, NES	Hossz: Rövid
Szerkesztő értékelése: ★★★★★