Gamer vagyok #2

Mostantól szerintem jobban járok ha így osztom meg a játékos tapasztalataim, élményeim, mert ezek az írások kitesznek magukban egy bejegyzést, nem kell melléjük a mindennapi rizsa.

A mostani felhozatal legfőképp PS2-es játékokból áll és eléggé változatosra sikerült. Folytattam a Ys sorozatot, így sikerült kijátszanom a 3. rész remake játékát, ez lenne a Ys - The Oath in Felghana (PSP). Egy szórakoztató akció RPG nem kevés kihívással ami (szerintem) átmenetet képez a sorozat régi új stílusa között.

Ezek után küzdöttem kicsit egy japán indie játékkal, de teljesen megérte. Ez volt az Akuma to Kojō (PC). Nem csak a nyelvi akadályokat kellett leküzdenem, valahogyan működésre is kellett bírni a programot.

A következő az Okami volt PS2-re. Régóta szemeztem már vele, de sosem kezdtem el. Viszont ahogyan előszedtem egyből beleszerettem. Kissé furcsa volt először, hogy a főszereplőnk most egy farkas, de hamar beleszoktam, az ecset használata a képernyőn pedig igencsak szórakoztató játékelem.

Nagyon véletlenszerűen kezdtem el utána a Fahrenheit (vagy Indigo Prophecy) című játékot PS2-re. Inkább interaktív drámaként szokták emlegetni, de persze semmit nem tudtam erről mikor nekikezdtem. Nehogy egyszer is véletlenül utánanézzek annak amit játszani akarok... Meg kell hagyni érdekes és emlékezetes játék az már biztos. Örülök, hogy megtapasztalhattam.

Az utolsó a bejegyzésben pedig az Ar tonelico - Melody of Elemia PS2-re ugyancsak. Ez a játék is egy különleges élményt adott és elhatároztam, a következő részét is kipróbálom majd. Egy RPG lenne amiben nagy szerepet kapnak a dalok és érdekes módon fel kell fedezned a partnereid tudatalattiját, hogy minél erősebb dalokat legyenek képesek alkotni. Hát ez már valami.

# Ys - The Oath in Felghana (PSP, 2010)

Ahogy mondtam, folytattam a Ys játékokat. Ezúttal ismét egy PSP címet vettem elő, ez volt a Ys - The Oath in Felghana. Ami tulajdonképpen a Ys III: Wanderers from Ys remakeje. Miután kijátszottam ezt, rájötttem, hogy a Ys III is megvan SNES-re, csak... úgy elraktam, hogy sosem volt szem előtt és ezért soha nem vettem elő. Mondjuk ki tudja ezek után elő fogom-e. Olyan ez a játék, mintha egyfajta átmenet lenne a régi Ys játékok és az új Ys játékok között. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni azt az érzést ami megfogott játék közben.

Először is, összességében, mint játék, teljesen jó. Viszont a Ys játékok között, a maga sorozatán belül mégis akad amire azt mondanám, hogy jobb ennél. Persze ez nem von semmit az értékéből. A Ys játékok mindig fantasztikusak. Legalábbis amikkel eddig találkoztam.

Itt hagyom az introt, mert... vétek nem megmutatni egy Ys introt. Annyira epic mindegyik. Igaz nem ez a kedvencem, de mindenesetre megadják a módját.

A történet elején Adol és Dogi megérkeznek Redmontba, Dogi szülővárosába. Már megérkezésükkor tapasztalnak nyugtalanságra okot adó dolgokat, mondjuk hogy szörnyek jelentek meg a máskor békés kisváros közelében. Miután biztonságba vezették Elenat, Dogi gyerekkori jóbarátját, bejárhatják a várost és elkezdhetik kideríteni, mi is áll a különös jelenség mögött. Útjuk során felfedik a múltbéli tragédiákat, a legendát, ami hatással van a jelenre is és lassan kiderül az is, mi történt Elena eltűnt bátyjával, Chesterrel.

A zene továbbra is eszméletlen, ahogyan azt már az eddigi Ys játékoktól megszokhattuk. De most komolyan, nem győzőm eléggé hangsúlyozni. Eleve maga az egész játék tele van akcióval amit tökéletessé tesz az intenzív zene is. Nagyon jól meg tudja teremteni a hangulatot. Ez az egyik dolog, amiért annyira is imádom ezt a sorozatot. Minden olyan akciódús, minden olyan gyorsan történik, néha túl gyorsan.

Egyik érdekes meglepetése a játéknak, hogy ha többször elbukna a játékos egy boss harc alatt, akkor a játék felajánlja, hogy megismételheted a harcot alacsonyabb nehézségi szinttel. Olyan, mintha... a játék megsajnálna, hogy szegény szerencsétlennek túl nehéz, hát könnyítsük meg a dolgát. Ühm. Bár meg kell hagyni... kedves. De most tényleg. Így lehetőséget adnak azoknak is, akik teszem azt, nem éreznek rá egy-egy harcra. Mint mondjuk én a Chesterrel folytatott... akármelyik harcra. Annyira utáltam ellene harcolni, nem volt kedvem, nem akartam, idegesített Chester nem csak mint ellenfél, de mint karakter is. Nagyon nem akartam vele harcolni, így áldás volt mikor alacsonyabb szinten harcolhattam vele. Csak azt vártam egész végig, hogy végre vége legyen és húzzon el a fenébe.

Összességében megint csak egy nagyon jó játékról beszélünk annak ellenére, hogy nem a kedvenc Ys játékom. Ez a véleményem. Tud adni egy egyedi élményt. Játszátok a Ys játékokat, próbáljátok ki őket, adjatok nekik egy esélyt, mert igenis megérdemlik és az egész sorozat NAGYSZERŰ és EPIC.

# Akuma to Kojō (PC, ???)

A következő egy japán indie játék volt, az Akuma to Kojō (PC), amit Yoshi készített RPG Maker 2000-ben. Éppen egy japán oldalon nézelődtem, mikor szembejött velem ez a játék. Egyből felkeltette a kíváncsiságom a pillanatképekkel. Annyira Castlevania hangulata volt, el is határoztam, ezt ki kell próbálnom! Viszont mivel japán játékról van szó, így nem kevés problémám volt vele, kezdve a nyelvi akadályokkal ugye. Először is működésre kellett bírnom, mert még a saját fájlait sem tudta felismerni, tekintve, hogy japán karakterekkel voltak megadva, illetve lettek volna, ha normálisan csomagolom ki. Szóval miután sikerült átállítani a kicsomagolásra használt programot és helyesen megkaptam a fájlneveket, elindult. Viszont a japán karakterek helyett random karaktereket kaptam amik olvashatatlanná tették a szöveget a játékban. Hát jó, erre való az EasyRPG. Eléggé hasznos kis program azoknak akik Makeres játékokat akarnak futtatni, ajánlom, ingyenes (igaz sajnos csak Maker 2000 és 2003-as játékokkal működik). Szóval elindult és láttam normálisan a karaktereket is. Ekkor jött a következő lépés. Majd biztosan hülye leszek karakterenként fordítgatni, egy másik programmal kiszedtem az egész játékból a mappokon lévő szöveget. Ennek a szépséghibája az volt, hogy a menü textet meg az itemeket, harc alatt lévő textet nem tudtam kiszedni, így azt helyben fordítgattam és felírtam egy papírra amit kellett. Igazából ezt meg átírhattam volna ha szerkesztőben megnyitom a játékot, de ez csak utólag jutott eszembe, módosítani meg nem akartam a játék fájlait. Arról nem is beszélve, hogy kegyetlen munka lett volna, mert a szerkesztő nem kezelte a japán karakterteket, így a random szimbólumokat láttam csak és pusztán a tárgy beállított tulajdonságaiból kellett volna rájönnöm arra mi micsoda. Inkább kihagytam.

Szóval miután végre sikerült belindítani normálisan a játékot, elkezdhettem. Igazából nagyon megnyert már az elején a hangulatával. Pont ezt vártam. Annyira Castlevania volt, főleg miután elkezdett kicsit kibontakozni a fő szál és jobban beleáshattuk magunkat az eseményekbe. Aztán nagy meglepetésemre teljesen mást kaptam, mint egy hagyományos Castlevania játék és egyáltalán nem bántam, sőt, csak jobban szórakoztatott. Teljesen pozitív vélemennyel vagyok erről a játékról. Tetszett a hangulat, a karakterek, a történet, az egész felépítés. Kicsit ugyan nehezen indult be, mert nagyon úgy nézett ki, hogy az első helyszín ellenségeire igencsak rá kell gyúrni, de amint elérted a megfelelő szintet, máris egyszerűen ment minden tovább.

És persze a legtöbb Castlevania játékhoz hasonlóan, itt is kapunk óratornyot. Mert azt szeressük... Mikor először megláttam, hát "ugráltam örömömben", de szerencsére ez az óratorony sokkal barátságosabb volt, mint a CV-ben szokott lenni.

A történet főszereplői egy apáca, Iris és egy pap, Crocus. Éppen zarándok úton vannak mikor is megállnak egy kisebb városkában. Iris javaslatára körbenéznek és hamarosan feltűnik nekik az is, hogy van valamiféle problémájuk az itt élő embereknek. A polgármester elmondása szerint a közelben lévő kastélyban egykor egy kegyetlen úr élt aki pusztán élvezetből képes volt fiatal nőket vitetni a kastélyba majd megkínozni és megölni őket. Az úr pedig nagyon úgy néz ki visszatért. Egyik este megjelent a városkában egy hírnök azzal az üzenettel, hogy az úr szeretné a város lányait a kastélyban látni a telihold éjszakáján. Iris elhatározza, hogy segít a városka lakóinak és megkeresi ezt az urat, majd beszél vele. Így a páros - Crocus ellenkezése... ellenére - elindul a sötét kastély felé. Út közben pedig nem egy plot twist történik.

# Okami (PS2, 2006)

A következő az Okami volt PS2-re. Nagyon random kezdtem el. Látásból ismertem már a játékot, de konkrétumot persze most sem tudtam. Az eleje kicsit lassan és vontatottan ment, de utána... nagyon megszerettem. Igaz sokszor idegesített mennyit tudnak beszélni a karakterek lényegtelen dolgokról vagy csak ismétlik önmagukat. De túlélhető. Ammy rettenetesen aranyos, mondom ezt úgy, hogy nagyon nem vagyok kutyás. Bár Ammy farkas, lényegtelen, ugat. Érdekes volt ezúttal egy állattal játszani, leginkább a harcok alatt. Nem, nem harap meg stb, felszerelhesz neki fegyvereket. Igen, fegyvert, a farkasnak. Ne kérdezzétek, működött, az a lényeg. A másik nagyon élvezetes dolog a játékban az ecset volt. Amíg volt tintád, festhettél a képernyőre. Különböző technikákat összeszedve pedig a jelek, amiket rajzoltál, különböző hatást váltottak ki. Így virágba boríthattál fákat, létrehozhattál tavirózsákat a vizen, irányíthattad a tüzet, a vizet, a villámokat, szelet idézhettél. Ha pedig a közelben voltak más karakterek is, akkor rájuk is hatással voltak ezek a dolgok, ők is érezték, hogy történik valami. Hát meg kell hagyni, tényleg művészet kell ahhoz, hogy kontrollerel rajzolgass, főleg a stickel. Szenvedtem vele néhol rendesen.

A hangulat nagyon jó volt, a világ, annak ábrázolása és a játék stílusa is nagyon megnyerő. A történet pedig egyszerűen csak epikus és szép. A kedvenc részem mindig az volt, mikor egy-egy helyszínt felszabadítottunk az átok alól és végignézhettük ahogyan visszatér az élet és újraéled a természet. Ez mindig elégedettséggel töltött el.

A játék elején Sakuya, Kamiki falvának védelmezője segítséget kér Amaterasutól, mert a 100 éve elzárt Orochi visszatért és sötét erejével pusztulásba taszította a vidéket. Amaterasu így eljött a földre Shiranui, a fehér farkas képében aki annak idején együtt harcolt a hős Nagival Orochi ellen. Az istenséghez csatlakozik egy Issun nevű apró fiú is, aki elmondása szerint utazó művész és tulajdonképpen el szeretné lesni Amaterasu (későbbiekben Ammy) technikáit az ecsettel. Ketten elindulnak, hogy megkeressék a 13 techinkát, ezzel visszaszerezve Ammy erejét és közben megpróbálják felszabadítani a falut Orochi átka alól. De Orochi legyőzése csak mindennek a kezdete, az egész történet jóval bonyolultabb és veszélyesebb ennél. A 13 technika keresése közben bejárják egész Japánt, különböző ellenségekkel szállnak szembe és sok támogatóra lelnek, akikre később szükség is lesz, mikor eltűnik az égről a nap.

A játék több legendát használ fel, persze némileg átmódosított formában. Néhol meglepő, néhol érdekes, epic vagy érzelmes, de az biztos, hogy maradandó élmény tud nyújtani.

# Fahrenheit / Indigo Prophecy (PS2, 2005)

A következő egy különlegesség lesz, ez a Fahrenheit vagy más címen Indigo Prophecy PS2-re. Van benne valami nagyon érdekes ami képes megfogni az embert. Az egész setting elképesztő, a stílus nagyon jó, a hangulat tökéletes. A játék eleje nagyon megnyert, maga az indító ötlet elképesztő és nagyon sok lehetőséget rejt magában. Egy akció / kaland játékról van szó, de inkább talán interaktív drámának kellene hívni. Vagy valami ilyesmi. A történet folyamán különböző karaktereket irányíthatsz, a játék lehetőséget ad arra, hogy nagy mértékben érintkezz a környezeteddel, ezzel befolyásolva a karakterek hangulatát, ami fontos része a játéknak. Az akció jelenetek alatt a karakterek sikeressége vagy bukása azon múlik, hogy sikerül-e a megadott sorrendben lenyomni a gombokat. Ez a rendszer mondjuk szerintem hülyeség volt. Néha bosszantóan sokáig tartottak ezek a részek, a L1 és R1 felváltott nyomkodása hiper sebességgel pedig kegyetlen volt. Nem csak az ujjaimnak de a kontrollernek is. De most komolyan, nem hinném, hogy ez jót tud tenni egy kontrollernek, ezt talán figyelembe kellett volna venni a fejlesztés során.

A játék eleje nagyon is megnyert és tényleg nem sűrűn találkozik ilyennel az ember. Viszont ahogy haladtunk egyre érdekesebb lett a story és a végén már kicsit sok volt nekem a sci-fi elem. Arról nem is beszélve, hogy a kiscsaj, akit Lucas látott az elején, a történet nagy részében el van felejtve, majd hirtelen megint emlékeznek rá és mindenkinek ő kell, majd a legvégén még csak azt sem tudjuk, hogy mi lett vele vagy úgy egyébként mi van. Bár semmit nem tudunk meg a végén, csak Lucas meg Carla sorsát, hogy a többiekkel mi lett, hát, kit érdekel. De nem panaszkodom. A történet a vége felé már nem volt annyira élvezetes számomra és a gombnyokodós baromsággal sem tudtam teljesen megbarátkozni. Ettől függetlenül vallom, hogy ez egy olyan cím, amit érdemes kipróbálni és megismerni, mert igenis megérdemli. Maradandó élményt tud adni és jó értelemben.

Lucas Kane egy este, egy étterem mosdójában megöl egy férfit. Viszont állítása szerint úgy érezte valaki irányítja a testét és látomásai is voltak a gyilkosság alatt, majd mikor felébredt, már csak a hullát látta és a kést a saját kezében. Sietősen távozik a helyszínről, de nem kell sok idő ahhoz, hogy az ugyancsak az étteremben lévő rendőrtiszt észrevegye a gyilkosságot. Lucas ezek után próbálja összeszedni magát és magyarázatot találni a történtekre ami egyre nehezebb a folyton visszatérő látomások miatt, a másik szálon pedig megkezdődik a nyomozás a titokzatos éttermi gyilkos után. A történetben hol Lucast, hol pedig az utána nyomozó párost, Carlat és Tylert irányíthatjuk. Mindkét fél egyre közelebb kerül az igazsághoz, a végén pedig össze kell fogniuk, hogy legyőzhessék a mindenkit fenyegető veszélyt. Mindeközben pedig odakint különös módon folyamatosan csökken a hőmérséklet.

Igazából... ha létezne belőle film, akkor szívesen megnézném. Csodálom, hogy még nem csináltak belőle.

# Ar tonelico - Melody of Elemia (PS2, 2006)

Az utolsó pedig, amit megemlítenék, az az Ar tonelico - Melody of Elemia (PS2). Talán egyetlen pillanatképet láttam az egész játékból mielőtt nekikezdtem volna. Ötletem sem volt mi lesz, azt tudtam csak, hogy RPG. Igazából csak azért álltam neki, mert akkor éppen nem volt jobb játék a közelben és nem tudtam mihez kezdeni. De. Már az opening nagyon meglepett. Olyan, mint valami epic anime opening. Ezek után komolyan felkeltette az érdeklődésemet és ahogy hozzákezdtem, egyből megszerettem.

A játékban a világ megélt már 2 hatalmas katasztrófát aminek következtében nem csak egy csodás civilizáció dőlt romba, de a népesség és az élhető földterület nagyrésze is odaveszett. Jelenleg az egész világ összesen egy hatalmas lebegő szigetből és a rajta elhelyezkedő toronyból áll, a népességet pedig két faj alkotja: az emberek és a Reyvateilek. A Reyvateilek különleges lények akik képesek pusztán énekléssel, a dalaikkal különböző hatást kiváltani. Támadni, védelmezni, gyógyítani. A történet főszereplője Lyner, aki a torony felső részén elhelyezkedő város, Platina uralkodójának a fia. Mikor a tornyban feltűnik egy új, ismeretlen ellenfél azt a feladatot kapja, hogy menjen le a "lenti világba" és keresse meg a szükséges dalt tartalmazó kristályt, amivel legyőzhetik ezt az újfajta ellenséget. Lyner elindul, meg is érkezik, viszont a hajójában keletkezett sérülések miatt az használhatatlanná válik. Így nem csak a kristályt kell megkeresnie, de valamilyen megoldást is arra, hogy hazajusson. És ez még csak a történet eleje, az első, a leküzdendő akadályok közül. Az úrja során megismerkedik különböző személyekkel, köztük két Reyvateilel, akik a segítségére lesznek és csatlakoznak hozzá, idővel pedig kiderül az is, kicsoda áll a támadások mögött és pontosan mi történt a múltban a nagy katasztrófák idején. Talán amit kiderítenek, megváltoztatja majd a véleményüket a jelen problémáival kapcsolatban is és hozzásegít mindenkit egy boldogabb befejezéshez.

Ahogyan a bejegyzés elején írtam, a játékban turkálnod kell a partnereid, pontosabban a Reyvateilek tudatalattijában hogy erősebb dalokat legyenek képesek alkotni. Érdekes fordulat volt ez a számomra, tekintve, hogy megint úgy vágtam bele valamibe, hogy nem tudtam mi vár rám. Hát erre pont nem számítottam, de be kell vallanom, hogy a dive system érdekesebb volt, mint először gondoltam volna és valahol kicsit elgondolkodtató is. Lényegében Lynernek meg kellett oldania a lányok lelkében felmerült problémákat, vagy éppen hozzá kellett őket segítenie a megoldáshoz, ahhoz, hogy fejlődjenek és így egyre több és egyre erősebb dalokat legyenek képesek alkotni. Hiszen a dalok érzésekből születnek és minden lelkiállapot más és más dal megalkotásához segít hozzá. Ezek mellett pedig a lányok is fejlődhetnek lelkileg, ezek a fejlődések pedig megmutatkoznak a való világban is. Viszont ehhez a művelethez az is kell, hogy a lányok hajlandóak legyenek valakit beengedni a lelkükbe. Lyner pedig minden alkalommal "mélyebbre hatol bennük", így felfedezve különböző rejtett érzéseket és sokszor olyan dolgokat is, amiket a lányok nem akarnának neki vagy bárki másnak megmutatni. Ezek a felfedezések pedig néha veszéllyel járnak. Lyner nem egyszer kerül életveszélyes helyzetbe egy-egy lányban miközben próbálja megtalálni a problémák gyökerét.

Őszintén szólva meglepett a dive system és egyedi, jó ötletnek tartottam. Még akkor is ha lecsupaszítva ez lényegében csak egy dating sim. Legalábbis rá lehetne húzni ezt is. Annak ellenére, hogy minden lánnyal elmélyítheted a kapcsolatot a történet folyamán. Ahhoz, hogy végigvigyük a játékot, nem kell minden lányt teljesen felfedezni, amiért hálás voltam. Hát, Aurica nem tartozott a kedvenc karaktereim közé és néha nem is akartam visszamenni "belé." Bár meg kell hagyni nem semmi dolgok játszódtak le a fejében. De ez még nem menti meg a féltékenykedős liba személyiségét.

Az másik dolog, ami tetszett a játékban az az, ahogyan Lyner nézőpontja lassan megváltozik, majd a céljai is. A játék elején mindenképen el akarta pusztítani az ellenséget, aki a világra támadt, viszont miután olyan sokat utazott és olyan sok történetet ismert meg, úgy gondolta, hogy az ellensége megölése nem a megfelelő befejezése ennek a harcnak. Továbbra is egy olyan világot akar teremteni amiben békében élhetnek az emberek, de nem úgy, hogy megöli Mirt. Helyette szeretné megmenteni őt is, hogy boldogan élhessen velük ebben az új világban. Nos, ilyennel sem találkozik sűrűn az ember. Ez valahol elgondolkodtató volt és kedves. Jó kis fordulat, amire nem számított senki.

Nos, azt hiszem mára ennyi. Igaz tudnék még írni ezekről a játékokról mélyebben is, de külön bejegyzést nem szeretnék szentelni egyiknek sem, VDn pedig már nem írok játék ismertetőket, szóval... azt hiszem ennyi elég lesz belőlük. Már ha ezt is bárki elolvassa egyáltalán.

[Eredeti bejegyzés]