Gamer vagyok #10

Üdv.

Eh, az igazság az, hogy nagyon nem haladtam játékokkal mostanában. Pedig időm lett volna rá. Nem tudom. De nézzük mi történt eddig.

Mivel befejeztem a Persona sorozat 2. részének első felét, így következett a folytatás, a Persona 2 - Eternal Punishment (PSX)! Először kicsit furcsa volt, hiszen lényegében lecserélődött majdnem az egész csapat, de a végére egészen magával ragadott és... egy igazi élmény volt ez a játék. Igenis megérdemli a hírnevét. Elképesztő. Komolyan.

Ez után nagyon véletlenszerűen beraktam egy... oktató játékot. Ez volt az Art Academy (NDS). A program kihasználja a Nintendo DS adta lehetőségeket és így próbálja meg a felhasználót rajzolásra, festésre tanítani. Nem találkoztam még ilyennel, engem megnyert.

# Persona 2 - Eternal Punishment (PSX, 2000)

Az Innocent Sin után kötelező volt elkezdeni az Eternal Punishmentet is, mert így lesz kerek egész a történet. Még akkor is ha a két játék konkrétan két teljesen különálló valóságban játszódik. Furcsán hangozhat, de aki ismeri a történetet, az megérti miről van szó.

Ahogyan írtam feljebb, majdnem az egész csapatot lecserélték amit először furcsáltam és nem is tudtam nagyon megbarátkozni az új tagokkal, mondjuk Ulala meg Baofu egészen érdekesek voltak. Aztán lassan elkezdett összeállni a kép, kirajzolódni mindenki szerepe, mindenki helye a csapatban és bamm, egyszerre csak tökéletes lett minden. Most már nem tudnám úgy elképzelni ezt a játékot, hogy nem látom viszont ezeket a karaktereket. Annak pedig nagyon örültem, hogy az előző játékban felbukkant csapat is megjelent. Egy nagyon érdekes csavart is kaptunk azzal, hogy ezúttal Maya lett a főszereplőnk, ő lépett a silent protagonist szerepébe Tatsuya helyett. Az előző játékban Tatsuyát irányíthattuk és Maya beszélt. Először hiányzott Maya és a batorító szavai amiket az első játékban megszokhattunk tőle, de így, hogy Tatsuya kikerült a néma főszereplő szerepből, megismerhettük kicsit jobban őt is, ami viszont nagyon tetszett.

A helyszín ismét Sumaru városa, látszólag minden a megszokottnak tűnik, de néhány különös eltérés mégis arra enged következtetni, hogy ez a város más, mint amit az első játékban megismerhettünk. A főszereplőnk ezúttal Maya Amano, aki furcsa, de mégis ismerős helyzetekbe kezd belekeveredni. A pletykák újra elkezdenek valósággá válni, régi ellenfelek bukkannak fel új szerepkörben és megjelenik Tatsuya, aki úgy tűnik sokkal többet tud, mint amennyit elárul. Maya és csapata elindul, hogy végére járjanak az eseményeknek amik egyre csak közelebb sodorják a várost a káoszhoz és kiderítsék mi köze van ehhez a maffiának, a külügyminiszternek, a legújabb jövendőmondó módszereknek és a démonoknak. A résztvevőket továbbra is szemmel tartja az egyetemes gonosz, és végül az is kiderül, hogy ami ehhez az állapothoz vezetett nem volt más, csak egy "ártatlan bűn."

A másik dolog, ami egyből szemet szúrt a játék elején, hogy a csapatunk felnőtt korú karakterekből áll. Ez adott némi komolyabb tónust az egész történetnek. Nem iskolások, tinik szerepeltek ezúttal, felnőtt emberek, akik ennek megfelelően mérlegelték az eseményeket és hoztak döntéseket. Például Baofu a hacker tudományát és a tajvani maffiával kapcsolatos tudását használta a csapat javára, míg Katsuya a rendőri rangjával intézkedett mikor úgy hozta a helyzet.

Az előző részhez képest megváltozott a demon contact rendszer is. Eddig egy karakter négyféle módon szólíthatott meg egy démont, most mindenkinek csak egy parancsa volt, de megjelentek a csoportos kontakt lehetőségek. Végül is jó ötlet volt, voltak szórakoztató kontaktok, párosítások a karakterek között. Még mindig imádom a démon contact rendszert. Ilyen módon kapcsolatba lehet lépni az ellenséges démonokkal és beszélgetni velük aminek vagy lesz valami hatása vagy nem.

A történet, ahogyan írtam, elképesztő. Mély és elgondolkodtató, szépen kifejti a karaktereket és végignézhetjük ahogyan megbírkóznak a múltjukkal, a bűneikkel, a saját sötétségükkel. A vég pedig... kissé keserédes, ahogyan az Innocent Sin vége is az. Tatsuya története eléggé szívszorító volt, mikor elkezdtem az első játékot nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom őt szeretni. Persze a többiekkel együtt. Maya a női főszereplők királynője, nem sok olyan remek női főszereplőt látni játékokban, mint amilyen ő.

Itt hagyom ezúttal a PSP openinget egészen egyszerűen csak azért, mert szerintem hangulatosabb, mint az eredeti PSX opening. ... És mert ebben szerepel Philemon és az összes initial / ultimate persona amit a szereplők használnak.

Összességében, hihetetlen jó játék. Megvannak a maga nehézségei és idegesítő dolgai, hiszen minden játéknak vannak, de ettől eltekintve kiemelkedő és mindekinek ajánlom.

# Art Academy (NDS, 2010)

A következő amit előszedtem az Art Academy volt. Igazából csak kíváncsiságból kezdtem neki, de meglepően jónak bizonyult.

Egy oktatóprogramról van szó, amit a Nintendo DS-re adtak ki kihasználva a konzolhoz tartozó stylust. Különböző tananyagokat csinálhatunk végig, ehhez pedig egy oktatót is kapunk Vincent személyében. Minden anyagnál elmagyarázza, hogy mit fogunk csinálni, hogyan fogjuk csinálni, megmutatja az eszközeinket amik kelleni fognak és elmondja azt is mire használját ezeket a ceruzákat, ecseteket az alkotás alatt a művészek. A feladatok megoldása közben végignézhetjük ahogyan Vincent lépésről lépésre lerajzol, lefest egy képet és mellette mi is csinálhatjuk. Közben elméleti anyagot is kapunk, elmondja, hogy egy-egy technikát melyik festő, alkotó használta, hogyan használta és ennek mi köze van a jelenlegi leckéhez.

Őszintén szólva sokkal többet kaptam ettől a programtól, mint az elsőre vártam. Azt hittem egyszerűen csak rajzolgatni kell, de nem, konkrét "órákról" van szó témákkal, feladatokkal, elmélettel és gyakorlattal. Whoa. Azt mondjuk nem tudom, hogy a valóságban ezek a feladatok mennyire állják meg a helyüket, úgy értve ha konkrétan papíron alkalmazzuk őket, de mindenesetre hasznos tanácsokkal, tippekkel látnak el alkotás közben. Még valami, lehet, hogy digitális formában történik az alkotás, mégis a hagyományos technikákat, megoldásokat mutatja meg. Nem úgy kell gondolni erre, mint mondjuk egy digitális rajzprogram esetében, hogy van visszavonás meg rétegek. Nem. Nincs. Itt radír van, ha meg a festést szúrtad el, hát... old meg azt is. Van ecseted meg festéked.

A fő tananyagok után megnyílnak plusz leckék is, amik gyakorlásra vannak. Ezekben a plusz leckékben már egyedül vagy, magadra vagy hagyva, szabadjára vagy engedve. Vincent maximum csak főbb pontokban mondja el mire kell figyelned és mik a lépések, de azt csinálsz végül is, amit akarsz. Mondjuk az órák alatt is, senki nem fogja leellenőrizni, hogy mennyire hasonlít a képed az eredetire. A képeket, amiket rajzolsz, festesz, le is mentheted a gelériába és akármikor visszanézegetheted őket.

Én nagyon meg vagyok elégedve ezzel a programmal, tényleg az alapoktól kezdi és megpróbál egyre nagyobb, de mégis teljesíthető kihívásokat állítani a művészek elé úgy, hogy közben azért fogja a kezüket is és az ember tényleg azt érzi, hogy tanul valamit, hogy nincs magára hagyva a problémával.

Ennyit mára, tudom nem sok. Sajnos. Kicsit most eltávolodtam a játékoktól, de mentségemre szolgáljon, hogy a szabadidőm nagyrészében mostanában vagy a kertben voltam, vagy a házban pakoltam, takarítottam. Egy csomó játék van még a fejemben amit szívesen előszednék és folyamatosan szerzek is be újabbakat. Majd meglátjuk mi lesz. Addig is, mindenki vigyázzon magára.

[Eredeti bejegyzés]