Gamer vagyok #19

Üdv.

Mostanában valahogy nem megy az írás ide. Pedig témám lenne még, csak... nem tudom. Hm, majd remélem változik ez. Addig is... írok, amiről tudok.

Nem igazán tudtam mit vegyek elő, így végignéztem a gyűjteményemen és megakadt a szemem egy játékon, ez volt a Tecmo's Deception: Invitation to Darkness (PSX). Pontosabban fogalmazva a grafikán akadt meg a szemem. Oh, de imádom a korai 3D grafikát! És ezt most komolyan mondom. Nagyon hangulatos számomra. Aztán megtudtam miről szól a játék és minden egyre csak jobb lett... igazán élvezetes és különleges darab már csak azért is, mert ezúttal főgonoszt játszhatunk.

Bennem volt továbbra is ez a "korai grafika" hangulat, így végignéztem a kollekciómon és kiszúrtam ezt: Aidyn Chronicles: The First Mage (N64). Egy fantasy RPG, gondoltam jó lesz ez, csináljuk. Arra emlékeztem, hogy már egyszer elkezdtem, de nem jutottam sokáig benne, szerintem úgy az első 5 percnél lemondtam róla, most viszont... végigvittem. Eléggé vegyes érzésekkel.

Utána megakadt a szemem egy olyan játékon, amit régen nem tudtam játszani, mert folyton lefagyott. Nightmare Creatures (PSX). Annak idején az N64 verzióval próbálkoztam, de nem sok sikerrel, szóval beszereztem PSX-re, hátha ezzel többre megyek. Így is volt. Nagyon jó ötletek, nagyon jó hangulat, de lapos kivitelezés.

A következő az Atelier Iris: Eternal Mana (PS2) volt. Hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Azt hiszem mostanában eléggé sok Atelier cím jött velem szembe és már kíváncsi voltam rá mi ez az egész.

# Tecmo's Deception: Invitation to Darkness (PSX, 1996)

Ahogyan írtam, először a grafika volt az, ami felkeltette az érdeklődésem. Nem azért, mert annyira különleges lenne, a korai 3D-t használó játékok általában így néznek ki. PSX, N64 címek... De nem bánom, mert én nagyon szeretem ezt a stílust. Mikor beraktam a játékot, nem is tudtam miről szól vagy úgy egyébként mit a lényeg, milyen a gameplay. Először eléggé meglepődtem és egy kicsit csalódtam is, de hamar megváltozott a véleményem.

Főszereplőnk (a játékos nevezi el) Zemekia királyságának következő trónörököse. Éppen egy utazásról tért haza, mikor az apját gyilkosság éri. Testvére, Yurias egyből őt vádolja, majd elrendeli a kivégzését. Főszereplőnk csalódott és dühös a helyzet, de leginkább az emberek miatt, akik ahelyett, hogy tisztázni próbálnák egyből végezni akarnak vele. Viszont a kivégzést nem sikerül véghezvinni, mert a férfi váratlanul eltűnik egy villámcsapás után. Egy kastély előtt tér magához, ahol megjelenik előtte Astarte, egy különös nőalak, aki ajánlatot tesz neki: segítsen felszabadítani a Gonoszt és megadja neki az erőt, hogy bosszút állhasson azokon, akik tönkretették az életét. A férfi elfogadja az ajánlatot és hamarosan a sötét kastély új ura lesz.

A játékban lényegében egy kastély sötét uraként mindenféle csapdák felhasználásával meg kell ölnünk mindekit aki belép az épületbe. Most komolyan, ez epic. De miért kell megölnünk mindenkit? Akik meglátogatnak, általában azért teszik, hogy végezzenek a főszereplővel vagy valami kincset keresnek amire történetesen nekünk is szükségünk lenne a Gonosz feltámasztásához. Azaz nem éppen békés szándékkal jönnek az idegenek a kastélyba, így nyilván meg kell védenünk magunkat és a helyet. Ez persze nem változtat a tényen, hogy a történet folyamán sorozatgyilkosként leölünk egy halom embert...

Hogyan is történik ez? Minden alkalommal mikor valaki belép a kastélyba, van lehetőségünk kihelyezni csapdákat a kastély egész területén. Általában többen jönnek mellesleg, hogy izgalmasabb legyen a dolog. A csapdákat aktiválni csak akkor lehet ha a karakterünk a közelében van, azaz ki kell mennünk és jelen kell lennünk. Ez persze veszélyes, mert főszereplőnk nem tudja megvédeni magát, ő maga harcolni nem tud, csak a csapdái vannak. Azaz közel kell csalni az áldozatokat a csapdákhoz, majd aktiválni őket, hogy sérülést okozzunk velük. Közben pedig figyelni a karakterünk pontjait, mert a támadóink bizony megölhetnek ha figyelmetlenek vagyunk. A játékban használható csapdákat két csoportba lehet osztani: van amelyikkel támadni lehet, sérülést okozni és van, amelyikkel elkapható az áldozat. Ha valakit megölünk itemet meg pénzt dob, de ha elkapjuk, akkor pluszban válaszhatunk mást is. Kiszívhatjuk a lelkét pontokért, vagy félrerakhatjuk a testét, hogy később majd felhasználjuk szörnyek létrehozásához. Mert azokat is tudunk csinálni. Lehet velünk támadni.

A karakterek igazán nincsenek mélyen ábrázolva, elvégre a "vendégeink" úgyis hamar elhaláloznak, a főbb karakterek meg éppen annyira vannak kifejtve, hogy megértsük a történetet. Nem volt ezzel semmi problémám, mert igazán szórakoztató volt egy-egy karakter még így is. A játék folyamán több véget is kihozhatunk, ez pedig attól függ, hogy milyen döntéseket hozunk. Ezek a végek eléggé eltérnek egymástól, így érdekesebbé téve a dolgokat. Ami azt illeti a történet meglepően izgalmas. Még akkor is ha az intro alatt csak néztem, hogy "ezmi?"

Ez a kép EPIC. Az egyik végnél látható, imádom. Poszterként simán elfogadnám.

A zene eléggé minimalista, de nagyon jól passzol a játékhoz, a grafika, meg ahogyan már mondtam, nekem tetszik. Az egyetlen bajom, hogy a kastély olyan vérszegényre sikeredett, de ha figyelembe veszem, hogy lényegében rohangálni kell és kitérni az ellenségek támadásai elől, akkor érthető is, hogy miért nincs túl sok bútor az épületben.

Annak ellenére, hogy nagyon tetszett a játék, voltak idegesítő dolgok is. Mondjuk az ellenségek viselkedése. Néha annyit kellett szenvedni velük, hogy sikerüljön végre becsalni őket egy-egy helyiségbe... Főleg ha folyosó meg ajtó is volt a dologban. Valamiért, ha kicsit távolabb kerülünk egy ellenségtől, akkor egyszerűen megfordul és elmegy. De ezt csinálják akkor is ha van közöttünk egy ajtó. Az ajtó becsukódik, emberünk érdeklődését veszti és otthagy. Ha nem látnak, te már nem vagy ott. Ez néhány játéknál jó dolog, itt viszont nem annyira, mert folyton utánuk kell rohangálni, hogy közelebb csaljuk őket a csapdákhoz ezen idő alatt pedig beszerezhetünk több sebzést is. Vannak itemek amikkel közelebb lehet őket csalni, de ezek nekem sosem működtek. Lehet én vagyok csak hülye hozzá.

Csak ajánlani tudom a játékot, mert a hangulat nagyszerű és a játékmenet is érdekes (meg kissé kegyetlen).

# Aidyn Chronicles: The First Mage (N64, 2001)

Szerintem... ezt is már egyszer elkezdtem. Halvány emlékképeim voltak róla mikor elindítottam.

Alaron, a fiatal harcos éppen annak próbál utána járni mi történt az egyik eltűnt falusival az erdőben. Kutatása során viszont támadás éri, egy csapat goblin megmérgezi, de hála az erdőben élő különös nőnek, sikerül élve megmenekülnie. A méreg túl erős, ezért hazatérve Gwernia kastélyába, a király azt javasolja Alaronnak, menjen és keressen fel valakit, aki képes lehet meggyógyítani a fiút. Miután megkapta a megfelelő útmutatást és összeszedte a csapatát, Alaron elindul. Az utazása során viszont lassan kiderül, Alaron miféle képességekkel is rendelkezik és miért is érdeklődnek iránta a gonosz erői.

Elég alap történet, de... van benne némi csavar, amit nem írok le, mert spoiler lenne. Ezzel a csavarral együtt már érdekesnek mondanám.

A játék egy RPG, ahol a főkarakterünk Alaron, a csapatunk többi tagja lecserélhető. Én azért megmaradtam az alap csapatnál, mert őket már ismertem és tudtam, hogy melyik karaktert milyen helyzetben érdemes használni, arról nem is beszélve, hogy egy csomó skillt megtanítottam nekik és nem volt kedvem újra ezzel foglalkozni az új karaktereknél. Van itt egy érdekes dolog. Ha egy csapattag elesik a harcok alatt, akkor nem lehet visszahozni. Ezért van több karakter, akik csatlakozhatnak hozzád a történet alatt. Ezt kicsit hátránynak éreztem, mert végül is nem ad hozzá semmihez semmit. Ha elesik egy karakter és mégis őt akarom használni, akkor csak visszatöltöm az előző mentést és kész, legközelebb megpróbálok jobban életben tartani mindenkit. Innentől kezdve akár lehetett volna egy item is, amivel visszahozom, nem változtat semmit, csak felgyorsítja a dolgokat maximum, ami sosem hátrány. Főleg ebben a játékban, mert...

...minden rettenetes lassú. NAGYON! A harcok, a karakterek mozgása... Szörnyű volt néha így játszani. Ehhez pedig még társult az is, hogy feleslegesen nagy volt a legtöbb térkép, így nem csak eltévedni lehetett rajtuk, de ezer évig gyalogolni is a csiga tempóban. Azt sem igazán értettem, hogy miért van egy csomó üres ház a városokban. Oké, érezteti kell, hogy nagy a város és vannak lakosok, de... ettől még nem kell berakni egy csomó üres helyet amivel a játékos csak az idejét vesztegeti.

A harcrendszer eléggé egyszerűnek mondható, de ettől függetlenül élvezhető és jól kitalált. Akkor méginkább élvezhető lenne ha mondjuk úgy minden kétszeres sebességen menne. A harcban kiraknak a harcmezőre ahol minden karaktert külön mozgatsz, mint egy stratégiai játékban, csak itt a 2D-s térkép helyett 3D-s térben teszed ezt meg. Ha elég közel vagy egy ellenséghez, akkor megtámadhatod. A harcok alatt használhatsz fegyvereket, de mágiát is, ugyan így az ellenség. Ha két ellenség eléggé közel van egymáshoz, akkor nem mindig egyszerű a támadni kívánt célpont kiválasztása és sokszor a mozgás sem, mert nem mindig férnek el egymás mellett a karakterek.

A karakterek és az egész történet, az... érdekes volt. Néha csak fogtam a fejem, hogy mit nézek éppen, néha meg aláírom, egész értelmes dolgok történtek és néhány jó poén is volt benne. A játékban lévő világ eléggé nagy. A történetek, a múltbéli események és személyek, a mágia és annak fajtái... Igazán átgondolt felépítése van itt mindennek és látszik rajta, hogy az író(k) sokat foglalkoztak ezzel, amit értékelek. Az már más téma, hogy ez a fajta fantasy nem igazán az én asztalom, de ez meg nem az ő hibájuk és mégis csak én vettem fel ezt a játékot és játszottam ki ennek ellenére.

A grafika... nem a legszebb. Még N64-es szinthez képes sem. Voltak jó ötletek, hangulatos helyek, de nem mondanám, hogy minden helyszín jól nézett ki. A karakterekről meg a szörnyekről pedig még nem is ejtettem szót, te jó ég. Lehet az a baj, hogy a karakter designer stílusa nagyon nem nyerte el a tetszésem, de eléggé durva megjelenésű karakterekkel találkozhatunk. Néha még 1-2 NPC is úgy néz ki, mintha valami horror filmből lépett volna elő. Azt sosem szerettem, mikor a kamera beleközelített valaki arcába, mert... messziről is épp elég volt látni őket. Itt hagyok egy best of összeállítást, vigyétek emberek, használjátok őket:

Ezek az ikonok olyanok, mintha valami fórum profilképek lennének...

A zene sem lett a kedvencem. Néhány dal egyenesen idegesítő volt számomra. Az mondjuk tetszett, hogy hallottuk a természet hangjait miközben utazgattunk. Például mikor esett az eső, a közelben lévő patak hangja, a madarak.

Még itt megjegyezném, hogy sok ember panaszkodott arra, hogy egyszerűen összeomlott a játék többször is. Nekem is részem volt ilyesmiben, ha jól emlékszem összesen 3 alkalommal. Nem volt kellemes. Ezen a szinten ez már komoly problémának számít.

Az emberek reakciója ezzel a játékkal kapcsolatban eléggé vegyes. Ahogyan olvasgattam. Valaki szerint fantasztikus játék, mások szerint meg az egyik legrosszabb RPG. Eléggé durván eltér a játékosok véleménye, de... valahol meg tudom érteni. Mindkét tábort. Végül is nem mondom azt, hogy rossz lenne. Van egy különleges hangulata, világa, a gameplay sincs rosszul felépítve, csak... szörnyen lassú az egész. Nagyon lassú... nagyon. Plusz a nagy térkép probléma, meg egy-két grafikai baki (karakter átesik a padlón pl), és az összeomlások. Egy próbát megér, aztán úgyis csak az tudja kijátszani, aki eléggé türelmes és kitartó.

# Nightmare Creatures (PSX, 1997)

Ahogy említettem, ezt is elkezdtem egyszer, de technikai problémák miatt nem sokáig jutottam benne. Ha jól rémlik az első pálya elején meghalt a játék. Szóval egy időre pihentettem. Akkor még nem tudtam, hogy van PSX verzió is. Évekkel később jöttem csak rá, és beszereztem. Most pedig eljutottam odáig, hogy ki is próbáljam. Eléggé ígéretesnek tűnt a képek alapján, viszont miután volt lehetőségem kijátszani, az érzéseim inkább... vegyesek.

Egy londoni titkos társaság tagjai rájöttek arra, hogyan teremtsenek szörnyetegeket. Adam Crowley, a társaság vezetője pedig azt tervezi, ezzel a tudással megszerzi a hatalmat. Csak két személy, Ignatius atya és Nadia azok, akik szembenéznek vele. Mindkettejüknek megvan a saját oka arra, hogy Crowleyre és teremtményeire vadásszanak. Az emberek különös járvány áldozatai lesznek ami teljesen megváltoztatja őket és szörnyetegeket csinál belőlük. Ignatius egy jegyzetfüzetet talál az ajta előtt amit nem tud figyelmen kívül hagyni, a titkos társaság egyik tagjának feljegyzéseit tartalmazza. Nadia az apja halála miatt indul útnak, aki a járvány után próbált meg kutakodni, de brutális gyilkosság áldozatává vált. Nincs sok idejük, Crowley folyamatosan mozgásban van és egyre közelebb kerül ahhoz, hogy véghez vigye a terveit.

Őszintén mondom, ez a setting és ez a történet úgy tetszik! London ködös utcáin járkálhatunk az éjszaka kellős közepén és mindenféle szörnyekkel harcolhatunk! Tökéletes.

Adott két irányítható karakterünk: Nadia és Ignatius. Nadia gyorsabb és karddal harcol, míg Ignatius lassabb és valamiféle rúdfegyere van amin pengék vannak. Mindegy melyik karakterrel játszol, mert mindegyikük ugyan azt az utat járja végig, nem befolyásol a történetben semmit. A karakterek a történet folyamán összeszedhetnek erősítést a fegyverükhöz, különböző itemeket, amik segítik őket az útjuk során (gyógyításban, harcokban) és megtanulhatnak új kombókat is. Igazából ezzel a részével nem igazán volt problémám. A harcrendszer (a kezdeti nehézségek után) megszokható volt. Ami engem illet, nem tudom sosem megjegyezni a kombókat, így a legegyszerűbbekkel mentem. Ez van. Utálom az olyan támadásokat amiket gomb kombinációkkal kell előhívni. Úgysem jegyzem meg, akármennyire is próbálkozok, ismerem már magam.

De nem csak a harcok nehezíthetik meg az életünk ebben a játékban, van egy kék csíkunk is a képernyő bal oldalán. Ez a csík azt mutatja meddig vagyunk védettek a fertőzéssel szemben, ha a csík lejár, akkor végünk, veszítünk egy életet. Pont úgy, mintha megöltek volna. A kék csík folyamatosan csökken ahogyan telik az idő, szóval nem érünk rá nézelődni, de szerencsére visszatöltődik ha ellenségeket ölünk.

Mindig a pálya elején kapunk egy két soros helyzetjelentést, hogy a célpontunk megint elmenekült és merre ment, a pálya végén pedig egy összesítést, hogy a térképen lévő ellenségekből hány százalékot sikerült megölni és az összeszedhető itemekből is mennyit találtunk meg. A történettel még a játék sem törődik túl sokat, megkapjuk azokat a pálya eleji kis képeket leírásokat és hajrá. Még a játék végén sem kapunk egy záró jelenetet vagy valami, hogy mi lett a főszereplőkkel. Leggyőzték a gonoszt és... kit érdekel? Vannak valahol. The end. Mondjuk a játék legvégén kapunk egy képet még a készítőktől, próbáltak viccesek lenni:

Azért... szerintem ötletes. Ezt is elfogadnám poszterként.

A grafika az... Pont olyan, amilyet az ember elvár egy korabeli játéktól. Nekem nem volt vele problémám, sőt, néhány helyszín igazán hangulatos volt és mászkáltam volna még ha lett volna lehetőség rá, de a kék csík nem hagyta... Tetszettek a helyszínek és az effektek is amiket a készítők használtak. Például a köd.

A zene eléggé minimalista, és nem is dolgozik olyan sok dallal a játék, de őszintén szólva ez nem zavaró és nagyon jól képes megteremteni a hangulatot. Azok a dalok szólnak igazán jól, amiket a boss harcok alatt lehet hallani. Éppen ezért, ezt itt hagyom, mert... szerintem igazán hangulatos, Sewer Snake (Boss 1):

A játékhoz vannak beépített kódok, amikkel különféle módosításokat végezhetünk. Például játszhatunk szörny karakterrel, pályát választhatunk, letilthatjuk a kombókat, stb. Konkrétan van a játékban beépített cheat mode. A készítők úgy tűnik érezték, hogy erre szükség van és... igazából megértem. Ami engem illet, használtam is a cheat funkciót, mert az egyik térképen annyira eltévedtem, hogy hiába kerestem, nem találtam a kiutat a következő pályára. Már minden ellenséget leöltem, mindent összeszedtem, de nem találtam a kijáratot. Persze a kék csík az tovább ment le, én pedig semmit nem tudtam tenni ellene, hiszen már ellenségek sem voltak, akiket öljek, hogy töltsem a csíkot. Én arról nem tehetek, hogy a pálya egy átláthatatlan labirintus... és megjegyzem sok esetben a térkép se segít.

Szerintem... nem rossz a játék, csak... kissé lapos? Azt hiszem. Értem én, hogy a hangsúly a gyilkoláson van meg az akción, de egy komolyabb történet vezetést, azért el tudtam volna viselni. Egy kis változtatással szívesen kipróbálnék belőle remaket és... fejben tartom ezt a játékot, mert ha jól tudom vannak még részei.

# Atelier Iris: Eternal Mana (PS2, 2005)

Ahogy nézelődtem játékos oldalakon, egyre többet találkoztam az Atelier címmel és ez felkeltette a kíváncsiságom. Azt tudtam eddig is, hogy Gust játék és ők fejlesztették az Ar Tonelico játékokat is, szóval gondoltam egy próbát megér.

Klein abban a reményben indult útnak, hogy egy nap majd nagymamája nyomdokaiba lép, mint alkimista, sőt, felül is múlja. Kavoc városának közelében találkozik egy lánnyal, Litaval aki hamarosan a partnere is lesz a harcokban. Lita birtokában van a Ruby Prism elnevezésű tárgynak, ami nem csak életet ad neki, de mások számára is elengedhetetlen ahhoz, hogy véghez vigyék a terveiket. A nem éppen barátságos szándékú terveiket. Miután ellopják ezt a tárgyat a lánytól, Klein elhatározza, hogy alkímiai segítségével készít még egyet, akármilyen nehéz is legyen. Közben persze igyekeznek kideríteni azt is, hogy milyen terveket igyekeznek megvalósítani az ellenfeleik a háttérben.

A játék egy RPG, különleges eleme pedig az alkímia használata. Ez annyit takar, hogy a főszereplőnk, Klein, képes alkímia segítségévek különböző tárgyakat létrehozni, akár a harcok alatt is. Ami valljuk be, nagy segítség. Viszont csak ő rendelkezik egyedül ezzel a képességgel az egész csapatból és... ez néha kicsit problémás. Miért? Mert lehet Klein meg van áldva ezzel az egyedi és hasznos képességgel, viszont (gondolom hogy ellensúlyozzák ezt) ő a leggyengébb védelemmel rendelkező tag a csapatból, ami azt eredményezi, hogy sok esetben igazán durván érintik az ellenséges támadások. Többen a játékosok közül panaszkodtak arra, hogy Klein milyen gyorsan kiüthető, de ami engem illet, nekem nem volt soha ezzel problémám, én végig használtam a harcok alatt, ő volt az egyetlen karakter, akit sosem cseréltem le.

De hogyan is működik az alkímia és miért olyan hasznos? Ahhoz, hogy Klein bármit is képes legyen létrehozni alkímia segítségével, szükség van Manara. Különböző Mana lények léteznek a játék világában, mindegyik valamilyen elemet képvisel (tűz, szél, sötét, stb). Az, hogy Klein milyen tárgyakat képes létrehozni, nagyban függ attól, hogy milyen Manak válnak a szövetségeseivé a történet folyamán. Minden Mana lény, a saját maga elemét képes használni, irányítani. Klein az utazásai során összegyűjthet különféle mana erőket a környezetében lévő dolgokból (pl a sziklák kő elemet adnak), majd a Mana lények segítségével felhasználhatja ezt az erőt tárgyak létrehozásához. Nagy vonalakban.

A harcrendszert átlagosnak mondanám, csak ez az alkímia dolog teszi egy kicsit egyedibbé. Ettől függetlenül szerintem élvezhetőek a játékban a harcok. Nem nehéz, talán egy-két boss harcot tudnék mondani, ami nehezebb, egyébként meg könnyen végigvihető ha az ember mindig rendesen felkészül a harcokra.

A történetet és annak alakulását is átlagosnak mondanám, igazából nincs benne semmi nagy csavar vagy olyasmi, amire nem számíthatna az ember. De. Ettől függetlenül mégis élvezhetőnek mondanám. A világ, amit bemutat, a karakterek, akik ebben a világban léteznek, mind életet visznek a történetbe és szórakoztatják a játékost. Azt hiszem inkább ezekben az apróbb dolgokban van ennek a játéknak, történetnek az igazi varázsa. Több helyszínnel dolgozik a játék, de sok olyan karaktert ismerünk meg, akik kitartanak a történet végéig, legyenek fontos karakterek vagy csak egyszerű mellékszereplők. Ez tetszett, érezteti velük a játék, hogy ez a csapat tartozik valahova, mindig van egy hely, ahová visszatérhetünk. Az alap hangulat humoros leginkább és nyugodt. Vannak fontosabb események, szomorúbb jelenetek, de a játék, a karakterek mindig képesek megőrizni az elszántságukat, a vidámságot, humort, amit értékelek.

A látvány és a zene is igazán jó. A grafika szép és látványosak a helyszínek, minden helynek sikerült megteremteni a maga hangulatát. Talán azt tudnám mondani, hogy néha nem volt egyszerű navigálni abban a környezetben, amit megrajzoltak a készítők, de idővel megoldottam ezt a problémá is. A zene egy másik csúcspontja ennek a játéknak. Ahogyan a grafika, a zene is minőségi és igazán hangulatos. Egyszerűen csak jó, a játékon kívül is hallgatni a dalokat. Itt hagyom az egyik kedvenc dalomat, Horned Enigma:

Igazán lendületes harci téma, nagyon jól képes megteremteni a hangulatot

A zenével és a hangokkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy volt egy humoros hiba is a játékban. Néha megakadtak a szinkronhangok és addig ismételt egy részletet a játék amíg be nem kellett neki tölteni egy új hangot. Nem kell hosszú percekre gondolni szerencsére. Japán szinkronnal játszottam, nem tudom, hogy az angol hanggal is előfordul-e ez a jelenség. A főmenüből lehet állítani, hogy a szinkron milyen nyelvű legyen, de érdekes módon sosem jegyzi meg a játék a választásunkat, így minden indításkor át kell állítanunk ha mondjuk japán hanggal akarunk játszani, mert visszaállítja magát angolra. A többi beállítással nem szórakozik érdekes módon.

A karaktereket annyira ismerjük meg, amennyire szükséges ahhoz, hogy megértsük a történetet. Ami engem illet... volt itt egy furcsa dolog velem. Itt van a játék egyik fő karaktere Lita, aki később egyfajta romantikus partnerként is szolgál a főszereplő Klein számára, de... Annyira, de annyira nem tudtam őt megszeretni. Egyszerűen nem tudtam kiállni a karakterét, a jellemét. Innentől pedig kissé fájdalmas volt nézni a közte és a többi karakter (de legfőképp Klein) között játszódó jeleneteket. Egyszerűen nem tehetek róla, azt hiszem ő az egyk olyan karakter, akit úgy igazán nem bírtam, pedig egyébként szerethető karakterekkel van tele a játék.

Van itt nekünk egy craft rendszerünk is. Vannak bolt tulajdonosok akiknél lehet tárgyakat létrehozni ha viszünk nekik alapanyagot hozzá. Ezen bolt tulajdonosokkal különféle bejátszásokat is láthatunk, jobban megismerhetjük őket ahogyan egyre többet járunk vissza hozzájuk vásárolni vagy craftolni. Érdekes dolog ez, elvégre nem minden RPG esetében válnak ilyen fontos vagy érdekes karakterekké a bolti eladók. Bár bevallom, néha igazán bosszantó volt mikor megpróbáltam elindítani egy eseményt, de sehogy sem akarta beadni a játék és így nem tudtam tovább léptetni a kapcsolatot az adott eladóval, nem nyíltak meg új craft lehetőségek.

Az érdekességek közé tartozik még... hogy volt pár funkció amit nem is használtam, mert nem volt rá szükségem, de így is sikerült kijátszanom a játékot. Például Lita egyik... azt sem tudom mi célt szolgáló... dolga. Mivel ő mesterségesen létrehozott lény, így... szüksége volt "feltöltésre" vagy mire, meg sem jegyeztem mit ír a játék, mert annyira utáltam Lita karakterét, hogy nem is használtam soha a harcokban, így ezt a funkciót sem kellett használnom. Innentől pedig feleslegesnek is éreztem. Lita az egyedüli karakter, akivel kell ilyet csinálni, de mivel nem használtam őt, így teljességgel kimaradt ez az életemből. A másik a Mana erősítő rendszer. Manaval lehet erősíteni bizonyos fegyvereket. Soha nem használtam. Voltak különleges tárgyak is, amikkel meg lehetett változtatni a Mana lényeket. Soha nem használtam. Kissé elgondolkodtatott ez az egész. Ha vannak ilyen funkciók, de nélkülük is egyszerűen kivihető a játék, akkor eleve minek vannak benne? Nekem feleslegesnek tűnnek.

De van ennél nagyobb probléma is, egy hiba, ami konkrétan lehetetlenné teszi, hogy az ember befejezze a játékot. Kicsit olvasgattam és azt írták, hogy ez a hiba a játék legtöbb (ha nem mindegyik) kiadásában éltezik. Miután a csapat legyőzte a játék végi boss, lemegy az utolsó bejátszás, majd elsötétül a kép, de... nem jön vissza. Egyszerűen lefagy, megáll minden, így a játékos nem tud tovább lépni és a játék végi bónuszokat sem tudja megnézni. Plusz dungeon részek pl. Velem is ez történt. Kétszer játszottam ki a játékot, de mindegyik esetben lefagyott az utolsó bejátszás után. Állítólag valahogyan kijátszható ez a hiba és nem mindig jön elő, de tovább már nem volt kedvem kísérletezni, főleg, hogy az utolsó harc eléggé hosszú is.

Összességében a játék egy élvezhető és szórakoztató RPG. Azt nem mondom, hogy nehéz, azt sem, hogy micsoda mélyreható története van, de azért megéri szerintem kipróbálni, már csak az alkímia rendszer meg a boltosok craft rendszere miatt is.

Nos, eléggé hosszú bejegyzésre sikeredett. Ennyit mára, mindenki vigyázzon magára.