Gamer vagyok #21

Üdv.

Ismét itt tartunk, igen, megint CV. Ezúttal a Castlevania - Dawn of Sorrow (NDS). Ez a játék az Aria of Sorrow közvetlen folytatása. Mindkét játékot már jópárszor kijátszottam és azért álltam most neki ismét, mert hiányzott már a hangulat és a játékmenet ami csak erre a két játékra jellemző. Hogy segítsek magamon, ezúttal hackel játszottam, ami kiiktatja az idegesítő magical seal rendszert aminek amúgy sincs semmi értelme.

Aztán még több CV. Előszedtem megint a nagy szerelmem, a Castlevania - Symphony of the Night-ot, de ezúttal a Sega Saturn verziót. Ezt a múltban már elkezdtem japánul, de sosem fejeztem be. Most, hogy találtam egy jó angol fan fordítást, ideje volt megint elővennem. Egyrészt elégedettséggel tölt el, hogy ezt a verziót is kijátszhattam végre, másrészről meg a Saturn azért egy kicsit más élmény. Plusz itemek, plusz ellenségek, plusz pályák, mindezek mellett viszont ott vannak a mérleg másik oldalán a konzol limitjei. Na meg az irányítás. A Saturn több gombot használ, mint a többi verzó így kellett némi türelem a részemről ahhoz, hogy megtanuljam mit hogyan.

Ezek után teljesen más vizekre eveztem és elkezdtem egy SMT játékot, ez volt a Shin Megami Tensei: Devil Summoner - Raidou Kuzunoha vs. the Soulless Army (PS2). Hát... jó hosszú cím. Egy jó kis démonidézős, akciódús játék ami nagy meglepetésemre egyben egy detektív történet is. Akárhány SMT / Persona játékkal játszottam, mindig meglepődtem, mert eddig mindegyiket máshogyan kellett játszani. Ez sem kivétel. De kreatív és szórakoztató a démonidéző rendszer.

Később egy PSX játékot vettem elő, ez volt a Blood Omen: Legacy of Kain. Egy igazán sötét hangulatú akció RPG egy vámpírral a főszerepben. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Sötét, kegyetlen és izgalmas.

# Castlevania - Dawn of Sorrow (NDS, 2005)

Ahogy írtam, már jópárszor előszedtem ezt a játékot. Most csak a hangulata hiányzott, ezért álltam neki újra.

Miután az előző részben Soma sikeresen kivédte, hogy Dracula visszatérjen az életbe, egy újabb csapat bukkan fel, akik ugyancsak fel akarják támasztani a grófot. Egy sötét szekta emberei lesznek ezúttal a fiú ellenségei, Dracula kastélya pedig ismét megjelenik. Viszont úgy tűnik Soman kívül más is alkalmas arra, hogy felébredjen benne a sötét erő.

Főszereplőnk, Soma, az irányítás képességével elnyelheti az ellenségei lelkét, majd felhasználhatja az erejüket. Ami annyit tesz, hogy használhatja az adott ellenség támadását vagy felveheti valamilyen tulajdonságát, esetleg megidézheti a harcokban. Ezeket a lelkeket, képességeket kell felhasználnia a játékosnak, hogy tovább tudjon haladni. Mikor az ember először játszik izgalmasabb a dolog, mert nem tudhatjuk, hogy egy-egy ellenség lelke milyen képességet fog adni Somanak. Amúgy nagyon tetszik ez a rendszer, csak egyetlen baja van, azok a lelkek, amiket nehéz megszerezni. Az ellenségek random dobnak lelkeket, így mikor leölünk egyet, egyáltalán nem biztos, hogy kapunk is lelket utána. Lehet 10 másikat is le kell ölni belőle... vagy ennél jóval többet. Sokszor előfordult, hogy hosszú percekig kellett öldökölni egy ellenséget, hogy dobjon végre egy lelket. Egyet. Mert ugyanis minden ellenségtől 9 lélek lehet nálunk és néhány esetében kell is, hogy annyi legyen, mert úgy nől az ereje minél több van belőle. Ezek összessége pedig azt eredményezi, hogy... a játékos igencsak sok időt fog eltölteni a lelkek farmolásával.

A játékos szabadon mászkálhat a kastélyban, ahol a történet zajlik mindig újabb és újabb utakat keresve a továbbhaladáshoz. A történet legelején lévő kis faluban két boltot is találhatunk, az egyikben Hammer árulja a fegyvereket, felszereléseket, a másikban Yoko áll rendelkezésre, hogy a Soma által begyűjtött lelkekkel fejlesszen fegyvereket. Néha a kastélyban pedig hol Alucarddal, hol pedig Juliussal futhatunk össze.

Új funkcióként megkapjuk ebben a játékban a magical seal rendszert. Ezt jelenti, hogy minden boss ajtót egy pecsét zár le és csak akkor léphetünk be az ajtón, ha előzőleg megszereztük a pecsétet. Ha megvan a pecsét, a stylus segítségével le kell rajzolnunk és csak ez után léphetünk be a terembe megvívni a harcot. De. Ha leszedjük a boss összes pontját, csak akkor fejeződik be a harc ha megint lerajzoljuk a pecsétet. Ha nem sikerül, akkor tovább kell harcolnunk egy ideig a bossal amíg megint fel nem ajánlja a játék, hogy rajzoljuk le a pecsétet. Ez felesleges és rettenetesen idegesítő. És nem csak szerintem. Eleve az, hogy el kell engedned vagy az iránygombokat, vagy a többi gombot (kéztől függően ugye) hogy tudj rajzolni, de ha nem sikerül, akkor azonnal rakd vissza a kezed, mert mozduni kell, egy harc kellős közepén vagy. Félbeszakítja a játékost és feleslegesen akadályozza. Éppen ezért jött létre a No Required Touch Screen hack. [ITT] elérhető. Ez a hack lehetővé teszi, hogy az érintőképernyő nélkül is játszható legyen a játék. Ahogyan véleményem szerint alapból lennie kellene. De tudjuk, a Nintendo DS korszakban már csakazértis bele kellett erőltetni ezeket az érintőképernyős funciókat, mert képes rá a konzol.

Soma mellett vannak más hősök is, akikkel végigjátszhatjuk a játékot, persze csak az után, hogy egyszer végigvittük a fő szálat. Yoko, Julius és Alucard játszható karakterek egy külön módban. A három karakter egyszerre van jelen, a játékos pedig váltogathat közöttük. Ez a mód visszautal a Castlevania III részére ahol Trevor, Sypha és ugyancsak Alucard voltak játszható karakterek annak idején. Na meg Grant. Voltak olyan szóbeszédek, hogy ebben a játékban Grant helyét Hammer töltötte volna be, de végül nem valósult meg ez a gondolat. Amit igazából sajnálok. Biztosan feldobta volna a csapatot.

Egyébként egy igazán hangulatos, szórakoztató játék. A zene és a grafika is kellemes, én személy szerint nagyon szeretem a NDS CV címek hangulatát, vagyis hangulatait, mert minden játéknak más a stílusa. A készítők próbáltak belevinni a játékba némi változatosságot is a kastélyban elhelyezett puzzle részekkel, amik végül is ötletesek. Nem állítják nagy kihívás elé a játékost, de mégis adnak valami kis pluszt.

A történetről nem tudok sokat nyilatkozni, mert nem túl mély, olyan... tipikus CV történet. Attól, hogy az Aria of Sorrow közvetlen folytatása, még nem kell feltétlenül ismerni az Ariat ahhoz, hogy megértsük mi történik a Dawnban. A karakterekről ugyan azt tudom mondani. Senki nincs mélyebben kidolgozva, de egy ilyen szintű játéknál szerintem nem is fontos ez. Mindenki teljesíti a maga szerepét és ennyi a lényeg. Igaz Celia és a társai, akik ebben a történetben a főgonosz szerepet töltik be, nem igazán nyerték el a tetszésem, de ez van. Graham az előző részből érdekesebb főgonosz volt és nem is kevert ennyit, mint ezek.

A nehézségi szintet alacsonynak mondanám leginkább a sok felszerelhető lélek és fegyver miatt, de ettől függetlenül kellemes időtöltés csak úgy elővenni néha. Nekem legalábbis. Összességében azt mondhatom, hogy megéri beszerezni a műfaj kedvelőinek vagy azoknak, akik most kezdenek csak megismerkedni az ehhez hasonló játékokkal. Egy esélyt megérdemel. De a hack nélkül ez a magical seal dolog nagyon idegesítő.

# Castlevania - Symphony of the Night (Sega Saturn, 1998)

És igen... Symphony of the Night. Megint. A sokadik alkalommal. Egyszer már írtam róla, [EBBEN] a bejegyzésben, így most csak nagy vonalakban térnék ki rá, leginkább a Saturn verzió sajátosságaira.

A játékban Alucardot irányíthatjuk, aki Dracula félvér fia és még egyszer visszatér a kastélyba, hogy utána járjon az újonnan feléledt sötét erők eredetének. Mindeközben másvalaki is megérkezik. Maria, Richter Belmont, a legendás vámpír vadász sógornője. A nő elmondása szerint Richternek rejtélyesen nyoma veszett, ő pedig eljött a kastélyba, hátha valami nyomra bukkan a férfival kapcsolatban. A páros külön folytatja a kastély bejárását, de lassan kiderül, hogy a két ügynek talán mégiscsak köze van egymáshoz.

Ahogyan írtam, egy csomó plusz dolgot tartalmaz a Saturn verzió a PSX-hez képest. Azt azért jegyezzük meg, hogy a PSX verzió 1997-ben jött ki, majd később ezt portolták át, bővítették ki a Saturnon. Azt hinnem ennek kellett volna valami ultimate verziónak lennie, de nem sikerült ezt kivitelezni. A port minősége több okból sem éri el a PSX verzió minőségét. Gondolok itt elsősorban a grafikára ami úgy nagyon szembetűnő dolog már az elején. Ezen kívül az elődjéhez képest igazán meghosszabodtak a töltési idők. Fájdalmasan.

A másik oldalon viszont ott vannak az extra dolgok amiknek örülni lehet. Kapunk két, teljesen új pályát, az egyik az Underground Garden, a másik pedig a Cursed Prison. Mindkettő rész elég kicsi, de új ellenségek bukkannak fel bennük, úgy dalokat hallhatunk a pályák alatt és egy boss is van az Underground Gardenben. Igaz ezek az új részek igazából nem tesznek hozzá semmit semmihez, de hangulatosak. Ezen kívül kapunk három új relic itemet. Két megidézhető segítőt, akik... majdnem teljesen ugyan olyanok mint a tündér és a démon, akiket eleve meg tudunk idézni. Az új démon sűrűbben beszél és próbál valami komikus vonalat követni, az új tündér pedig énekelhet Alucardnak. A harmadik új relic a Godspeed Boots, ami nagy mértékben felgyorsítja Alucard mozgását. Egy nagyon lényeges változás még, hogy a Saturn portban játszható karakter nem csak Richter, de Maria is. Mariaval egy boss harcot is kapunk mellesleg a történet folyamán.

Aztán ott van még a kontroller... Nem volt egyszerű megtanulni mit hogyan kezeljek, már csak azért sem, mert a Saturn kontroller több gombot tartalmaz, mint a PXS kontroller. Alucard kapott plusz egy gombot amivel az itemeket használhatjuk. A PSX verzióban ha itemet akartunk használni, akkor előtte Alucard valamelyik kezébe kellett adnunk azt, azaz le kellett szerelni ehhez valamit valamelyik kezéből. A Saturn esetében, hála a plusz gomboknak, nem kell ezt megtennünk, mert külön gombot kapunk az item használatra. Először kicsit furcsa volt ez a sok gomb és rendszeresen félrenyomkodtam, de később már probléma nélkül ment a kezelése.

Egyébként lehet csak képzelődök, de a Saturn port talán könnyebb, mint a PSX? Mondjuk teljesen mindegy melyik kiadást nézzük, mindegyik elég egyszerű. A Saturn portban azt tudnám mondani, hogy az új pályákon felbukkanó ellenségek talán erősebbek, de őket is ki lehet játszani a megfelelő taktikával, szóval...

Beszúrok ide egy dalt, amit csak a Saturn verzióban lehet hallani, ez a Bloody Tears egyik remix változata. MI EZ HA NEM EPIC??!4!négy!!

Azt hiszem ezek lennének a legfőbb eltérések amiket meg kell említeni a két port kapcsán. Később a PSP kiadás több dolgot is átvett a Saturn portból, mondjuk a két új megidézhető segítőt vagy Mariat, játszható karakterként. A PSP port egyfajta összeolvasztása a PSX és a Saturn verzióknak. A két plusz pálya nélkül, amit igazán hiányolok belőle. Ami engem illet, én mindenképpen a PSP verziót ajánlom annak aki neki akar kezdeni, mert megvannak benne a Saturn extrái és mégis minőségi port.

# Shin Megami Tensei: Devil Summoner - Raidou Kuzunoha vs. the Soulless Army (PS2, 2006)

Mikor nekiálltam ennek a játénak... még fogalmam sem volt róla, hogy tulajdonképpen egy játéksorozat sokadik részéről van szó. Persze megint be kellett választanom vagy az 5. részt... nyilván, nem csalódtam magamban. Szerencsére az előző játékok ismerete nélkül is élvezhető volt.

Egy nap különös hívás érkezik a Narumi detektív irodába, egy fiatal lány kétségbeesett segélyhívása. Miután a detektív Narumi és asszisztense Raidou találkoznak vele, a lány elárulja mit szerene tőlük. Meg akar halni, öljék meg. A páros nem igazán tudja mihez kezdjen ezzel a kéréssel, de nincs is sok idejük gondolkodni rajta, emberfeletti erejű katonák jelennek meg és elrabolják a lány. A két férfi úgy dönt utánajárnak annak mi is történik.

Mivel már volt előismeretem SMT és Persona játékokban, így már volt valamiféle elképzelésem is arról miféle játék lesz ez. Viszont azt is tudtam, hogy hiába "egy családba" tartoznak ezek a játék sorozatok, mindegyik nagyon eltérő a másiktól. Ebben az esetben is ezt történt, megkaptam a már jól ismert démon idéző rendszer, de egy teljesen új verzióban amit igazából nem bántam, mert ötletes volt és szórakoztató.

Főszereplőnk képes démonokat idézni, ezen démonok pedig a segítségére vannak nem csak a harcmezőn, de a nyomozásai alatt is. A démonokat harc közben kell elkapnunk amolyan... Pokémon stílusban. Ha sikerült megtalálnunk a démon gyenge pontját és eléggé levisszük a HP pontjait, akkor elkaphatjuk. Miután sikeresen elkaptuk, megidézhetjük. Minél többet használunk egy démont a harcokban, annál erősebb lesz ami azt jelenti, hogy nőnek a statisztikái, új képességeket tanul és egyre hűségesebb lesz Raidouhoz. Minden szintlépés alkalmával és a hűség kimaxolásával kaphatunk tőlük itemeket. Csak úgy. Új démonokat is létrehozhatunk amiben egy Viktor nevezetű figura van a segítségünkre aki az...  antik bolt alatti pincében rendezte be az ehhez a munkához szükséges laboratoriumát. Fura fazon, de... nekem igazából eléggé szimpatikus volt. Viktor képes különböző démonok fúziójából új démonokat létrehozni vagy démonok feláldozásával más démonokat és Raidou kardját erősíteni. Egy démont csak akkor használhatunk fel fúzióra ha kimaxoltuk nála a hűséget.

A játék alatt a menüben két démont jelölhetünk meg akik automatikusan megidéződnek. Az egyik a harcok alatt, a másik a térképen. Amelyiket a harcokban idézünk meg, nyilván akkor bukkan fel ha ellenségekkel nézünk szembe és már a harc elején megjelenik, hogy támogasson minket. A harcban megidézett démon minden esetben önállóan cselekedik, de a menüből adhatunk neki parancsokat és Raidou még összehangolt támadásokat is képes kivitelezni velük ha adottak ennek a feltételei. A térképen megidézhető démonok követik Raidout és segítségére vannak a képességikkel. Minden démonnak van egy térképen használható parancsa amivel különféle dolgokra képes. Például elrejtett itemet megtalálni, mások gondolatait olvasni, szűk helyekre bemenni, stb. Ezeket használhatjuk arra, hogy szükséges itemeket szerezzünk meg vagy másfajta módon mozdítsuk előre a történetet. Ezen kívül elküldhetjük a démont szólóban is ami azt jelenti, hogy Raidou hátramarad és a démont irányíthatjuk. vannak helyek ahová csak a démonok léphetnek be, de ez a módszer szükséges ahhoz is, hogy megoldjuk egy-két puzzle részt. Szóló módban a démont is érhetik támadások, ilyenkor csak ő tartózkodik egyedül a harcmezőn és őt irányíthatja a játékos. A csatákból el is menekülhetünk, de harcolhatunk is a démon képességeivel. Ilyen harcok alkalmával csak a démon kap EXP pontot a csata végén és kevesebb ellenséggel is kell megküzdenünk mint normál esetben.

A játék elég egyszerű rendszerekkel dolgozik, igaz néha kell kicsit gondolkodni melyik démon a legjobb egy-egy szituációban, de próbálkozással gyorsan rájöhet az ember. Nekem személy szerint tetszett, hogy a démonokat is külön irányíthatjuk. A harcok sincsenek túlbonyolítva, Raidounak sincs túl sok mozdulata, amiket használhatunk a harcok alatt, de ezt egyáltalán nem éreztem hátránynak, sőt.

A karakterek nincsenek nagyon kibontva, de ez egy olyan történet, ahol ez nem is lényeges. Megtudhatunk jópár dolgot egy-egy karakter múltjáról, az indítékairól, de komolyabban senki lelkébe nem merülünk bele. Raidou is az a tipikus csendes főszereplő, így róla sem tudunk meg túl sokat. Ettől függetlenül szerintem szerethető karakterek szerepelnek a történetben és az ellenség indítékai is megállják a helyüket. A történet érdekes és izgalmassá teszi a főellenség. Egy olyan helyzetet teremt, amiben valahol igaza van mindkét félnek.

Ami nagyon tetszett, az a helyszínek ábrázolása volt. Lényegében csak állóképekkel dolgozik a játék, de azok szépen kidolgozottak és igazán hangulatossá teszik őket a véletlenszerűen sétálgató járókelők. Éreztetik velük, hogy ezeken a helyeken van élet, van mozgás. A zenéről csak annyit tudok mondani, hogy tökéletes. De az SMT és Persona játékokban általában ez megszokott, eddigi tapasztalataim szerint. A játékban hallható dalok igazán illenek a helyszínekhez, a szituációkhoz és adnak egy jellegzetes hangulatot a egész játéknak.

Összességében egy igazán pozitív élmény volt és érdekesnek találtam. Nem nevezném nehéznek sem. Talán egy kicsit túl rövid, ennyi baja lehet csak.

# Blood Omen: Legacy of Kain (PSX, 1996)

Nem tudom miért pont erre esett a választásom... Semmit nem tudtam erről a játékról mikor belekezdtem, így kicsit furcsa volt, de hamar beleszoktam és onnantól pedig már teljesen magával ragadott.

Egy szerencsétlen estén Kaint, egy nosgothi nemest, megyilkol egy csapat bűnöző. A férfi vámpírként újjászületik, Mortanius, a necromancer jóvoltából és elindul, hogy felkeresse a gyilkosait és bosszút álljon rajtuk. Később, Nosgoth oszlopaihoz érve, egy nő, Ariel, fontos feladattal bízza meg. A férfinak vissza kell állítania az oszlopok erejét, ehhez pedig arra van szükség, hogy megölje azokat, akik kapcsolatban állnak az oszlopokkal. Kain elindul, hogy beutazza a vidéket és teljesítse ezt a feladatot, hogy végre békére lelhessen.

A játék alatt Kaint irányítva kell bejárni a környező vidéket és megölni különféle ellenfeleket miközben megoldunk egy-két kisebb puzzle részt, összeszedünk erősítőket, képességeket, mágiákat. Ez tetszett, mert kreatívan voltak megoldva azok a részek, amiken az összeszedhető itemek voltak. Lehet, hogy az egész játék alatt ugyan azt csináljuk, de mégis úgy van tálalva, hogy nem válik unalmassá, képes lekötni az ember figyelmét és képes el is gondolkodtatni egy-egy rész. Ez azt hiszem nagyban köszönhető még a pályák sokszínűségének és a sok rejtett itemnek is.

Megvan adva maga a térkép, kapunk sok esetben utakat, irányjelző táblákat, hogy merre van a legközelebbi falu, de sok esetben találhatunk plusz helyeket, rejtett dolgokat ha letérünk az útról. Izgalmas és felfedeznivaló ez a világ amit bemutat a játék. Nem rág mindent a játékos szájába, hagy lehetőséget a felfedezésnek is. A helyszínekkel nem volt problémám, néha ugyan eléggé egyhangú volt egy-egy falu vagy beltér, de ez van, ez nem von le számomra semmit a játék élvezhetőségéből. Maga az alap hangulat eléggé sötét és kegyetlen, sok helyen találkozhatunk hullákkal, rengeteg vérrel. Ezzel nincs is probléma, elvégre egy vámpír a főszereplőnk, meg egyébként is, nagyon jól megteremtik ezzel a hangulatot.

Ha már Kain, meg a vámpít mivolta... Igen, képes vért szívni is, sőt, szükséged is van a vérszívásra, hogy visszatöltsd a pontjait. Kinek vérét szívhatod? Az összes emberét, akivel csak találkozol. Falusiak, ellenségek, dungeon közepén random kikötöztött emberek... Kain válogatás nélkül szívhatja akármelyikük vérét. Ami azt illeti, Kain eléggé sötét főszereplő, több esetben is hangsúlyozza, hogy mások halála, a vér, a halottak milyen boldoggá teszik. Viszont ha azt nézzük ki is ő és hogyan lett vámpír, talán nem is kell ezen csodálkozni.

Ahogyan említettem, vannak képességek, mágiák. A férfi képes különböző alakokat felvenni, amiket már a vámpíroktól megszoktunk. Denevérként nagy távolságokba utazni, ködként átmenni különféle akadályokon, farkasként pedig gyorsabban mozogni, ugrálni bizonyos helyeken. Én élveztem, hogy váltogathatok az alakok között. Habár a denevért csak a térképen való közlekedésre használhatjuk, a másik kettőt akármikor. A mágiák is eléggé különfélék, vannak hasznosabbak, kevésbé hasznosak... Mindenesetre sok lehetőséget ad a játék a játékosnak a harcra, ami mindig jó. Lehetőséget kapsz arra, hogy megválogasd hogyan akarod véres darabokra aprítani az ellenfeleid. Viszont...

Ami nem tetszett egyáltalán az a menü. Ha fegyvert akartál cserélni vagy más mágiát felszerelni, akkor meg kellett nyitni a menüt, bemenni az alkategóriába, majd kiválasztani mit akarsz. Maga a menü szépen kivitelezett látványra, de az egész olyan lassan működik, sosem szerettem nyitogatni, néha eléggé bosszantó volt. Egyébként találkoztam ennél a játéknál egy eléggé furcsa dologgal. Ha be akarod tölteni az utolsó mentésed, akkor főmenüből tudod megtenni az "Options" pont alatt. Hogy miért, azt... nem tudom. Még valami, ami kissé idegesített... ez pedig a kamera. Ahogy halad a karakter valahogy... rángat a kamera, ahogyan próbálja követni a karakter mozgását. Megszokható, de zavaró.

A játék alatt Kain rengeteget beszél. Random nekiáll monológokat mondani mikor éppen olyan a kedve vagy új helyszínre érkezik vagy akármi. Tényleg, mindig van valami mondanivalója. Ezek a monológok igazán hangulatosak és segítenek abban, hogy megértsük a férfit, hogy szimpatikusabbá váljon a számunkra. Igen, egy őrült vámpír, aki kímélet nélkül gyilkol, aki élvezi, hogy ölhet, de... de mégis. Kain egy kedvelhető főszereplő ennek ellenére is. Egy dolog volt csak, ami zavart ezekben a monológokban, meg úgy az összes bejátszásnál, az pedig, hogy nincs hozzájuk felirat. Ez azért is kellemetlen, mert néha annyira túljátszották magukat a szinkronszínészek, hogy nem is érteni mit akarnak mondani. Persze nehéz lett volna egyszerre boss harcot vívni meg olvasni, de akkor is. Kain szinkronhangja mellesleg egész kellemes volt. Jól játszotta a szerepet, a hangszíne nagyon jól illet a karakterhez így jó volt hallgatni a monológojait.

A grafika tetszetős, nagyon jól sikerült lefesteniük a készítőknek azt a sötét világot amiben a történet játszódik. Néhol meg is lepett, voltak részek ahol falra szegezett, szétmarcangolt hullákat látni, vagy egymásra halmozott holttesteket. Erre nem számítottam, de ez a látvány zseniálisan megteremti a hangulatot. Ami viszont nem igazán nyert meg az a karakterek kinézete. Persze, tudom, eleve nem kellett csodát várni, de valahogy... annyira furán néz ki mindenki. Annyira nem tudok megbarátkozni ezekkel a fejekkel, arcokkal. Nyilván ez már egyéni ízlés kérdése. A zene viszont tökéletes. Arra nem tudok rosszat mondani, nem is akarok, nem is lehet.

Ezt pedig itt hagyom, mert ez... emberek, ez már reklám. Ha gyerekként ezt láttam volna, biztosan tátott szájjal bámultam volna a képernyőt.

Azt nem mondanám, hogy nehéz játék, inkább azt, hogy vannak benne nehezebb helyzetek egy-egy részen. A játék igazából mindig kellően ellát itemekkel, így erre nem lehet panasz, a képességek és a mágiák is az ember segítségére vannak, a különböző fegyvereket, páncélokat szerelhetünk fel, erősítőket szedhetünk össze, így... mindennel el vagyunk látva, amire csak szükségünk lehet. Ajánlani tudom a játékot, egy próbát mindenképpen megér, már csak a hangulat miatt is. Ha az ember igazán belejön, akkor képes órákat ott ülni előtte.

Hm, ennyit mára. Mindenki vigyázzon magára.