Blah blah blah... és karamell

Üdv.

Azt nem tudom mondani, hogy sokminden történt, de azért megpróbálok kipréselni magamból pár értelmes mondatot. Már csak megszokásból is. Nem azért, mert olyan érdekes lenne az életem, hogy érdemes lenne írni róla. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért írkálok még mindig ide, lehet csak tényleg megszokás.

Szóval. Az előző állapotokhoz képest, nem sok dolog változott. Ugyan úgy továbbra is munkakeresésben vagyok, de mivel egyik unokahúgom is elvégezte a tanulmányait, így most már ketten várjuk a csodát. Heh. A mai világban már tényleg csoda, ha az ember normális munkahelyet talál. Átlag emberként meg ne is álmodj a "normális munkahelyről" érd be azzal, ha egyáltalán találsz valamit, teljesen mindegy milyen szar. Ami azt illeti, szerintem sok munkahely jóval elviselhetőbb lenne, ha az ott dolgozó emberek tudnának normálisabban is viselkedni. Értem én, hogy senki nem akar egy szar helyen dolgozni, de azzal, hogy marják egymást, csak maguknak teszik méginkább elviselhetetlenebbé a helyzetet. De eddig sajnos sok ember nem tud eljutni fejben. Nem is értem. Tényleg sokan ennyire nyomorultak, hogy csak abban lelik örömüket, hogy elmennek a munkahelyre és beletaposnak másokba? Ha igen, akkor az... szomorú. Eddig 3 munkahelyem volt, de ilyen emberekkel mindenhol találkoztam, ami... elgondolkodtató. Lassan úgy érzem ez a viselkedésforma valamiféle általánosság lett. De lehet, hogy csak én érzem így, nyilván ennek is sokféle oka van amit megértek. Az okot megértem, de nem tudom elfogadni, hogy mások normálisnak tartják ezt a magatartást. És nem is fogom soha.

De mit lepődök meg, sokan vannak akik arra nem képesek, hogy belenézzenek az ember szemébe és úgy mondják neki el, ha valami problémájuk van. Jópár ilyen emberrel találkoztam már az évek alatt. Mikor elfordítja a fejét és úgy mondja bunkó, lekezelő hangnemben a mondókáját. Hé, itt állok melletted, akár rám is nézhetnél, hallani fogom úgy is. Nekem viszont van egy olyan "rossz szokásom", hogy belenézek az ember arcába ha hozzá beszélek és ugyan ezt elvárom tőle is. De tudjátok, az a legszomorúbb ebben a dologban, hogy felnőtt emberekről beszélünk. Egy gyerek esetében meg elnézed, meg hát mégis csak egy gyerek még... De egy felnőtt embertől azért elvárnám, hogy képes rám nézni ha hozzám beszél. Főleg ha szid. A másik meg, mikor én beszélek hozzá, de nem is reagál rám, csak a telefonját nyomkodja vagy valami mást csinál és nem is veszi tudomásul a tényt, hogy éppen próbálok vele megbeszélni valamit (neten vagy telefonban bezzeg el tud mondani mindennek, amikor nem vagyok a közelben). Aztán ne legyek ideges. Sajnos mindkét esettel találkoztam már.

Tudjátok, csalódtam. ... Jó, utólag belegondolva ez nem meglepő. Mikor az ember még gyerek és iskolába jár, mindig mondják neki, hogy majd ha felnőtt leszel és kilépsz az iskolából a való életbe, majd mennyire más lesz minden. Elhisszük, hogy ha az ember felnőtté válik, akkor felelősségtudatos lesz és megérik arra, hogy kezelje a problémákat, a különböző helyzeteket, értelmesen képes lesz megbeszélni másokkal a dolgokat "felnőtt módjára." Még talán aggódunk is amiatt, hogy képesek leszünk-e helyt állni ebben az új világban ahová az iskola után kilöknek minket... Aztán eljön az idő és rájössz arra, hogy... ez baromira nem így van. Rájössz arra, hogy a felnőttek is elcseszettek és zavartak és nem tudják merre menjenek az életben és küzdenek és elbuknak és keresik az utat. Persze vannak kivételek. És vannak olyanok, akik nem tudnak normálisan viselkedni és értelmes módon beszélni a másikkal, teljesen mindegy hány év van a hátuk mögött.

Jól elkanyarodtam... vissza.

Bevallom őszintén, mostanában nem is nagyon nézegettem az állás ajánlatokat, mert eddigi tapasztalataim szerint teljesen felesleges. Egyszerűen semmi értelmes hirdetéssel nem találkozik az ember, legalábbis olyan munkakörben ami nekem jó lenne és ahova lenne papírom. Mert hiába is jelentkeznék mondjuk villanyszerelőnek, érthető okokból nyilván nem vennének fel. De leassan úgy érzem csak akkor kaphatok munkát ha átképzem magam mondjuk vízvezetékszerelőnek vagy kőművesnek vagy valami. Persze, nem mondom, hogy lehetetlen, de... de szomorú ha már itt tart az ember mert másképpen esélytelen, hogy munkát kapjon. Erre meg még rájön az is, hogy a környékbeli településeken is folyamatosan küldik el az embereket a különböző munkahelyekről. Az egyik nagyobb cég megszűnésével pedig rengeteg ember vált munkanélkülivé a térségben, szóval ez is csökkenti az esélyeket. Azon tudok behalni, mikor írják neten is, hogy XY cég megszűnt, fogjanak össze a munkaadók és foglalkoztassák az onnan elküldött embereket! Vannak ám rajtuk kívül más munkanélküliek is, csak... szólok. Ők miért élveznek elsőbbséget?

Amúgy nincsenek nagy elvárásaim, én már akkor boldog lennék ha olyan munkahelyet találnék ahol kifizetik a minimálbért és van szabadság meg betegállomány. Ez nem sok... igaz? De. Sok. Már ez is sok. Az meg már luxus, hogy emberként kezeljék a munkavállalót egy munkahelyen. Értem ezt úgy, hogy nem üvöltenek veled rendszeresen, ha valami problémád van, akkor elengednek szabadságra vagy úgy egyébként, van egyáltalán lehetőség szabadságra menni. Nem fenyegetnek, nem tesznek olyan megjegyzéseket, hogy milyen átlátszó ruhában kellene dolgoznod. Ha beteg vagy elmehetsz betegállományba anélkül, hogy hívogatnák, hogy "mikor jössz máááááár?" (nem, nem azért hívnak, hogy hogy vagy, dehogy!). Nem kell nyugtatót szedned, hogy el tudj menni dolgozni. Normális munkakörülmények vannak, azaz nem olyan mellékhelyiségben kell elvégezned a dolgod rendszeresen amit előzőleg körbehugyozott valaki (olyan szinten, hogy a padlón is az vagy), nem málik a fal a fekete penésztől, nem a nyitott ajtó / ablak mellett kell ülni télen egész nap, nem rohangál az egér az irodában a lábad mellett, nincsenek csótányok a gépekben, nincs random kutyaszar a padlón (ami a főnök kiskedvence tett oda)... éső... stb. Lehetne még sorolni. Mindegyikkel találkoztam már, személyes tapasztalatból beszélek. Sajnos.

Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy ez a normális, vagy én nem érdemlem meg, hogy normális munkahelyen dolgozhassak?

Mikor esetleg nagyritkán látok valami állásajánlatot, amire jelentkezhetek, mert megvannak hozzá a papírjaim, akkor sem az az első, hogy örülök neki. Nem, egyből görcsbe szorul a gyomrom és néha rámjön a sírhatnék is. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bármi jó várhat rám egy-egy munkahelyen. De nyilván elküldöm azért a jelentkezésem, mert dolgozni kell valahol. Persze sosem írnak vissza.

~.oOo.~

Egyébként pedig... ühm, nem sok dolog történik. A kertben nem sok dolgunk volt idén, mert kb minden kiégett. Egyedül a paradicsom éledt fel valahogyan és kezdett teremni. Nővéreméknél élőbb kezdett érni, így hozott át, anyu pedig elrakta paradicsomlének meg szósznak (beízesítve). Aztán nálunk is elkezdett érni és most azt se tudjuk hova rakjuk, a kamra már tele van paradicsommal... De legalább ez van, ha más nem is. Ezek a paradicsomok egyébként random kinőnek mindenhol. Ha nem is vetünk, akkor is kinőnek itt-ott. Nem bánom, csak néha olyan meglepő helyeken bukkannak fel. Tavasszal azért érett eper is, meglepő módon az eprek őrült növekedésbe kezdtek, valószínűleg az esős tavasz miatt. Később áfonya és málna is volt annyi, hogy tudtam elrakni a mélyhűtőbe. Azt nem mondom, hogy olyan nagyon sok volt, de legalább volt. Hát ennyit lehet elmondani a kertről, mert minden más, ahogyan írtam, meghalt. Még a mogyoró bokrokra várunk, hátha lesz belőlük valami. Ha már áfonya meg málna... Egyik nap nagyon rámjött, hogy nekem muffint KELL ennem. Így előszedtem az elrakott áfonyát meg málnát és nekiálltam muffint csinálni. Igaz kissé kevés lett benne a cukor, de annyira ki voltam éhezve rá, hogy az sem érdekelt. Később megint kívánós lettem és random a semmiből bevillant az agyamba, hogy nekem karamell KELL. Az otthon elkészített karamell ital... vagy karamellás tej, mindenki hívja aminek akarja. Ezt már anyu hozta össze, mert megkértem, mutassa meg hogyan kell, erre megcsinálta. Hm. ... Finom volt, ezer éve nem ittam ilyesmit. Emlékszem, régen kis zacskóban árulták, mint a tejet és olyan finom volt. Amit manapság dobozban árulnak, azt meg sem tudom inni, olyan édes. De ugyan ez vonatkozik a madártej meg kakaó, stb. italokra is.

~.oOo.~

Mostanában eléggé elhanyagoltam több személyes projectemet is mert... nem tudom. Lusta szar vagyok. Soha nem érzem, hogy lenne kedvem vagy energiám nekiállni bárminek is. Vagy éppen öteletem nincs. Ha pedig nincs ötlet, akkor hiába is akarom erőltetni a dolgokat, főleg ha valami kreatív tevékenységről van szó. Azért beszúrok ide egy-két rajzot, amit mostanában csináltam. Nos... igen, nem tudom egyenesen berakni a scannerbe a füzetet...

~.oOo.~

Mivel a bejegyzés végéhez értünk, így beszúrok ide egy kis muzsikát. Nem is akármilyet. Egy dal Carl Maria von Weber, A bűvös vadász c. operájából. Egészen pontosan az "O diese Sonne." Már csak azért, mert nagyon szeretem azt az operát. Valójában... ez az egyetlen opera, amit valaha láttam. De tetszett. Imádom a kórust.

Amúgy micsoda ez az új baromság YT-on, hogy rákattintok egy videóra és automatikusan lejátszási listára rak? Ki kérte ezt? Kinek kell ez? Oké, ezek csak költői kérdések, tudom, hogy le se szarják a felhasználókat.

Azt hiszem ennyi lenne jelenleg. Szokás szerint mindenki vigyázzon magára és... élvezzétek ki az őszt.