Gamer vagyok #22

Üdv.

Mostanában nem sokat vagyok neten és nincs is kedvem általában semmihez. Megint rámjött valami depressziós hullám vagy nem tudom, remélem hamar tovább megy. Addig is, végre kirakom ezt a bejegyzést, amit már száz éve írok, jön a következő adag.

Az első a sorban a Hellnight (PSX), vagy eredeti japán címén Dark Messiah. Mert úgy imádjuk ha össze-vissza változtatják a játékok címét országonként. Mikor beraktam és megnéztem az introt, őszintén fogalmam sem volt róla mi fog ebből kisülni, annyira furcsa volt és nem is tudtam igazán hova tenni az egészet. A történet (nekem legalábbis) nagyon furcsa, maga a gameplay viszont jól megoldott. Egy érdekes túlélő horror különleges hangulattal.

A következő a Brandish: The Dark Revenant (PSP) volt. Mászkálós, RPG-s hangulatban voltam, gondoltam ideje lenne kipróbálni. Igaz nem éppen ilyen stílusú játékra gondoltam, de végül nagyon beleszerettem a sok idegesítő rész ellenére is. Mindenképpen megéri kipróbálni, igazán szórakoztató.

Aztán... végre elérkeztem ahhoz az igazi RPG hangulathoz amit kerestem. Crimson Gem Saga (PSP). ... Vagy más néven Garnet Chronicle: Kouki no Maseki. Vagy megint más néven Astonishia Story 2. Szerencsére több alternatíva nincs. És tudtom nélkül belefutottam megint egy koreai fejlesztésű játékba. Ha az ember nem is tudja, hogy az, egyszerűen csak... megérzi. A Zenonia esetében is ez történt. Ezek a játékok egyszerűen csak... mások. De nem igazán rossz értelemben. Vegyes érzéseim vannak ezzel a játékkal kapcsolatban.

Végül pedig ismét elővettem egy játékot amit ezer éve játszottam utoljára: Assassin's Creed II (PC). Anyu éppen valami műsort nézett a tévében a... pestis járványról és ahogyan mutatták azokat a régi itáliai helyszíneket... Megjött a kedvem, nagyon. Nem is igazán játszani akartam, inkább csak nézelődni a helyszíneken. Hm. De azt viszont nem tagadom, hogy Eziot imádom, mint karakter.

# Hellnight / Dark Messiah (PSX, 1998)

Egy nagyon furcsa, mégis hangulatos játék. Az elején nem igazán kötött le, de végül, miután kicsit jobban megismertem és belejöttem abba mi hogyan működik, elkezdett érdekelni. Nem vált a kedvenc túlélő horror játékommá, de azt elismerem, hogy egy próbát megér.

A jövőbeli Tokió utcái alatt létezik egy sötét, földalatti világ. Egy különös szekta tagjai prédikálnak az utcán és a szóbeszédek szerint emberek tűnnek el. Főszereplőnk éppen a vallási szekta tagjai elől menekülve száll fel a metróra, de később az alagútban tragédia történik ami megállásra kényszeríti a szerelvényt. A férfi, Naomival, egy fiatal lánnyal az oldalán lép ki az alagútba és próbálja meg kideríteni mi is történt. Megjelenik egy különös szörny, akit fegyveresek üldöznek, a párosnak pedig nincs más választása, be kell lépniük a város alatt elterülő folyosókra, hogy elkerüljék a harcot és keressenek egy biztonságos kiutat. Ahogy haladnak és egyre lejjebb jutnak a föld alatti komplexumban, megismerkednek a lent élő közösség tagjaival, egyre többet tudnak meg a sötétben működő vallási szektáról és később arról is, hogy kik állnak mögöttük és mik a céljaik.

Eleve ott leragadtam, hogy a játékban sosem látjuk azt a karaktert, akit irányítunk / alakítunk. Értem én, hogy azért szokták megoldani így a játékokat, hogy a játékos jobban beleélje magát a történetbe, de... nem tudom. Olyan volt, mintha valami testtelen, lebegő szellemként lett volna jelen a karakter. Hm. Valószínűleg csak nem szoktam hozzá ehhez.

Akárhogy is, amint elindul a játék, kapsz magad mellé egy társat. Vele lehet beszélgetni, kommentel különféle dolgokra... Szóval a szokásos dolgok, amiket általában a kísérők csinálnak. Ha esetleg egy menekülős részen elkapna az üldözőnk, akkor a társunk lesz az, aki először elesik. Ha még egyszer elkapnak, akkor maga a főszereplő esik el és game over. A játék folyamán több karakterrel is találkozunk, akikből lehet kísérő, de nyilván ehhez az kell, hogy egyedül beszéljünk velük. Ez a rendszer nem csak arról szól, hogy mindig legyen a játékosnak lehetősége felvenni maga mellé valakit, hanem lehetőséget ad arra is, hogy többféle oldalról megismerjük a történetet. Minden kísérővel újabb információkat kapunk arról mi történik körülöttünk és persze újabb végeket is kihozhatunk velünk. Egyszerre mindig egy kísérő lehet velünk és mindegyiküknek van sajátos képessége. Például más-más fegyverrel képesek támadni. Még valami, a főszereplő nem képes a támadásra, csak menekülni tud. A kísérőknél is véges számú töltény van, így a legjobb amit tehetsz az általában a menekülés. Ha egyedül fejezzünk be a játékot, kísérő nélkül, megint egy újfajta véget kapunk.

A játék hangulata eléggé sötét és... nagyon tetszett. A sötét, elhagyatott folyosók, a csend, az érzés, hogy minden egyes pillanatban meghallhatod az ellenség lépteit... Szeretem az ilyen stílusú játékokat. A pályák alatt általában egyetlen ellenség üldöz, vagyis keres. Random mászkál a pályán és mikor észrevesz, üldözni kezd. Lerázható futással vagy azzal, ha bemegy a karakter egy terembe. Az utolsó pályákon viszont rettenetesen kiborító volt ahogyan mászkált az ellenség. Nem is az, hogy mászkál a térképen, hanem hogy egyetlen útvonalat követ és mindig olyan helyen van ahol problémát okoz. Ahol nem lehet elkerülni. Ahol nincs kerülőút. Azaz ebben az esetben mi történik? Az ember odamegy a közelébe, mert arra vezet az út, az ellenség észreveszi, üldözni kezdi, a játékos menekül, majd mikor lerázza és menne vissza a célhoz, látja, hogy az ellenség is visszatért ugyan arra az útvonalra és lényegében nem értünk el semmit, mert kezdődik előlről az egész fogócska. A játék legtöbb részén ezzen nincs probléma, de az utolsó pályán már nagyon felidegesített ez.

A menekülésen kívül néha random kitérőket is teszünk. Vannak karakterek akiknek el kell vinni itemeket vagy megtalálni valamit, hogy haladjon a történet. Bemehetünk szobákba, kutathatunk tárgyakat, ilyesmi. Igazából eléggé alap az egész játék, nincsenek benne túlbonyolított rendszerek, de nem is kell ilyesmi. Egyszerű és egyenes és ez is hozzátesz a hangulathoz. A történet az más téma, az egyre őrültebb ahogyan haladunk a cél felé. Itt hagyom az intrót, hogy ti is lássátok min akadtam le már a legelején. Úgy értem, WTF ez a videó?

Nem egy olyan játék, amit valószínűleg ismét elő fogok majd venni a jövőben, de örülök neki, hogy megtapasztalhattam, mert különleges élmény volt és a hangulata is fantasztikus.

# Brandish: The Dark Revenant (PSP, 2015)

Meg kell jegyezni, hogy ez a játék az első Brandish játék remake változtata ami még annak idején, a 90-es években jelent meg. Az eredetit ugyan nem játszottam, de ezzel viszont teljesen meg vagyok elégedve.

A történet főszereplője a harcos Ares, aki éppen a fejvadász Dela elől menekül, azonban egy váratlan szerencsétlenségnek köszönhetően mindketten a mélybe zuhannak egyenesen egy föld alatti labirintus rendszerbe. Az építmény egy egykor virágzó város része, amit elnyelt a föld. Aresnak ki kell jutni az útvesztőből és elérnie a felszínt miközben ellenségekkel harcol, felfedezi a város történetét és nem utolsó sorban megpróbálja elkerülni a még mindig a nyomában lévő Delat.

Egy hatalmas föld alatti helyen vagyunk és a célunk, hogy elérjük a felszínt. Hm, érdekes, hogy a Hellnight után pont ezt kezdtem el, ott is ki kellett jutni a felszínre. Lényegtelen. Szóval szintről szintre kell mennünk felfelé egyenesen a célig, de út közben nem egy dolog nehezíti meg az életet. A szintek tele vannak csapdákkal, puzzle részekkel, ellenségekkel. Harcolnunk kell, felszerelést, tárgyakat meg pénzt gyűjteni, kapcsolókat aktiválni, hogy megnyíljon az út a következő szintre. Ahogy haladunk felfelé, úgy nehezednek a szintek, erősebb ellenfeleket kapunk, megváltozik a környezet. Igazából ez a része a játéknak szerintem nagyon jól fel van építve és igazán szórakoztató.

Minden szinthez kapunk térképet ami úgy rajzolódik ki ahogyan haladunk a szinten. A térképet a menüben módosíthatjuk is, rajzolhatunk rá, például megjelölhetünk helyeket rajta, ilyesmi. Ez a funkció annyira jó, nagyon hasznos tud lenni és megkímélhet több percnyi felesleges mászkálástól. Ha egy szintet 100%-ra teljesítünk, akkor a kijárat közelében lévő szoborból kaphatunk plusz itemet. Kis ajándék, amiért olyan ügyesek voltunk.

Ahogyan járkálunk a szinteken, találhatunk itemeket, pénzt, felszerelést, fegyvert. A fegyverekről azt kell tudni, hogy korlátozott ideig lehet használni őket. Ahogy harcolunk, egy idő után eltörnek, így nem árt ha egy nagyobb mennyiséget magával visz az ember. A fegyverek mellett lehetséges még mágiát használni, ami megkönnyíti az életet, de előbb meg kell venni őket a boltban. Mert bolt is van. Elvétve, pár szintenként, de van. Ezeknél persze sokkal több használható tárgy van amik nagyon megkönnyítik az ember életét.

Ami nagyon meglepett az az, hogy akármikor lehet pihenni és ilyen módon HP-t visszatölteni. Még akár boss harc közben is! Ez... ilyennel még soha nem találkoztam, de... meg kell jegyeznem, hogy erre igenis szükség van néha, szóval... lehet úgy tűnik ezzel a funkcióval túlságosan megkönnyítik az ember dolgát, viszont a felsőbb szinteken szükség van néha erre. A játék igazán változatos módokon tudja meglepni az embert és megkeseríteni az életét.

A tornyban ritkán, de összefuthatunk más karakterekkel is akiknek teljesíthetünk side questeket. Rajtuk kívül pedig Dela is felbukkan időnként, de... nem sokáig marad. Megszerettem az ő párosukat. Miután sikeresen kijátszottuk Aressel a játékot, megnyílik a Dela mód is, amiben újabb, bonyolultabb szinteket járhatunk be. Kis extra a játék elvégzése után. Azért is jó ez a mód, az új szintek mellett, mert Dela Aressel ellentétben mágiahasználó így kicsit másképpen kell játszani vele.

A grafika igazán szép, a karakter portrék különösen tetszettek. A zene fantasztikus, itt hagyom az egyik kedvencem. Lehet kicsit monoton tud lenni egy-két háttérzene, de ettől eltekintve, élvezhetőek a dalok és jól megteremtik a hangulatot.

Ez a játék... annyira Ys. A hangulat. Persze, hiszen mindkettő Falcom játék. Már csak ezért is nagyon tetszett, ahogyan visszaidézte bennem a Ys játékok hangulatát. Mindenképpen ajánlom a játékot, szép a kivitelezés, a szintek jól felépítettek, a harcok akciódúsak, egyszerűen annyira élvezetes az egész. Az ember egy kicsit ráfügg játék közben. Legalábbis velem ez történt. Persze mint minden játékban, ebben is vannak idegesítő dolgok, de a pozitívum sokkal-sokkal több, megéri kitartani a végéig.

# Crimson Gem Saga (PSP, 2009)

Mikor először beraktam és megnéztem az intro videót... nem nyűgözött le. Aztán elkezdtem játszani és valahogy egyből megnyert. Furcsa is volt, de mégis szórakoztató. A játék elején már feljöttek azok a problémák, amik végig jelen voltak a játék folyamán, de ennek ellenére is azt mondom, hogy szépen összerakott RPG. Nem tökéletes, de... élvezhető.

Miután Killian csalódottan konstatálja, hogy ismét veszített a riválisa ellen és ismét csak másodikként emlegetik az iskolája legjobbjai között, az intézmény igazgatója egy ajánlólevéllel elküldi a közeli városban állomásozó speciális erőkhöz. A fiú viszont nem tud csatlakozni hozzájuk, mert éppen bevetésen vannak a kapitányukkal együtt, így az egyik ott maradt alkalmazott azt tanácsolja neki, hogy menjen utánuk és keresse fel őket. Killian ezt meg is teszi, de hamarosan nem várt ellenségekkel találják szembe magukat, a harc pedig tragikus kimenetelel zárul. Később csatlakozik hozzá Spinel, egy kincsvadász a környékről és kitudódik az is, hogy a harc meg a felhajtás tulajdonképpen a "wicked stone" nevezetű kövekért folyik. Killian további csapattagokat kap maga mellé a történet folyamán, mindenki más-más okokból keresi a köveket, de rajtuk kívül mások is igényt tartanak rájuk.

Ami először feltűnt, az az, hogy a karakterek ábrázolása teljesen más a bevezető videóban, mint a játékban szereplő portréjukon. Nem igazán tudtam hova tenni ezt az egészet, teljesen más a két rajzstílus. A játékban szereplő képek jobban tetszenek, az intro videó csak... valahogy nem illik az egész hangulathoz, amit a játék bemutat.

Egy RPG-ről van szó ugyebár. Először csak Killiant irányíthatjuk, majd később csatlakoznak más karakterek is, mi pedig kiválaszthatjuk, hogy kiket viszünk csatába. Érdekesek ezek a csaták is. Az egszerű ellenfeleket is valamiért olyan nehéz néha legyőzni. Ahogyan játszottam és fejlesztettem a csapatot úgy éreztem a szintlépéseim semmit nem érnek. Ennek ellenére nem mondanám nehéz játéknak, csak időigényesnek. Megad a játékosnak mindent ami ahhoz kell, hogy tovább menjen, erre nem is lehet panasz, de mégis megakasztja ilyen alap dolgokkal, mint a random ellenségek vagy a labirintushoz hasonló dungeon részek ahol két pillanat alatt el lehet veszni.

És ha már dungeon részek... minden ugyan úgy néz ki. Konkrétan ugyan azok a szobák ismétlődnek, ugyan azok a falak, padlók, sokszor alig van némi támpontja az embernek ahhoz, hogy kitalálja hol is van. Puzzle részek nincsenek a dungeonokban, max egy-két szoba amit nehezebb megtalálni, vagy pár kapcsoló, de komplex feladatokat ne várjunk. Csak végig kell menni rajtuk és közben megküzdeni a hadseregnyi ellenséggel akik bent várnak. Ha egy szobában leöltük az ellenségeket, majd elhagyjuk a szobát és visszatérünk, akkor az ellenség is visszatér, így fennáll a lehetősége annak, hogy megint meg kell küzdenünk vele. És ha most összeszedjük az eddig felsoroltakat, látható miért is írtam, hogy nagyon időigényes játék. Dungeon, amikben eltéved az ember, közben folyton ellenségeket kerülget akikkel ha harcba kerül nem szabadul tőlük egykönnyen... Néha nagyon kiakasztó.

Ha már ellenségek, a térképeken mászkálnak és ha túl közel kerül hozzájuk a karakter, akkor megtámadják. Ha elkezdünk menekülni, akkor üldöznek. Ezzel nem is lenne baj, csak az ellenség gyorsabb, mint a karakter... Kivéve ha veszünk egy bizonyos itemet, ami felszerelhetünk Killiannak és megnövelhetjük így a gyorsaságát. De ezzel nyilván lefoglalunk egy helyet a felszerelései között, ahova egy hasznosabb item mehetne. Az ellenségek grafikája a térképen teljesen ugyan olyan. Teljesen mindegy milyen ellenség, a térkép grafika ugyan azt a lényt mutatja, így sosem tudhatjuk, hogy micsoda fog megtámadni. Ez igazából nem okozott túl nagy problémát, mert az ember egy idő után megszokja, megjegyzi, hogy melyik területen milyen ellenségekre kell számítani.

Maguk a harcok mellesleg szerintem jól megoldottak, a harcrendszer is tetszett, habár nem volt túl bonyolult, sőt, mondhatni eléggé alap az egész. A karakterek a harcok alatt szerezhetnek pontokat amikkel képességeket tanulhatnak. Ez tetszett, mert mi dönthettük el végül is, hogy melyik képességet akarjuk megtanítani nekik. Vannak olyan képességek, amit több karakter ismerhet, egyéni képességek és csoportosan előhívható képességek is. Tetszett ez a rendszer.

A történetre is azt tudnám mondani, hogy eléggé alap, mondhatni olyan "tipikus RPG" történet. Viszont azt aláírom, hogy volt benne egy-két meglepő jelenet, amire nem számítottam. A hangulat... a legtöbb esetben humoros, néha előkerülnek komolyabb témák, komolyabb pillanatok, de a karakterek gondoskodnak arról, hogy fenntartsák a pozitívabb hangulatot, amit értékelek. Vannak furcsább karakterek, de összességében az alap csapat szerethető.

Az egyik kedvenc dalom a játékból, itt hagyom.

A hangulat nagyon jó. Ez az egyik nagy erőssége ennek a játéknak, amit végig imádtam. A különböző városok olyan szépen, hangulatosan vannak megcsinálva, a zene pedig tökéletesen kiegészíti ezt. A grafika gyönyörű, a rajzolt hátterek nagyon szépen megalkotottak és ezt lehet mondani a pixel grafikára is, ami bekerült a játékba. A karakterek, az ellenségek pixel grafikát kaptak és igazán szépen meganimálták őket különböző bejátszások vagy a harcok alatt. Egyszerűen csak jó ránézni erre a játékra, szép és különleges a grafika, nagyon jó hangulatot képes megteremteni.

Azt mondom, hogy egy próbát mindenképpen megér, mert különleges. Persze kell hozzá türelem főleg a dungeon részek meg a hosszabb csaták miatt, de mindenképpen megéri előszedni és megtapasztalni. Azt még elmondanám, hogy a játék befejezése folytatást sejtet, de a mai napig nem készült hozzá következő rész, így talán kissé keserédes a végkifejlet, mert érezzük, hogy lenne még tovább, de nem kapjuk meg. (Főleg, hogy információim szerint már a fejlesző cég is lehúzta a rolót.) Ha lenne folytatása mindenképpen belenéznék, már csak azért is, hogy megtudjam mi a fene volt az a káosz az utolsó csaták alatt.

# Assassin's Creed II (PC, 2009)

Őszintén szólva az lett volna az igazi, ha az első résztől kezdem el és úgy megyek a másodikra, de... az első részt nem volt kedvem megint elővenni, mert nincs hozzá felirat. Kellemetlen volt úgy játszani, mert mindenki olyan akcentussal beszélt, hogy néha alig lehetett kivenni miről van szó. De lehet csak én vagyok süket vagy valami. Mások is keresték a feliratot, hiába. Az első részhez nincs, a másodikhoz viszont már van, aminek nagyon örülök és így több kedvem van ismét előszedni is.

Ebben a részben folytatódik az előző játék cselekménye, pont ugyan ott, ahol abbamaradt. Immáron új csapattal a háta mögött, Desmond tovább folytatja a múltban való kutakodást ezúttal a reneszánsz Olaszországban, újraélve Ezio Auditore di Firenze emlékeit. Ezio, hogy megbosszulja családtagjai meggyilkolását, elindul, hogy felkutassa a tetteseket miközben idővel kiderül, sokkal komplikáltabb összeesküvés áll a háttérben, mint azt először gondolta.

Mivel nem csináltam képeket (és teljes képernyős játékokról amúgy sem szeretek, mert macerás), így itt hagyom a trailer videót. Yay.

Furcsa Eziot fehér ruhában látni, a játékban ahogy lehetőségem volt rá, leváltottam valami sötétre az öltözékét.

Nos, a játékban egy fiatal merénylőt, Eziot alakítjuk. Adott egy fő történetszál, ami küldetésekből áll és végigmehetünk rajta, hogy elérkezzünk a végkifejletig, de emelett vannak különféle side questek is amiket nem kötelező teljesíteni, de szerintem néha kellemes kikapcsolódás nyújtanak. A fő küldetések és a side questek alatt is nagyjából ugyan azt csinálja az ember. A játék megadja, hogy meg kell ölni valakit, csak éppen a körítés más mindig. Emiatt pár ember monotonnak találja a játékot, bár engem nem zavart. Ahhoz képest, hogy mindig ugyan azt csináljuk, azért szerintem volt elég változatosság a gyilkosságok körülményeiben ami miatt nem éreztem unalmasnak a küldetéseket.

De a harcok mellett vannak más side questek is, különféle jeleket kereshetünk híres építményeken, furcsa puzzle részek, gyűjtögethetünk itemeket, fejleszthetjük a villánkat, felkutathatjuk híres merénylők sírjait... ilyesmi. Sok változatos teendővel ellát a játék.

Az időnk legtöbb részét az ellenségeink levadászásával fogjuk tölteni. Ezio sokféle trükköt alkalmazhat a gyilkosságok véghezviteléhez. Elvegyülhetünk a tömegben, elrejtőzhetünk különféle helyeken a célpontok elől, felfogadhatunk zsoldosokat, hogy harcoljanak mellettünk, esetleg tolvajokat és utcalányokat, hogy eltereljék az ellenségeink figyelmét amíg beszivárgunk valahova. Ezenkívül többféle fegyver is a rendelkezésünkre áll: rejtett penge, dobókések, méreg, tőrök, kardok, ütőfegyverek, füstbombák, lőfegyver és... konkrétan az utcán felszedett seprűvel is harcolhatunk ha éppen arra vágyunk. A játékostól függ, hogy éppen melyik fegyver / módszer számára a legkényelmesebb. Igazán jól hangzik ez a változatosság és egyszerűen csak szórakoztató volt nézni, ahogyan Ezio harcol ezekkel a fegyverekkel, főleg a különféle instant kill mozdulatokat. Van, hogy a játék kiköti, hogy mit kell csinálni, de sok esetben magunkra vagyunk hagyva és a mi feladatunk kitalálni, hogy az adott helyzetben mégis mit akarunk tenni, hogyan akarjuk megoldania felmerült problémát. Ez pedig izgalmas.

Az egyik legjobb dolog a játékban a hangulat, a környezet, a helyszínek ábrázolása. Egyszerűen csak jó sétálgatni, nézelődni. Végül is ez hiányzott a legjobban, mikor elhatároztam, hogy ismét nekiállok. Ha nem is csinálunk éppen küldetéseket vagy nem visszük tovább a fő történetet, akkor is jó csak bámészkodni a helyszíneken, ehhez pedig hozzájárulnak a különböző utazási lehetőségek is. Mehetünk gondolával, lóháton, vagy egyszerűen csak felmászhatunk az épületekre és a magasból nézhetünk végig a tájon, a városokon. Azt nem mondom, hogy az NPC karakterek terén olyan változatos a játék, de jó látni, hogy feltöltötték a helyszíneket lakosokkal akik többféle módon reagálhatnak Ezio különféle cselekedeteire. Ezen mondjuk van hangsúly, amilyen hangulatos a jelenlétük, sokszor olyan idegesítőek is, sok esetben nehezbbé tesznek egy-egy küldetést.

Ami számomra idegesítő volt még helyenként az az irányítás. Kellő tapasztalattal nem lehet baja az embernek, de néha azt vettem észre (talán 1-2 esetben), hogy a játék elvár tőlem valamilyen mozdulatot, de még nem írta ki, hogy hogyan kell azt végrehajtani. Lehet én vagyok lassú és egyszer már közölte velem csak nem tűnt fel, vagy nem tudom. Az meg rendben van, hogy kiírja néha mit nyomjak meg, de nem azt a gombot írja ki, ami úgy egyébként a billentyűzeten van, hanem a kis ikon, amit ő szeretne és egy-egy cselekedetet jelöl. Amíg az ember nem tanulja be, hogy melyik ikon melyik billentyűhöz tartozik, addig hiába írogatja ki. Megpróbáltam egyszer a menüből átállítani pár gombot, de utána azokra nem reagált, szóval nem tudom mi van az irányítással. Végig lehet vinni különösebb irányítási problémák nélkül a játékot, csak... néha volt egy-két ilyen eset amit nem tudtam hova tenni.

Ezúttal a Deluxe Editiont játszottam amiben plusz küldetéseket is kaptunk. Minden teljesen rendben volt, kivéve azt, hogy egy side quest alkalmával nem vette tudomásul a játék, hogy megöltem a célszemélyt és akárhányszor végigcsináltam, sosem jelölte meg elvégzettnek a feladatot. Érdekes. Így sajnos nem sikerült az összes mellék küldetést végrehajtani, de én megpróbáltam. Más hibát nem fedeztem fel.

Valamiért most nagyon lassan ment ez a bejegyzés, meg az írás úgy általában. Hm, na mindegy, majd lesz jobb is. Mindenki vigyázzon magára.