Carmilla

Üdv.

A mű, amiről a bejegyzésben szeretnék kicsit értekezni az Joseph Sheridan Le Fanu Carmilla c. 1872-ben íródott gótikus horror novellája.

Évekkel ezelőtt olvastam már, viszont később olyan állításokkal találkoztam a történetet és a karaktereket illetőleg amik kérdéseket vetettek fel bennem. Sokan azt állítják, hogy ez a mű egy leszbikus vámpír novella, az első nők közötti romantikus vámpír történet! Én pedig kissé fennakadtam ezen. Ahogy említettem, olvastam a művet és nekem egyáltalán nem ez volt a benyomásom. Valamiről lemaradtam? Rossz a memóriám? Félreértelmeztem a dolgokat? Hogy kiderítsem, elolvastam még egyszer. Most pedig leírom mit gondolok erről.

Megpróbálom kifejteni a témával kapcsolatban a véleményem úgy, hogy közben nem lövöm le a történetet azok számára, akik még nem olvasták és esetleg felkeltette az érdeklődésüket. Nem magára a történetre akarok koncentrálni, hanem a romantikusnak titulált kapcsolat elemzésére a két főszereplő között. A történet cselekményét felhasználom arra, hogy bizonyítsak, megcáfoljak dolgokat, de semmit nem írok a csavarokról vagy olyan dolgokról amik elronthatják a későbbi élményt. Legalábbis igyekszem így megírni ezt a bejegyzést. Ami azt illei nem olyan egyszerű ez, tekintve, hogy egy novelláról van szó, amiben röviden és tömören vannak kifejtve a dolgok.

De előtte egy kis story time, mert miért ne. Én annak idején Carmilla karakterével a Castlevania c. játéksorozat jóvoltából ismerkedtem meg. ... Tudom, folyton erről beszélek. Minden út ehhez a játék sorozathoz vezet... Nézzétek el nekem, hogy egy kissé megszállot vagyok. Akkoriban semmit nem tudtam erről a karakterről, csak hogy egy női vámpír aki valami könyvből van. Évekkel később kezdtem el kicsit utána olvasni a dolognak, akkor kezdett el bennem feléledni a kíváncsiság a klasszikus horror művek iránt, így beszereztem a könyvet. Egy antikváriumból rendeltem meg magyar nyelven. Eléggé érdekes könyv, két történetet tartalmaz, de egymással szemben vannak a könyvben, így amelyiket éppen nem olvassuk az fejjel lefelé van. Valahogy így:

Érdekes. Feleslegesnek érzem kicsit ezt a kialakítást.

Ebben a könyvben a Carmillát Elek István fordításában olvashatjuk. Megjegyezném a borító is azt üvölti nekünk, hogy ez egy vad, erotikus történet lesz, de... Azt hiszem akik ezért vették meg, azok nagyot csalódak végül. Érdekesség még, ez a mű 25 évvel megelőzte Bram Stoker klasszikus vámpír történetét, a Drakulát.

Miről is szól ez a novella? A történet egyik főszereplője Laura, aki egy Stájerországi kastélyban lakik édesapjával, nevelőnőivel és a kastély többi alkalmazottjával. Ő a mű mesélője. A kastély egy festői szépségű, de elzárt vidéken áll, éppen ezért minden látogatás nagy eseménynek számít. Egy estén kocsibaleset szemtanúi lesznek, egy nemesi származásúnak tűnő hölgy és a kísérete a szerencsétlenség elszenvedői. Laura édesapja azonnal felajánlja a segítségét nekik. A hölgy elmondása szerint nagyon siet és azonnal tovább kell haladnia, de a baleset miatt úgy érzi hátra kell hagynia a leányát, mert nem bírná a további utazást. Laura édesapja beleegyezik, hogy elszállásolják a fiatal hölgyet amíg az édesanyja vissza nem tér érte. Ezek után a titokzatos hölgy továbbhajt az immár újra a kerekeire állított kocsival és hátrahagyja Laura és családja gondjaira bízva a lányát, Carmillát.

Ezek után Carmilla és Laura jó barátságba kerülnek, együtt töltik a napjaikat. Annak ellenére, hogy Carmillának furcsa szokásai vannak, Laura nem igazán tart tőle. A lány földöntúli szépséggel rendelkezik, a hangja édes és folytonos bágyadtsága és gyengesége csak fokozza a báját. Így írja le Laura mit érzett, mikor először találkoztak:

Nos, az igazság az, hogy magam sem tudtam megmondani, mit érzek a gyönyörű idegen iránt. Éreztem, hogy - a szavaival élve - „vonzódom” hozzá, de ugyanakkor volt valami taszításféle is. Ebben a kétértelmű érzésben azonban óriási mértékben túlsúlyban volt a vonzódás. Érdekesnek és megnyerőnek találtam a lányt, és olyan gyönyörű és leírhatatlanul rokonszenves volt.

Igen, Laura azt mondta vonzódik hozzá. De ezt nem vehetjük még szerelemnek vagy egyébként semmiféle romantikus érzelemnek, vagy legalábbis hagyományos értelemben vett romantikus érzelemnek, elvégre most találkoztak először. Ezenkívül tisztán és érthetően leírja, hogy Carmilla nem csak vonzotta, de taszította is.

Carmilla furcsa szokásai közé tartozott, hogy néha hirtelen kitörései voltak. Ilyenkor szenvedélyes volt Laura irányába, a vágyakról és a szerelemről beszélt, megszorította a kezét, megcsókolta az arcát. Az egyik ilyen esetről így ír Laura:

Olykor egyórai fásultság után az én különös és gyönyörű pajtásom megfogta a kezem és újra meg újra hevesen megszorította, lágyan elpirulva és olyan gyorsan lélegezve, hogy a viharos lélegzetvételtől ruhája libegni kezdett. A szerelmes lángolása volt ez; megzavarodtam tőle, gyűlöletes és mégis lenyűgöző volt, és mohó szemmel magához vont, és forró ajka csókokkal hintette tele arcom, és szinte elcsukló hangon suttogta: - Az enyém vagy, az enyém leszel, és te meg én örökre egyek vagyunk. - Aztán hátravetette magát székében, s én ott maradtam reszketve.

Ekkor már kicsit jobban ismerte egymást a két lány, de továbbra is tartózkodom attól, hogy kijelentsem, valamiféle leszbikus romantika folyik itt. Sem Carmilla, sem pedig Laura részéről nem tudnám ezt mondani annak ellenére, hogy az idézett részlet valóban heves érzelmekről, vonzódásról tanúskodik. Laura mellesleg nem igazán volt elragadtatva ezektől a "rohamoktól." Így folytatja:

- Rokonok vagyunk? - kérdeztem ilyenkor. - Mit jelenthet ez a viselkedésed? Talán emlékeztetlek valakire, akit szeretsz, de ne csináld ezt, utálom! Nem ismerek rád - nem ismerek magamra, amikor így nézel rám és így beszélsz.

Laura előzőleg említette, hogy vonzódást és taszítást is érez Carmilla irányába. Ez a "nem ismerek magamra" rész valószínűleg azt jelentheti, hogy Carmilla viselkedése és szenvedélyessége olyan érzelmeket vált ki belőle, amiken maga is meglepődik. De ez még mindig nem romantika, szerelem. Ezek nyers ösztönök. Legalábbis én azoknak vélem őket. Később, mikor már több dolog kiderül Carmilla személyével kapcsolatban, majd írok még erről, mert ez egy nagyon lényeges pont a karakter értelmezésének a szempontjából. Később sem lesz Laura együttműködőbb, továbbra is ellenáll Carmillának, itt van még egy példa:

- Holtbiztos, Carmilla, hogy szerelmes voltál, hogy e pillanatban valamilyen szívügy van folyamatban. - Senkibe nem voltam szerelmes, és nem is leszek soha - suttogta -, hacsak nem beléd. Milyen gyönyörű volt a holdfényben! Félénk és idegenszerű volt tekintete, amellyel gyorsan a nyakamba és hajamba rejtette arcát, izgatott sóhajtásokkal, amelyek csaknem zokogásnak hatottak, és keze, amellyel kezemet szorította, reszketett. Puha arca ott izzott az enyémen. - Drágám, drágám - suttogott -, én benned élek; és te meghalnál értem, annyira szeretlek. Ellöktem magamtól.

Ebből is nyilvánvalóan kiderül, hogy ha van is itt valamiféle érzelem (nem, nincs), akkor az valószínűleg egyoldalú. Ezért szerintem már itt bukik a "gótikus romantikus történet" állítás. Elvégre egy romantikus kapcsolathoz mindkét személy kell, ha csak az egyik akarja, akkor már nem túl egészséges.

Ahogyan telik az idő, a környékbeli lakosság körében egyfajta titokzatos betegség üti fel a fejét. Az áldozatok hamar, pár nap alatt belehalnak és mindegyikük kivétel nélkül nő. Később Laura is különös tüneteket érzékel magán, de erről nem szól senkinek. Úgy érzi a betegsége nem ugyan az, amit a többiek elkaptak, elvégre ők hamar belehaltak, ő pedig már hetek óta szenved tőle. A tünetek a napok előrehaladtával egyre hevesebbek lesznek, álmában furcsa dolgokat tapasztal:

Olykor úgy érzékeltem, mintha egy kezet húztak volna végig lágyan az arcomon és a nyakamon. Olykor olyan volt, mintha meleg ajkak csókdosnálnak, és egyre hosszaban s szerelmesebben, amikor elérték a torkomat, s itt megállapodtak. Szívverésem meggyorsult, légzésem szapora és heves lett; erőt vett rajtam a zokogás, amely fuldokló érzésbe torkollt, és rettenetes görcsös vonaglássá vált, amelyben érzékeim felmondták a szolgálatot, s önkívületbe estem.

Lehetne azt mondani, hogy milyen érzéki és heves, de... nem. Ezek nem pozitív vagy erotikus érzések, legalábbis számomra. Inkább pánik. Laura eddig sem mutatta jelét annak, hogy bármilyen romantikus értelemben vonzódott volna Carmillához. Mikor a lány közeledni kezdett felé, legikább a "heves, vággyal teli rohamok" alatt, Laura elutasította és eléggé egyértelműen tette ezt. Konkrétan az arcába mondta, hogy nem érti a viselkedését vagy ellökte magától, ahogyan a fent idézett részletekben olvasható. Lehet, hogy a megjelenése, a bája vonzódást váltott ki belőle, de nem közeledett felé és mikor Carmilla megtette, ő elutasította. Lehet én maradtam le valamiről, de nekem ez távolról sem tűnik romantikus kapcsolatnak. Carmilla részéről inkább zaklatás.

De próbáljuk meg értelmezni kicsit Laura érzéseit. Annyit tudunk az elbeszéléséből, hogy már az első pillanattól kezdve rokonszenves volt neki Carmilla és gyönyörűnek találta. Ez pedig egyáltalán nem meglepő. A vámpírok leírásánál általában találkozunk azzal a jellemvonással, hogy földöntúli szépségűek. Pontosabban fogalmazva leginkább a félvér vámpírok esetében lehet erről olvasni, de gyanítom Carmilla esete is hasonló logikára épül. Elbűvölő, megnyerő, gyönyörű. Annak is kell lennie, hogy sikeresen az áldozatai közelébe férkőzhessen. Ezen kívül ott van még az a jellemvonásuk, hogy szinte megbűvölik az áldozataik. Azt nem tudom, hogy Le Fanu milyen forrásokból dolgozhatott, mikor megalkotta Carmilla karakterét és abban a korban milyen történetek keringtek a vámpírokról, de mindig megvan az esély arra, hogy az író idealizál egy lényt, szóval... én azt mondom, Carmilla pusztán csak a vámpír mivolta miatt volt olyan elbűvölő és szép.

Aztán ott voltak még a két lány közötti interakciók. Mikor Carmilla arcon csókolta Laurát vagy megölelte, átfogták egymás derekát. Én ebben sem találtam semmi igazán érdekeset, mert... nem tudom, valahogy úgy érzem, hogy abban a korban, amiben ez a történet játszódik, ez normális volt a fiatal nők között? Nem tudom pontosan, mert nem ismerem részletesen ezt a történelmi korszakot, de valahogy mégis efelé megy az agyam. Elvégre sok régi könyvben olvashatjuk, hogy karakterek megfogják egymás kezét, megcsókolják egymás arcát, ilyesmi, mégsincs közöttük semmiféle romantikus kapcsolat. Laura, ahogyan írtam, Carmilla mindenfajta közeledését ellenezte, de az ilyen apróságokat nem, szóval úgy érzem, ha lett volna ezekben bármi romantikus vagy félreérthető, akkor ellenkezett volna ezekkel szemben is. De nem tette. A mai, modern korban lehet, hogy furcsán hatnak ezek a dolgok, de akkoriban szerintem normális volt. Ne keverjük össze az akkori szokásokat a mostaniakkal.

Következő pont, a mesélő személye. A történet Laura szemszögéből van előadva. Ő a mesélőnk, annyit látunk és ismerünk, amennyit ő. A leírásai alapján a lány megbízható mesélőnek tűnik aki előbb mondja el a titkait az olvasónak, mint a saját családjának. Úgy bánik az olvasóval, mint egy bizalmassal, akivel mindent megoszthat ez pedig szerintem egy fontos részlet a közötte és Carmilla között lévő kapcsolat megértéséhez. Laura egyszer sem írja le, hogy romantikus érzéseket táplálna Carmilla irányába. Azt leírja, hogy elbűvölő, hogy furcsa érzéseket vált ki belőle, de azt egyszer sem vallja be, hogy szerelmes lenne belé vagy tetszene neki, mint romantikus partner. Ha van bárki, ebben a történetben akinek ezt bevallaná, akkor az maga az olvasó. Mi lennénk az elsők, akik tudomást szereznénk róla, de ez nem történik meg.

Most pedig térjünk át Carmillára.

A történet alatt Carmilla többször is hangoztatja, hogy szerelmes. Leginkább a szenvedélyes rohamai alatt lehet ilyesmit hallani tőle. Ezzel kapcsolatban több észrevételem is van. A feljebb idézet egyik részletben a lány kifejti, hogy soha nem volt szerelmes. Viszont előzőleg, mikor éppen egy bálról beszél Laurának, elmondja, hogy azon az eseményen majdnem meghalt. Egy "kegyetlen szerelmet" emleget, ami majdnem az életébe került. Most Carmilla vagy minden heves érzelmet szerelemként fog fel, vagy hazudik. Az utóbbi gondolat felé hajlok, amit alátámaszt egy későbbi eset mikor is a lány konkrétan Laura apjának az arcába hazudik, szemrebbenés nélkül. Carmilla képes erre. Képes hazudni. Nem is akárhogyan. Megteszi Laurával is. Nem is egyszer. Ami ebből világosan kiderül az az, hogy Carmilla nem szavahihető személy.

Van még egy részlet, ami megkérdőjelezhetővé teszi Carmilla érzéseit. A történet vége felé Laura és az apja találkoznak egy báróval, aki sokmindent tud a vámpírokról, ő osztja meg velük az évek alatt különböző forrásokból összeszedett tudását a témával kapcsolatban. Egy ponton így nyilatkozik a vámpírról:

A lüktető vér utáni borzalmas sóvárgása kölcsönzi az életerőt újraébredő létezéséhez. A vámpír hajlamos rá, hogy bizonyos személyek hatására a szerelmi szenvedélyhez hasonló, viharos elragadtatást kertítse hatalmába. E szenvedélyek üldözése során kimeríthetetlennek bizonyul a türelem gyakorlásában és a hadicselek alkalmazásában, mert egy bizonyos cél elérését százféleképpen gátolhatják. Nem nyugszik addig, amíg szenvedélyét ki nem elégítette, és meg nem csapolta megkívánt áldozatának vérét, ki nem szívta életét. Ám ezekben az esetekben a vámpír jól fog gazdálkodni, és gyilkos élvezetét megnyújtja egy ínyenc kifinomultságával, és fokozza az agyafúrt udvarlás egyre hevesebb közeledéseivel. Ezekben az esetekben alighanem valami olyasmire epekszik, mint rokonszenv és egyetértés.

Mi derül ki a báró szavaiból? Az, hogy a vámpír közeledése mögött nincsenek érzelmek. Pusztán csak azért csinálja amit csinál, hogy az áldozata közelébe férkőzzön és minél nagyobb élvezetet találjon abban, ahogyan lassan kiszívja az életét. Carmilla pedig pont ugyan ezt tette Laurával. Ez nem románc. Carmilla ragadozó állat módjára becserkészte és élősködött rajta. Ez nem szerelem.

Ahogyan feljebb is írtam, a mű alatt Laura szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket. Csak azt látjuk amit ő, csak annyit tudunk amennyit ő. Azaz nem ismerjük Carmilla szemszögét. Nem tudjuk, hogy pontosan mit érez, hogy érez-e egyáltalán valamit ezen az állatias ösztönön kívül. Carmillát csak a tettei és a vámpírok leírása alapján ismerhetjük meg valamennyire. A történet alatt a tudomásunkra jut, hogy Carmilla Lauráék előtt egy másik családnál vendégeskedett ahol ugyan úgy összebarátkozott egy fiatal lánnyal aki végül sokáig tartó betegség után elhunyt. Carmilla pedig eltűnt a színről. Ahogy végzett az egyik lánnyal, máris rávetette magát a következőre, Laurára. A lány csak egy áldozat volt neki, semmi más.

Ezek után most nézzük meg kicsit közelebbről ezt a leszbikus vonalat. Mint azt feljebb kifejtettem, nem hinném, hogy itt bármi ilyesmiről szó lenne. Mint leírtam, a közöttük történt interakciók nem győztek meg arról, hogy bárki is szerelmes lenne bárkibe, az pedig, hogy néha "drágámnak" vagy "édesnek" szólítják egymást, megint csak megszokott dolog lehet szorosabb kapcsolatban álló barátnők között. Laura megdicsérte Carmilla szépségét? Ez is normális a nők körében, még most is. Attól, hogy egy nő észreveszi egy másik nő szépségét és megdicséri, még nem lesz automatikusan szerelmes belé.

Egyetlen egy dolog van, ami bizonyíthatja a leszbikus téma felbukkanását ebben a műben, mégpedig az, hogy Carmilla áldozatai mind nők voltak. De hogy miért, az sosem fejtette ki az író. Nem tudjuk, hogy Carmilla miért célzott meg csak nőket. Arról nem is beszélve, hogy kiderül, életében Carmillának férfi szeretője volt. Hogy miért tért át a nőkre a halála után, ki tudja. Bár nem hiszem, hogy a vámpírrá válása alkalmából megváltozott volna, hogy melyik nemhez vonzódik. Valami mégis történt. Lehet éppen csak az, hogy az író úgy látta jónak, hogy így írja meg ezt a karaktert. Hogy választ találjunk erre, bele kellene másznunk Le Fanu fejébe, de ez természetesen lehetetlen.

A végső ítéletem tehát a leírtak alapján az, hogy... ez nem egy leszbikus szerelmes regény. Nincs benne romantika, nincs benne szerelem. Csak egy vámpír aki állatias ösztöneit követve megpróbálja meghódítani és kiszívni az áldozatából az életet. Láttam olyan kijelentéseket is, hogy a műben felbukkan a "nemi identitás keresése" és hogy Laura taszító-vonzódó érzései Carmilla irányába azt mutatják, hogy próbál ellenállni a saját neme iránt érzett vonzódáshoz. Nem, hagyjuk már ezt. Véleményem szerint az emberek túl sok dolgot akarnak belelátni ebbe a műbe. Olyan dolgokat amiket szeretnének, hogy benne legyenek, de nincsenek benne. Ez nem LGBTQ tartalom. NEM az. Akármennyire is akarják, hogy az legyen. Aki erre a műre azt mondja, hogy romantikus leszbikus horror novella, annak szövegértési problémái vannak.

Tulajdonképpen egyik oldalon örülök, hogy nagyobb népszerűségre tett szert ez a mű, a másik oldalon viszont szomorú vagyok ennek az oka miatt. Ami ugye az, hogy az emberek azt terjesztik, leszbikus tartalom van benne. Nincs benne. Miért nem lehet azért népszerű ez a mű mert jól van megírva? Mert érdekes a történet? Mert Carmilla alakja, mint horror karakter jól megalkotott? Miért úgy kell ismernünk csak Carmillát, mint a "leszbikus vámpír"? Miért csak akkor érdekes ez a mű, ha azt mondják (helytelenül), leszbikus tartalom van benne? Miért? Ez szomorú. Egy olyan műről beszélünk, ami hatással volt a későbbi vámpír történetekre, ennél szerintem többet érdemelne.

Most, hogy megnyugtattam magamat, valóban jól emlékeztem, zárom a soraim. Akinek felkeltette a kíváncsiságát ez a mű, annak szívből ajánlom, még ha mai mércével mérve nem is olyan izgalmas vagy jó történet (tekintve, hogy a csavarok, amiket használ már rég ismertek mindenki számára). Egy érdekes darabja ez a klasszikus horror irodalomnak ami megérdemli, hogy emlékezzenek rá.