Castlevania - Circle of the Moon

Őszintén szólva nem a kedvenc CV címem, de valahol mégis úgy érzem, hogy a sorozat egy különleges darabja. Összemosódik benne a régi CV játékok hangulata és kicsit nyit valami új felé is. Azt hiszem emiatt a kettősség miatt érzem ezt. Meg kell hagyni, végül is nem rossz játék, de lényegesen nehezebb, mint a többi GBA Castlevania.

És most kicsit a történetről. 1830. Dracula egyik követője, Carmilla, megpróbálja visszahozni a grófot az életbe. A vámpír vadász Morris megérzi a közeledő veszélyt és két tanítványával, Nathannel és Hughal a kastélyba indulnak, azonban a hármas késve érkezik. Dracula feléledt, és látva a vadászokat, az erejét használva elfogja Morrist. Hugh és Nathan feladata, hogy átverekedjék magukat a kastélyon és megmentsék a mesterüket. A páros a katakombákban szétválik és nekilátnak a keresésnek.

Úgy tűnik a GBA játékoknál kezdődött a Belmont klán háttérbe szorulása. A GBA és később az NDS játékokban sem találunk sok Belmontot már, főszerepbe pedig nem kerültek már egyáltalán. Miért...? Én nagyon szeretem a Belmont klánt. Kár értük. Igaz szeretem az új hősöket is, de... a Belmontoknak mégis van egyfajta hangulata. Eltértem a tárgytól.

A Circle of the Moon a sorban az első GBA-ra kijött Castlevania játék, ami látszik is. Ezt tudom mondani pozitív és negatív értelemben is. Ahogyan feljebb írtam, érződik rajta a "határvonal", vagy hogyan fogalmazzak. A régi és az új keveréke ez a játék.

A játék főszereplője Nathan Graves, aki a Hunter Whip nevű fegyverrel indul neki a kastélynak, amit a mestere, Morris adott neki. Nathan szerintem egy szerethető karakter, habár sok jellemet nem látunk tőle, de ez egy ilyen játékban végül is rendben van. Ami viszont a játékmenetet illeti, vannak erősebb és kevésbé erősebb jellemzői a karakternek.

Ami nagyon tetszett, az például a DSS rendszer ami az összes Castlevania játékban csak itt bukkan fel. Sajnos. Szerintem szórakoztató és izgalmas, érdekessé teszi a játékot, mégis megmarad a kihívás és nem lesz overpower a karakter sem. De ami a legfontosabb ezekben a kártyákban és képességekben az az, hogy a legtöbb hasznos is. A Harmony of Dissonanceben feleslegesnek tartottam a rengeteg spellt, itt viszont nincs problémám, mert a legtöbb DSS kombó igenis hasznos és sokat segít egy-egy részén a játéknak. Aztán a Magic Itemek... A Magic Itemekkel megszerezhető képességek végül is az alap képességek, amikkel megint csak nincs bajom, kivéve egyetlen kis részletet. Magic Item kell neki a futáshoz, de helyből ugrik x méter magasra? Nathan...

De ha már itt tartunk, akkor nézzük meg kicsit ezt a futás dolgot is, ami szerintem az egyik leginkább negatív pontja az egész játéknak. Ahhoz, hogy Nathan futni tudjon, kell neki a Dash Boots Magic Item. Ha ez megvan, akkor az iránygombok dupla lenyomásával a fiú futni kezd a kiválasztott irányba. Ha elengedi a játékos a gombot, akkor értelemszerűen megint megáll, majd gyalogol. Rettenetesen idegesítő volt nyomkodni így a gombot. Főleg, mikor ellenségek hada vett körül és valahogyan neki kellett volna futni a platformnak, mert csak nekifutásból lehet nagyot ugrani is logikusan. Szerintem ez felesleges volt, bosszantó és értelmetlen. Csak hátráltatja a játékost, bár arra pont jó, hogy fokozza a játék nehézségét.

A pályák azt hiszem teljesen rendben vannak. Nem voltam sosem szorult helyzetben a platfomok vagy a tereptárgyak miatt, vagy mert furcsán vannak elhelyezve a dolgok, nem látni valamit. Minden világos és látható, áthaladható. Habár meglepően sok rejtett terem van a játékban, ami mondjuk nem baj. Hangulatos és szépen kidolgozott pályák kerültek a játékba.

A zenére sem lehet olyan rosszat mondani szerintem. Átlagos volt egy Castlevania játékhoz képest, igaz, de azért mégis voltak benne számomra maradandó dallamok. Például a játék legelején hallható Awake, vagy a Dracula boss harc témája, a Proof of Blood. Az igazán epic. Sok visszatérő dalt is hallhatunk, mondjuk az Aquarius, Sinking Old Sancuary, Clockwork vagy a legendás Vampire Killer.

Az ellenségek egy érdekes része ennek a játéknak. Valahogy úgy érzem, mintha keményebbek lennének, mint az átlag Castlevania játékokban. Sokszor még a DSS erejével is sokáig tartott megölni őket, arról nem is beszélve, hogy a repülő ellenségek, mondjuk a Demonok, vagy Lilith, Fallen Angel, olyan kiszámíthatatlan röppályát követnek vagy a mozgásukkal, vagy a lövedékeikkel, hogy az ember biztosan beszed pár találatot, mire sikerül leszednie őket. De nem panaszkodhatom, a DSS nem csak támadásra, de védekezésre is kiváló, szóval megadták a problémára a gyógyírt is, csak használni kell. Ettől függetlenül bosszantóak néha nem is kicsit.

Az ellenségek keménysége és a repülő fenevadak kiszámíthatatlansága mellett van itt még valami, ami nehézzé tudja tenni a játékot, vagy ha nem is nehézzé, akkor idegesítővé biztosan. Ez pedig a klasszikus hátraesés. Nathan viszont nem csak hátraesik egyszerűen, mint minden vámpír gyilkos elődje, nem, ő extrém módon esik hátra, szinte zuhan. Ez pedig kombinálva a futás-gyaloglás problémával igazán ütős tud lenni.

A karakterek és a történet elég alap volt, de szerethető. Hugh karakterét nagyon szerettem a képességei, a kiállása, a jelleme, története miatt, szomorú, hogy nem játszható karakter. De ott van még Carmilla is, aki a többi Castlevania játékkal ellentétben, most komolyabb szerephez jutott. Illett hozzá a rá kiszabott szerep és a jellem is amit kapott, a megjelenését pedig imádom emberi és vámpír alakban is.

Nem sok itemet és felszerelést használ a játék, amivel nincs is probléma szerintem. Mivel nincsenek boltok, ezért mindent az ellenségektől kell beszerezni, amihez vagy van elég szerencséd, vagy nincs. Az mondjuk bosszantó, mikor kismilliót megölsz már ugyan abból az ellenségből, hogy dobjon végre valamit. A játék pedig úgy vettem észre, hogy nem nagyon osztogatja az itemeket, vannak, amiket igenis nagyon nehéz jobban mondva hosszadalmas megszerezni.

Ennek a játéknak van egy érdekes de mégis izgalmas atmoszférája ami csak erre jellemző. Nem tudnám azt mondani, hogy a legjobb Castlevania, mert számomra nem tartozik a legek közé, de mégis a hangulata és a DSS miatt mindenképpen megemlítendő darabja a sorozatnak. Na meg a legnehezebb Castlevania játék GBA-ra. Ha más miatt nem is, de azért megjegyezzük.

Platform	2001, Game Boy Advance	Hossz: Közepes
Szerkesztő értékelése: ★★★★☆