Castlevania - Dawn of Sorrow

A Castlevania - Dawn of Sorrow a legelső DS Castlevania játék, az Aria of Sorrow (GBA) közvetlen folytatása. Úgy érzem ennek a játéknak vannak jó és rossz oldalai is, de mindenképpen azt tudnám mondani rá, hogy számomra a jó játék kategóriába tartozik. A rossz oldaláról majd később.

Miután az előző részben Soma sikeresen kivédte, hogy Dracula visszatérjen az életbe, egy újabb csapat bukkan fel, akik ugyancsak fel akarják támasztani a grófot. Egy sötét szekta emberei lesznek ezúttal a fiú ellenségei, Dracula kastélya pedig ismét megjelenik. Viszont úgy tűnik Soman kívül más is alkalmas arra, hogy felébredjen benne a sötét erő.

Főszereplőnk ismét Soma Cruz, akinek már jól ismerjük az erejét az előző játékból, képes elnyelni a megölt ellenségei lelkét és ezzel az erejüket. Ez a képesség már az Aria of Sorrowban is tetszett és azóta semmit nem változott, ugyan úgy működik minden. Kis extraként maximum azt tudom megemlíteni, hogy vannak lelkek, amiket "kombókban" is használhatunk, mert erősítik egymást, de igazából én mondjuk nem nagyon használtam őket, még ha hasznosnak is tűntek egy-egy szituációban. Soma ezen kívül maradt a régi. Olvastam itt-ott, hogy a játékosok úgy érzik Soma lassabb és gyengébb az Ariahoz képest, de szerintem annyira nem feltűnő a dolog. A játékot egyébként sem nevezném túlságosan nehéznek, plusz rengeteg lélek, item és fegyver segíti a fiút, így nem érzékeltem, hogy Soma bármilyen hátrányban részesülne a játék alatt. Egyetlen apró dolog keltette csak fel a figyelmem. Ahhoz, hogy a fiú használni tudja a felszerelt Bullet Type lelket, a felfelé gombot és a támadás gombot kell lenyomni. Viszont sokszor történt olyan, hogy hiába nyomtam le, csak a második próbálkozásomnál használta Soma a lelket, az első próbálkozásom alkalmával pedig mindig a felszerelt fegyverrel támadott. Érdekes volt és néha kellemetlen szituációba is hozott ez a dolog. Ennek ellenére még mindig vallom, hogy összességében Soma jó karakter.

A helyszínek látványosak és érdekesek. Nem csak át kell menned egyik pontból a másikba, sok esetben kapsz kisebb feladatokat, amiket végre kell hajtanod az áthaladás éredekében vagy csak szórakozásból. Ott vannak mondjuk a jégtömbök a Wizardry Labban, vagy a csúsztatós kirakó a Demon Guest Houseban. De ez csak két példa. Szépen játszik ezekkel a feladatokkal a játék ezzel is érdekesebbé téve a pályákat. Például az említett csúszkás kirakó nekem nagyon tetszett. Vannak olyan feladatok is, amikhez meg kell szerezni egy-egy ellenség lelkét, de sosem úgy választ a játék, hogy lehetetlen legyen ez. Teszem az, ha Iron Golem lelke kellett volna valamelyik kirakóhoz, lehet, hogy sokan kidobják az egészet az ablakon. A pályák berendezése, részletessége nagyon jó. Az egyik kedvencem a Demon Guest House a festett falakkal, a képekkel. Tényleg figyeltek a látványra és a részletességre az alkotók.

Ha már látvány, akkor porték és karakter design. Őszintén mondom, nekem tetszett Soma új megjelenése (gondolok itt arra, hogy másik spritet kapott és másik ruhát), de a karakterek megrajzolása számomra borzalmas. Ezzel nem tudok megbékélni, egyszerűen irritált. Az Ariaban annyira jó és hangulatos volt Ayami Kojima designja és illet is a játékhoz. Ez viszont nem. Nem illik. Sem a karakterekhez, sem a játék hangulatához. Jobban mondva a CV hangulathoz. De ez csak az én véleményem. Jobb lett volna ha másképpen oldják meg. A Portrait of Ruin is ezt az anime stílust használja, de mégis sokkal jobban kivitelezve.

Magukról a karakterekről annyit, hogy... igazából nem volt senkivel bajom. Celia meg a két embere érdekesek voltak mondjuk. Negatív értelemben. Magát az indítékát értem a cselekedeteiknek, de valahogy a karakterük meg a jellemük nem volt túlságosan megnyerő. A main cast maradt a régi, Yoko és Hammer esetében kapunk plusz párbeszédeket kis hangulat fokozás végett. Ez is csak egy kis plusz. Oldják a történet komolyságát némi humorral. Illetve próbálják.

Mint ahogyan az Ariaban is, itt is van Julius mód, ami a klasszikus CV módot hozza vissza a játékba, mégis egy kis csavarral. Most nem csak Juliust irányíthatja a játékost, de mellette Yokot és Alucardot is. Ők egy csapatként indulnak neki a kastélynak. Igazán érdekes meglepetés volt ez, visszahozták a klasszikus módot, mégpedig Castlevania III stílusban. Igaz négy hős helyett csak hármat kapunk, de ettől még kedves kis meglepetés ez.

Az ellenségek érdekesek és jól megtervezettek. Nincs bennük semmi extra, de hozzák a megszokott szintet. Persze ahogyan az Ariaban is, itt is az a legérdekesebb az ellenségekkel kapcsolatban, hogy mire képes a lelkük. Az ember kíváncsian várja milyen új képességgel lesz gazdagabb mikor megöl egy-egy ellenséget. Maximum csak azért lehet panaszkodni, hogy pár lelket igencsak nehéz megszerezni. Gondolok itt a fent említett Iron Golem lelkére.

A játékmenet egyik nagyon fontos része a Magic Seal rendszer. A kastélyban többféle ilyen pecsétet találhatsz, mindegyiket másképpen kell felrajzolni. A játék igazodott a DS kialakításához és ezekel a jeleket a stylus segítségével kell bevinni. Ez viszont több problémát is okoz. Ezeket a pecséteket boss harcok alatt kell használni. Ha a boss eléggé legyengült, használnod kell a jelet. Megjelenik a kör, neked pedig fel kell rajzolni a megfelelő alakzatot. Viszont ha nem sikerül elég gyorsan megtenni, akkot megtörik a folyamat és tovább kell harcolnod a bossal. Ez kegyetlen. Eleve ha azt nézzük, az ember két kézzel fogja a konzolt, de amint megjelenik a jel, engedd el, fogd meg a stylust, rajzold fel, de siess, mert csak pár másodperced van megtenni! Számomra ez idegesítő volt és felesleges. Úgy tűnik, hogy beleerőltették a játékba ezt a funkciót csak azért, hogy elmondhassák, igen, kihasználjuk a DS adta lehetőségeket. Jobb lett volna nélküle, csak felesleges frusztrációt okoz.

Ami a zenét illeti, szerintem sikerült eltalálni. A hangulatot is és a minőséget is. Igazán jól hangzó dallamokat kapunk a játékban, nincs erre semmi panaszom. Egy-két dalra tudnám mondani, hogy nem nagyon fogott meg, mondjuk a Garden of Madness témája, de összességében elégedett vagyok.

Összegezve, egy igazán élvezetes játékról beszélünk ami képes megragadni a játékost. Van negatív oldala is, igen, méghozzá ezek a negatív dolgok még csak nem is annyira elhanyagolhatóak, de úgy érzem ettől még játszható és szerethető is. Soma karaktere amúgy is egy kis változatosságot hozott a sorozatba még az Aria idejében, örültem neki, hogy még egyszer visszatért. Nagyon szeretem az erejét. Igaz ez sokszor azt jelenti, hogy le kell állnia farmolni a játékosnak, de szerintem a játék minden eszközt megad arra, hogy túlélhetőek legyenek ez a részek is. Én azt mondom érdemes kipróbálni.

Platform	2005, Nintendo DS	Hossz: Közepes
Szerkesztő értékelése: ★★★★★