Shin Megami Tensei

Történt egyszer, hogy véletlenszerűen elkezdtem Shin Megami Tensei: Persona-t játszani... Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mi ez a sorozat és hogy úgy egyébként miről van szó. Aztán jóval később, a tudomásomra jutott, hogy tulajdonképpen a Persona a Shin Megami Tensei sorozat egy spin-off játéka. Vagy micsoda. Őszintén szólva annyi játék kapcsolódik az eredeti Megami Tensei vonalhoz, hogy számon tartani is nehéz őket. A mechanika nagyjából mindegyikben ugyan az, vagy hasonló. Mindenhol démonokat idézünk. A Shin Megami Tensei eredetileg az SNES-re jött ki 1992-ben, de én a 2001-es PSX verziót játszottam belőle, így erről írok.

Az egész történet egy gyilkossággal kezdődött. Miután megöltek egy lányt a parkban, egyre több démon kezd megjelenni Tokióban. A helyi generális démonkat idéz a "rend fenntartása" érdekében, az amerikai hadsereg készen áll lebombázni a várost, közöttük pedig egy ellenálló csapat munkálkodik azon, hogy megbuktassa mindkét félt. Főszereplőnknek a játék folyamán időről-időre dönteni kell, hogy melyik oldalt támogatja, a káosz, a régi nagy istenek, démonok vagy a rend és maga Isten oldalára áll. Esetleg egyiket sem követi, mindegyik cselekedetének következménye van.

Egy RPG játékról beszélünk, ahol nem sok állandó karaktered van, de idézhetsz démonokat és mindenféle lényeket akik majd segítenek a harcok folyamán. A démonok idézése és létrehozása a játék egyik fő pontja.

Mikor a térképen random harcokba keveredsz, nem csak arra ad lehetőséget a játék, hogy megmérkőzz az adott ellenséggel, hanem beszélgethetsz is vele. A beszélgetéseknek több kimenetele is lehet. Ha sikerül úgy vezetned a beszélgetét, hogy kedvezz az adott ellenségnek, akkor megkérheted, hogy csatlakozzon hozzád, adjon pénzt, vagy m-et, amivel a térképen életben tartod a démonaid. Lényegében ha az m szinted 0, akkor nem vagy képes megidézni őket. Ha egy démon csatlakozott a csapatodhoz, akkor további lehetőségek nyílnak meg. Használhatod a harcok alatt, mint harcost vagy elviheted a Heretic's Manorba, hogy összeolvaszd egy másik démonnal és létrehozz belőlük egy harmadikat. Folyamatosan fejlesztened kell csapatod, új démonokat felvenni a soraidba, új démonokat létrehozni, hogy lépést tudj tartani a történet során nehezedő harcokkal. Felszerelést csak az ember karaktereidnem vásárolhatsz, a démonoknak nem. De igazából amilyen drága a vásárlás ebben a játékban, nem is baj.

Na de hogyan is jönnek a képbe a démonok? Ahogyan a történetben írtam, a generális démonokat kezdett idézni a rend fenntartása érdekében. Egy harmadik félnek köszönhetően a főszereplő birtokába jut egy szerkezet, amin a "Demon Summoning Program" fut. Ez a program arra hivatott, hogy démon idéző rituálékat futtason le és eltárolja a csapatunk oldalán harcoló démonokat. Furcsán hangzik, az is, valljuk be, de végül is működik, mint elképzelés. Eléggé logikus magyarázatot ad a történésekre, de senki ne kérdezze, hogy egy programkóddal hogyan lehet démonokat idézni. Csak fogadjátok el, hogy ez így van. Ezt a szerkezetet csak a főszereplő képes használni. Azaz csak ő képes beszélgetni a démonokkal és előhívni őket. Ha a főszereplőnk ki van ütve vagy bizonyos állapotváltozások alatt van, akkor nem képes használni vagy beszélni a démonokkal. Ha minden ember karakter elesik a csapatból, akkor az egyet jelent a játék végével.

A démonok után jöjjenek az emberek. A játék egy álommal kezd amiben megismerhetjük a többi karktert és el is nevezhetjük őket. A későbbiekben ők lesznek a csapattársaink ki rövidebb, ki hosszabb időre. Két karakter a történet folyamán leszakad tőlünk, az egyik a rend, a másik káosz oldalára áll, de egyikük sem változtatja meg az álláspontját, miszerint a barátunk. Ez valahol kegyetlen, mert a játék folyamán nagy hansúly van azon, hogy melyik irányba húzunk a fő karakterrel. Mi is választhatunk oldalt, viszont azt is választhatjuk, hogy egyik fél oldalára sem állunk. Ekkor nyilvánvalóan mindkét barátunk ellen kell fordulnunk. Érdekes ez a felállás, mert más játékokban ha árulásról van szó, akkor általában a saját csapatunk tagjai fordulnak ellenünk, itt viszont nekünk kell dönteni, hogy melyik barátunkat áruljuk el, esetleg mindkettejüktől elfordulunk. Ahhoz képest, hogy nem tudunk meg túl sokat a két másik hősről és nem is töltünk együtt olyan sok időt, azért meglepő módon a játéknak mégis sikerül elérnie, hogy érezzünk irántuk valamit és az az árulás igenis rosszul érintsen minket. Legalábbis én így voltam vele. Ez egy igazán érdekes része volt a játéknak.

De mi is ez a rend / káosz dolog? Három oldal közül választhatunk a játékban és bizonyos cselekedeteink bizonyos oldalak felé húznak minket. Az egyik a rend oldala, az Isten követői, akik a Messiást várják, hogy megmentse őket. A másik a káosz oldala, a régi hatalmas démonok és istenek követői akik anarchiába akarják taszítani a világot. Végül pedig a pártatlan oldal, ami nem húz egyik felé sem. Mindegyik oldalnak megvannak a maga előnyei, hátrányai és hatásai a játékmenetre. Például ha káosz pártiak vagyunk, akkor vannak olyan boss démonok akik harc nélkül csatlakoznak hozzánk, mert ők is a káosz oldalán harcolnak. Máskülönben ugyan ezen démonok ránk támadnak, ha a rend oldalára állunk vagy pártatlanul lépünk be a harcba velük. A felszerelések között is vann olyanok, amiket csak bizonyos párt oldalán szerelhetünk fel magunknak, de a démonok idézésében is szerepet játszik, hogy melyik oldal felé húzunk. Ha túlságosan a káosz oldalán vagyunk, akkor nem leszünk képesek a rend démonait megidézni. Szóval tényleg sok dologra kihat ez, a játék végeiről nem is beszélve. A három oldalnak megfelelően, három különböző véggel rendelkezik a játék is.

Nyilván a játékmenet alatt képesek vagyunk befolyásolni, hogy melyik olda felé akarunk húzni. Ott vannak mondjuk a gyógyító pontok / templomok, minden oldalnak van. Ha itt felajánlásokat teszünk, akkor az adott oldal felé kezd húzni a karakter. De side questek megoldásával is befolyásolhatjuk ezt.

A játékban a legtöbb idődet dungeonokban fogod tölteni amiket first person nézetben barangolhatsz be, hosszúak, bonyolultak és nem kímélnek. Na jó, ennyire talán nem kegyetlen a helyzet, de annyi szent, hogy türelmes embereknek találták ki ezeket a részeket. Hogy feldobják kicsit a dungeonokban töltött időt, találkozhatunk különféle csapdákkal. Mondjuk mérgező vagy sebző padló, robbanó ládák, teleportálós részek, random eltűnő ajtók, egyirányú folyosók, csapóajtók amik kinyílnak a karakterek alatt és egy visszazuhanunk az előző szintre. És persze semmi nem hívja fel ezekre a figyelmet. De legalább van lehetőségünk jelöléseket rakni a térképünkre. Mert van térképünk is! Magát automatikusan kitöltő térkép. Azaz csak azokat a térületeket látod rajta, amiket már bejártál. De legalább van. Nem vagyok nagy rajongója a first person nézetnek, de valahogy ebben a játékban nem zavart és lassan sikerült megszoknom.

A grafika igazán tetszett. Főleg a démonok ábrázolása. Látszik, hogy a készítők a legtöbb esetben csak összevágták, átszínezték, átrajzolák ugyan azokat a grafika részeket és így alkottak meg új karaktereket, de ettől fügetlenül szép és igényes formában sikerült ezt megvalósítaniuk. Nekem nagyon tetszett a grafika, a helyszínek is mind hangulatosak, még a dungeonok is szépen elkülöníthetőek egymástól annak ellenére, hogy semmiféle berendezési tárgyat nem tartalmaznak amik egyedibb vonásokat adhatnának nekik. A világtérkép is jól kivitelezett, könnyű mondjuk eltévedni rajta, de ez nem olyan nagy katasztrófa. Külön tetszettek még a menük is. Annyira egyszerűen vannak kialakítva, mégis olyan jól mutatnak. Könnyű navigálni a lapok között és minden szépen követhező, egyszerű. A zenére sem tudok semmi rosszat mondani. A játék nem dolgozik olyan sok dallal, de mindegyik jó és hangulatos, illik a helyszínek, a jelenetekhez amik alatt hallhatóak. 

Ennek a játéknak van egyfajta sötét hangulata. Most a démonoktól függetlenül. Tokió a pusztulás szélén áll, később egy hatalmas áradás nyomorítja meg jobban az emberek életét, démonok járkálnak szabadon és támadnak rá bárkire és ha ez még nem lenne elég, két oldal, a rend és a káosz követőinek harcterévé vált az egész város. Nekünk peddig ebben az apokaliptikus helyzetben kell meghoznunk a döntéseinket és harcolni a magunk igazáért, megpróbálni életben maradni miközben azok, akikkel egyszer együtt harcoltunk halálos ellenségekké váltak és tőlünk várják, hogy válasszunk melyikük oldalára állunk. Hát azt nem lehet mondani, hogy depresszió mentes és hogy nem hat legalább egy kicsit az emberek érzéseire a történet. De pont emiatt szeretem. Pont ez az, ami csak jobban megfogott ebben a játékban. Nagyon tetszik a démon idéző mechanizmus és ez a történet, ez a hangulat, amit áraszt a játék. Nem mindennapi, nem túl boldog, de képes magával ragadni a játékost és egy különleges élményt nyújtani neki.

Persze, mint minden játéknak, ennek is vannak idegesítő részei. Mondjuk a sok random encounter, a bonyolult dungeon design, a nagyon drága boltok és templomok, az alacsony item drop rate... de emelett szerintem sokkal-sokkal több a jó dolog benne. Így valamennyire meg tud békélni az ember ezekkel a negatív pontokkal. Én csak ajánlani tudom azoknak, akik egy különlegesebb RPG-re vágynak.

RPG	2001, PSX	Hossz: Közepes
Szerkesztő értékelése: ★★★★★