Vihar

Üdvözlet.

Eléggé régen jelentkeztem értelmes bejegyzéssel. Mostanában nem voltam túl jó hangulatban és nem is töltöttem olyan sok időt az interneten. Előfordul az ilyesmi. Meglátogatom azokat az oldalakat amiket egyébként is rendszeresen szoktam és ennyi. Ez pedig nem vesz igénybe olyan sok időt. Egy jóideje a fejemben van, hogy kellene írni, de mégsem tudtam rávenni magam eddig. Bosszantó is ez egyben. Az ember fejében mindig benne van, hogy kellene írni, de vagy fáradt vagy közbejönnek dolgok vagy egyszerűen csak nincs kedve gondolkodni. Mostanában sokszor éreztem úgy magam, hogy nincs kedvem gondolkodni, se semmit csinálni, csak ülni és valami agyatlan elfoglaltsággal elütni az időm.

Az elmúlt időszakban megint előjött az idegességem meg a depressziós hangulatom. Azt nem mondom, hogy nincs okom rá, mert van okom rá, de nem számítottam arra, hogy megint jelentkeznek a tünetek. Mellkas fájdalom, az izmok befeszülése, levertség, remegés, hányinger, fejfájás. Nagyon sokszor úgy éreztem magam, hogy legszívesebben csak bemásznék az ágyba a takaró alá és sírnék. Gondolom ezt az egész marhaságot még jobban felerősítette a menstruáció meg a telihold. Ki tudja. Lassan össze kellene szednem magam, mert akárhonnan is nézzük, ez csak az ideg. "Csak" az ideg. Azaz igazából nincs bajom, a fejemben van a baj, nem a testemmel. Meg a környezetemmel akik ezt előidézik. De nem hibáztathatom (annyira) őket, mert végül is nekem nem kellene ennyire kibukni dolgokon. Azaz visszaértünk oda, hogy az én hozzáállásom az oka az állapotomnak. Azaz hülye vagyok. De igyekszem kezelni a helyzetet. ... Több-kevesebb sikerrel.

A munkahelyen is egyre feszültebb a helyzet. Mindenki ideges, stresszel, leszarja a dolgokat. Pont ahogyan én. Senkit nem érdekel már mi van ami nagyban köszönhető főnökasszonyunk hozzáállásának. Hiába mondják nekem, hogy "oh, ő nagyon hangulatember, nézd el neki, hogy néha bunkó." Nem fogom. Mert nagy ívben leszarom, hogy hangulatember vagy sem. Ha az is, felnőtt ember, tanuljon meg viselkedni másokkal és visszafogni magát ha már ugyan ezt elvárja a másiktól. De tudom, hiába várom ezt, mert az esetek nagy többségében ha valaki tirpák, akkor megsértődik ha az ember ugyan úgy szól vissza neki. Úgy imádom ezt. Mikor valaki megenged valamit magának, de a másiknak már szól érte. Néha sok embernek bele kellene nézni a tükörbe. Ja, hogy nem tetszik amit mutat. Szar ügy. Én próbálom tolerálni sok esetben mások viselkedését, mert arra tréningelem az agyam, hogy leszarjam. Hogy ne érdekeljen, mert tényleg nagy marhaság felhúzni magam nonszensz baromságokon amit a másik beszél. Csak néha olyan nehéz visszafogni magam. Eltűröm egy ideig. Eltűröm addig amíg az illető át nem lép egy határt. Próbálok megértő és toleráns lenni, de ha azt tapasztalom, hogy ez a másiknál szokássá kezd válni és megengedi magának, hogy úgy viselkedjen velem ahogyan kedve tartja, akkor már kinyitom a szám. És ez az a pont ami általában senkinek nem tetszik.

Jól elkanyarodtam. Szóval feszült a helyzet, káosz van, főnökasszony sok esetben nem látja át a dolgokat, csak random ad ki utasításokat, hogy mit csináljanak az emberek. Ami a kezedben van, azt épp dobd el és kezdj neki valami másnak, gyorsan, azonnal, de közben még megkever másik 3 embert is, akkor felborul a rendszer ami eddig volt, szóval gyorsan csináld meg az új feladataid, mert amíg azt csinálod, addig a másikkal lemarasz és nem tud a kolléga dolgozni vele. Ahj. Komolyan már. A szervezettség meg az átgondolt munkavégzés nálunk (nála inkább) idegen fogalmak. Ahogyan észrevettem, mindig megpróbálja az éppen aktuálisan felmerülő problémákat megoldani miközben nem veszi figyelembe a dolgozók képességeit. Ezt az eredményezi, hogy olyan embereknek oszt ki olyan feladatokat amiket nem biztos, hogy kellő minőségben és kellő gyorsasággal el tudnak végezni. Csak kiosztja nekik a feladatot és "csináld." A hosszútávú gondolkodás meg az előre tervetés az meg valahol már rég elveszett. Illetve az előre tervezésről annyit, hogy folyton vannak mindenféle elvárásai, amiket nem tudom honnan szed, mert kb lehetetlen feladatokról van szó, de azért ő szentül hisz benne, hogy ez teljesíthető. Aztán mikor rájön, hogy mégse, akkor nyilván mi vagyunk a szarok akik "nem akarnak dolgozni." Nem ő kurta el a szervezést. "Szervezést." Így, idézőjelek között. Az nem lehet szervezésnek nevezni, hogy ráerőltet mindenkire minden feladatot meg elvárja, hogy túlórázzanak az emberek, hogy kész legyen a munka. Aztán lehet én nem értek ehhez (se). Sőt, biztosan én vagyok tök hülye mindenhez. Éppen ezért, már nem szólok semmit. Hagyom, hogy csinálja, mikor próbálok valami ötletet feldobni, akkor is le vagyok szavazva meg be van szólva nekem, mert csak az a jó, amit ő mondd. Hát akkor hajrá, csinálja. Szoktam látni azért a kollégáim arcán, hogy mi a véleményük a helyzetről. Na meg hallom a közfelháborodást a szünetekben.

Annyira lehangoló az egész. Úgy értem ezen kívül is. Ha ez magában már nem lenne eléggé lehangoló. Ott ül az ember, egész nap, de mikor ott van főnökasszony, még csak meg sem szólal senki. Mert szerinte ha valaki beszél, akkor nem dolgozik. Mert ha kinyitom a szám megáll a kezem meg az agyam, nyilván. Ő azért minden probléma nélük nekiáll sztorizgatni meg nevetgélni, mert... mert ő megteheti. Ő tud dolgozni úgy, hogy közben kinyitja a száját. Ez biztosan valami felsőbbrendű képesség, ami csak a különleges, kiválasztott egyedeknek adatott meg, nem az olyan alja népnek, mint mi. Mondjuk ez a probléma engem annyira nem érint, mert eleve túl messze vannak tőlem a többiek ahhoz, hogy beszélgetni tudjak velük, plusz a napom nagyrésze úgy telik el, hogy bedugom a fülem és zenét hallgatok, aztán úgy dolgozok. Amúgy sem szeretem ha folyton beszélnek hozzám. Főleg ha éppen írok vagy számolok vagy ilyesmi.

Eh, szóval ebből a hosszú dumából csak azt akarom kihozni, hogy lassan úgy érzem, az idegrendszerem kezd besokallni. Mondjuk ez nem újdonság, úgy... a középiskolai éveim óta ezt érzem. Az pedig nem most volt, tekintve, hogy 30 vagyok. Huh. Néha hullámokban rámjön ez a... nem is tudom minek hívjam. Idegesség / depresszió hullám. Persze csak legyinthetnénk is, mondván van ilyen. Hiszen ez is már a "modern ember betegsége" vagy mi a fene. Ezért már sokan nem is veszik komolyan, pedig kellene. Az, hogy egy probléma sok embernél jelentkezik nem azt jelenti, hogy be kell építenünk a normális életünkbe és úgy csinálni, mintha ez teljesen hétköznapi lenne. Épp ellenkezőleg, ez annak a jele, hogy valami nagyon nem jó. És nem csak nálam meg nálad, hanem egyre több embernél. Nem lenne szabad a problémákat, amik tönkretesznek minket ignorálni és semmibe venni csak azért, mert más is szenved tőle, szóval fogd be a szád, mert nem vagy egyedül.

Ez a bejegyzés kezd egyre lehangolóbb lenni, szóval térjünk át kicsit vidámabb témákra. Lehet, hogy nem tudtam még felrakni az előzőt sem a falra, de persze vennem kellett még egy kirakót. Nem szabad nekem a Müllerbe járni emberek, mert ilyeneket veszek. Az írószerekről ne is beszéljünk... A legújabb szerzeményem egy 1500 darabos Ravensburger "Universum" kirakó. Itt egy kép róla:

Hmm. Imádom. Nagyjából két hét alatt ki is raktam úgy, hogy nem is egész nap dolgoztam raja. Szóval büszke vagyok magamra! Most az ágy alatt várja, hogy vegyek végre ragasztót és egy képkeretet neki. Úgy imádom a kirakókat! Csak nincs helyem ahová rakhatnám őket miután kiraktam a képet.

Aztán. Nem voltam elégedett a lóhere gyűjteményem elrendezésével, így újrarendeztem az egészet. Annak idején, mikor először kiraktam őket egy keretbe, nem volt elég nagy keretem, így túlzsúfolt lett az egész összeállítás. Most, hogy sikerült hozzájutnom egy nagyobb kerethez, sikerült úgy megoldanom az elrendezést, hogy mindegyik szépen látszódjon. Elvégre mindegyik szép és különleges, szerettem volna megmutatni az összeset.

Jelenleg így néz ki a gyűjteményem, elégedett vagyok. A képek minőségért elnézést, a telefonom továbbra sem profi kamera.

Történt film nézés is. Folytatam a klasszikus horror filmek megnézését és betettem a Halloween 2. (1981) részét. De ezúttal erről nem fogom leírni a véleményem, mert úgy gondoltam, hogy írok inkább egy összefoglalót, hogy jelenleg hogyan is állok ezzel az egész klasszikus horror film sorozattal. Vagy hogyan hívjam. Mi a véleményem az eddig megnézett filmekről, hogyan tetszenek, ilyesmi. Majd jelentkezem ezzel is.

Aki új itt blogon és nem olvasott eddig GP-n, annak leírom mi van ezzel. Már nem tudom mikor, jóideje, elhatároztam, hogy megnézem az összes (vagy legalábbis a legtöbb) klasszikusnak számító horror filmet. Visszamegyek az időben és szépen az első részektől kezdve megnézem őket. Nos, ennyi, azóta is ezt csinálom ha éppen van hozzá kedv vagy idő és... igazából nagyon élvezem! Én egyébként is szeretem a retro dolgokat. Filmek, játékok. Kellemes időtöltés számomra ezekkel foglalkozni.

Egyébként igen, feltűnt, hogy nem állítottam be a bejegyzések alá nevet. Elfelejtettem, azt hiszem. Bár annyira nem zavar a dolog, elvégre nem változna meg semmi attól, hogy kikerül egy név. Mindegy, azért visszaállítottam.

Végül pedig... hallgassatok zenét. Már akkor megszerettem ezt a dalt, mikor először hallottam. De nem újdonság, hogy Iron Maiden fan vagyok, igaz?

Ennyit mára. Szokás szerint mindenki vigyázzon magára. Figyeljetek a hirtelen időjárás változásokra és a frontokra. Könnyű megfázni ilyen időben.