Gamer vagyok #17

 Üdv.

Jöjjön a következő csomag. Kicsit hullámzó lesz.

Valami egyszerűbbre, rövidebbre vágytam, így gondoltam körbenézek a Gameboy játékok között. Így találtam rá a következőre: Shin Megami Tensei Devil Children - Kuro no Sho (GBC). Mivel tudtam már előre, hogy egy Shin Megami Tensei játékkal nem lőhetek nagyon mellé, így gondoltam egy próbát megér. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire jó lesz.

Ez után maradtam továbbra is a Gameboy vonalon, mert... nem tudom. Miközben a játékaim között nézelődtem, szembejött velem ez: Densetsu no Starfy (GBA). Annak idején elkezdtem japánul, de megakadtam egy ponton. Most viszont kicsit utána néztem a dolognak és találtam egy angol fanfordítást! Annyira megnyugtató és aranyos ez a játék, arról nem is beszélve, hogy igazán jól felépített, egyszerűen csak öröm volt játszani. Arra tökéletes volt, hogy a stresszes agyam lenyugtassa a cukiságával.

Egy ideje a fejemben volt egy másik nagy kedvencem, a Tales of Phantasia (PSX). Régebben többször is kijátszottam az SNES verziót ami csak fanfordítással jutott el japánon kívülre. Hálás vagyok, hiszen enélkül én sem ismertem volna meg, de valljuk be, sok szabadságot megengedtek maguknak a fordítók. A PSX verzió is fanfordítással játszható japánon kívül, de más volt a fordító csapat, hűebbek maradtak az eredeti tartalomhoz, így gondoltam ez tökéletes alkalom arra, hogy előszedjem megint. Imádom ezt a játékot, olyan jó a történet, tetszik, hogy túllép a tipikus "mentsük meg a világot a gonosztól" klissén a történet végi csavarral.

A ToP után nehéz volt kiválasztani mi legyen a következő, de úgy döntöttem ideje folytatni egy olyan soroztatot, ami nagyon megtetszett, de mindig halogattam a következő részt, mert tudtam, hogy hosszúra fog nyúlni. És nem is tévedtem. Ez volt az Ar Tonelico II: Melody of Metafalica (PS2). Lehet néhol eléggé őrült, de tele van nagyon jó ötletekkel, a történet érdekes és elgondolkodtató a karakterek pedig jól megírtak és igazán szépen kidolgozottak. Ennek a játéknak sikerült tökéletesen összehoznia a fantasyt, mágiát és a technológiát, ami valljuk be nem egyszerű. Igazán különleges történet sok szempontból is.

Hm, valami ilyesmi. Az igazság az, hogy mostanában kicsit elhagytam magam, többször is úgy éreztem, hogy elkap valami depresszió hullám és ekkor totál a nullán vagyok. Nem igazán néztem fel netre sem, nem foglalkoztam különösebben semmivel, el voltam tűnve elég rendesen mindenhonnan. Tudom mihez köthető ez a jelenség és tudom azt is, hogy amíg nem oldom meg a problémát addig folyamatosan elő fog jönni, de... megoldani a saját problémáinkat nem egyszerű dolog még akkor sem ha látjuk mi a baj és tudjuk mit kellene tenni. Főleg ha mellette a környezetünk is folyton lehúz és mindig azzal kell szembesülnünk, hogy hiába próbáljuk meg megtenni amit meg tudunk, nem biztos, hogy ez elég lesz, hogy jól csináljuk. Ilyesmi. ... Kicsit eltértem a témától. Mikor mélyponton vagyok szeretek előszedni játékokat és elütni velük az időt, mert elterelik a figyelmem, kicsit jobb kedvre derítenek és esetleg ötleteket adnak a saját munkámhoz, projectekhez.

Néha azért elgondolkodok azon, hogy mi lenne ha nem lennék gamer. Ha nem foglalkoznék játékokkal, akkor mit csinálnék helyette? Mennyire változna meg az életem és ez a változás jó vagy rossz lenne?  Milyen ember lennék ha ez nem lenne, mivel lennék "szegényebb"? Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy le akarom tenni a játékokat, soha! Néha elgondolkodok ilyeneken. És megint eltértem a témától.

# Shin Megami Tensei Devil Children - Kuro no Sho (GBC, 2000)

Ahogyan előzőleg is említettem, Gameboy játékra vágytam, ez pedig olyan jó választásnak tűnt. Eleve ismertem a Shin Megami Tensei játékok logikáját, így nem is kellett sok időt eltölteni azzal, hogy megszokjam, megtanuljam mit hogyan, minden jött magától.

A történet főszereplője Setsuna Kai, aki egy nap különös csomagot kap. De nincs sok ideje foglalkozni ezzel, hamarosan démonok jelennek meg és elrabolják a testvérét, Nagahisat. A csomagban talált Devil Riser segítségével sikerül megidéznie egy démont, Kuult, a Cerberust. Kuul biztosítja a fiút arról, hogy mostantól a társa és mellette fog harcolni. A páros elindul, hogy nyomokat keressenek amik segítségével megtalálhatják Nagahisat. Satsunának el kell utaznia a démonok földjére, hogy választ találjon a kérdéseire és megmenthesse a testvérét.

Ennél persze többről van szó, mert a SMT játékokban szeretnek keverni és kérdések elé állítani a játékosokat. Tetszik egyébként, hogy az utolsó harc előtt végül is dönthetünk arról, hogy kiállunk-e a saját igazunkért és beteljesítsük a sorsunkat vagy egyszerűen feladjuk és végignézzük ahogyan a másik fél véghezviszi a saját terveit. Hogy melyik vezet a jó véghez, hát... Nos, az attól függ milyen az ember beállítottsága, azt hiszem. Ezért is szeretem ezeket a történeteket. Másik észrevétel, ami tetszett, a történet végén az Lucifer és Michael (arkangyal)  hozzáállása a dolgokhoz. Nem estek egymás torkának és nem a kettejük harcáról szólt az egész, hanem értelmes felekként megpróbálták megbeszélni a problémát, eldönteni a világ sorsát annak ellenére, hogy mindkettejüknek más volt az elképzelése. (Az mellékes, hogy végül mégis harc lett a vége.)

Miért nem lehet több ilyet beleírni történetekbe? Érdekes elem szerintem.

A játékban lényegében bejárhatjuk a démon világ különböző részeit, mindenhol vár ránk valami akadály, amit le kell küzdenünk, ellenségek, akik megpróbálnak megállítani minket, emelett pedig bővíteni kell a mellettünk harcoló démonok csapatát. Hogyan? A harcok alatt beszélgethetünk démonokkal, megpróbálhatjuk őket rábírni arra, hogy mellénk álljanak, így Setsuna képes lesz őket megidézni a csatákban. A városokban létezik lehetőség arra is, hogy a mellettünk álló démonokból fúziók segítségével új, erősebb démonokat hozzunk létre. Nagy vonalakban ennyi a gameplay.

Olyasmi, mint a Pokémon, csak démonokkal és valamivel komolyabb történettel.

Ami meglepett, az a grafikai minőség. Olyan jó effektekkel van tele a játék! Meglepő volt számomra ez egy Gameboy Color címtől. Azt pedig aranyosnak találtam, hogy a legtöbb démon chibi formában tűnt fel, olyan kis aranyosak voltak.

Az angol verziót fanfordításnak köszönhetjük. Sokan azt mondják nem a legjobb és kicsit összezavaró ahogyan le lett fordítva a történet, de... nem tudom, nekem minden világos volt. Számomra játszható, érthető, amúgy sem egy túl bonyolult játék, történet, szóval... a célnak megfelel a fordítást és... hát örüljünk, hogy egyáltalán valaki hajlandó volt lefordítani. A fordítás patch [ezen a linken] elérhető.

A játéknak egyébként van egy párja is, az Aka no Sho, ebben egy Mirai nevű lányt irányíthatunk, a lényeg ugyan az, csak a történet változik meg egy kicsit. Ezen kívül japánban a játékok anime adaptációt is kaptak Shin Megami Tensei: DeviChil néven. Az anime adaptációban állítólag már vannak komoly eltérések a történetben.

Összességében szerintem egy élvezhető, aranyos játék. "Aranyos"... nos, eltekintve attól, hogy jön a világvége és démonokkal csatázunk. Ha több része is kapna fordítást, akkor szívesen játszanám őket, kíváncsi vagyok innentől merre megy a történet és megtetszett Setsuna karaktere is.

# Densetsu no Starfy (GBA, 2002)

Annyira jó volt ezt előszedni. Képes jó kedvre deríteni az embert és teljesen kikapcsolni. Azt hiszem erre már szükségem volt egy ideje.

A felhők között létezik egy királyság, a Tenkai. Ennek a királyságnak a hercege Starfy, aki egy napon véletlenül a világra szabadítja a régen elzárt gonoszt, Ogurat. A katasztrófa közben hatalmas vihar támad aminek a következtében Starfy a felhők alatt elterülő tengerbe zuhan. A tenger mélyén aztán egy öreg homár, Rob-jiisan útmutatást ad neki. Útja során csatlakozik hozzá Kyorosuke, a kagyló, így együtt próbálják meg kitalálni hogyan juthatna vissza Starfy a Tenkaira, arról nem is beszélve, hogy ott van még Ogura, akit ismét el kellene zárni...

Egy platform játékról van szó, ahol Starfyt irányíthatjuk és vele kell megküzdeni az ellenségekkel és különböző feladványokat, puzzle részeket megoldani a pályák alatt. Nem igazán vagyok jó a platform játékokban, de valamiért ez más volt, ez tetszett, ez könnyeben ment. Igaz voltak ebben is idegőrlő részek, de... nem tudom. Az aranyos hangulat megenyhített és nem tudok rá negatív érzésekkel gondolni. A puzzle részek, a pályákon lévő feladványok nagyon jól összetettek, minden pályának megvan a maga hangulata, a maga feladványai, így nem érzi az ember repetitívnek a játékot. Ezen kívül vannak még mini-játékok, amikkel el lehet szórakozni.

A mellék karakterek szórakoztatóak és az egész játék alap hangulata aranyos és humoros. Külön tetszett, hogy miután kijátszottuk egyszer, még egyszer meg kell tennünk, de mégis képes ezt is úgy előadni, hogy ne unatkozzunk, ne untasson minket, hogy ugyan azokat a helyszíneket kell megint bejárnunk. A második kör alkalmával nem egyszerűen csak át kell mennünk a pályákon, kincseket kell keresnünk, megnyílnak új helyszínek, megjelennek új ellenségek és a pálya végi bossok is kapnak új képességeket amik nehezebbé teszik az ellenük vívott harcot. Ez annyira jó. Annyira jól van kivitelezve, megtervezve ez a játék. Egyszerűen csak öröm játszani.

Ahogyan feljebb is említettem, egy fanfordításnak hála sikerült játszanom ezt is. [Itt megtalálható] a fordítás patch. Viszont 2024-ben kijött a játék Switchre is.

Annyira aranyos

# Tales of Phantasia (PSX, 1998)

Egyszerűen csak hiányzott már ennek a játéknak a hangulata, azt hiszem ezért is szedtem elő. Na meg a PSX verziót még nem játszottam, így kíváncsi voltam rá. Régebben is láttam, hogy létezik, de annyira megszerettem az SNES verziót, hogy nem akartam mással játszani. Eléggé kételkedtem abban, hogy a PSX verzió esetében is olyan jól fogom magam érezni, mint mikor az SNES verziót játszottam. De szerencsére nem lett igazam. Szerencsére igenis jó volt és azt is mondhatom talán, hogy jobb, mint az elődje.

Egy nap támadás éri Totus falvát. Cless és Chester, két helyi fiatal bosszút esküszik amiért lemészároltak mindenkit és elpusztították az otthonuk. Hamarosan kiderül, hogy az eseményeknek közük van egy több éve elzárt mágushoz, Dhaoshoz, akit támadójuknak sikerül ismét felébreszteni. A harc reménytelennek tűnik, így a fiataloknak vissza kell utazniuk az időben, hogy támogatókra leljenek, akiknek megvan az erejük ahhoz, hogy végezzenek Dhaossal.

Egy RPG játékról van szó, ahol a történetet követve jutsz mindig egyre és egyre közelebb a célhoz, azaz Dhaos legyőzéséhez miközben fejleszted a csapatot és side questeket is csinálhatsz.

Ahogyan írtam, tetszik, hogy a történet túllép a "mentsük meg a világot" klissén. Jobban mondva igen is meg nem is. Végig úgy játszunk, hogy ez van a szemünk előtt, tudjuk, hogy meg kell állítanunk Dhaost, de mégis, az utolsó csata után jövünk csak rá, hogy mi értelme volt ennek az egésznek és mit tettünk, miért harcolt Dhaos olyan elszántan ellenünk. Érdekes, mert a történet alatt többször felmerül, hogy valójában nem ismerjük őt és nem tudjuk mi motiválja. Valahol olyan elgondolkodtató ez, jó story elemnek tartottam. Lehet manapság már nem annyira meglepő egy ilyen történet, de szerintem a maga idejében jó kis csavar volt.

Ha meg már a történet, elképesztő a nyitány. Nagyon megmaradt bennem a játék eleje a szívszorító kezdés miatt. Izgalmas, tragikus és emlékezetes.

A történet mellett a karakterek is szimpatikusak. Egyszerűen csak szeretem ezt a csapatot éppen ezért jó volt nézni a plusz jeleneteket és a beszélgetés opció alatti eseményeket velük. Ez a játék el tudja érni, hogy a játékos szeresse és foglalkozzon a karaktereivel.

Kiemelném még, hogy kaptunk egy hangulatos opening videót is. Igaz a zene számomra nagyon nem passzol, de ahogy olvasgattam mindenki nagyon imádja, úgyhogy... nem tudom, lehet velem van a baj. Abból a szempontból nincs baj a dallal, hogy eredeti 90-es évek anime dal. Ami az animációt illeti, attól függetlenül, hogy 1998-as játék, szerintem az animáció minőségét tekintve ez az opening lazán beállhatna akár a mai animék mellé is. Külön öröm volt, hogy a játék közben is kaptunk 1-2 bejátszást ugyan ebben a minőségben.

Amit még mindenképpen meg akarok említeni, az a grafika és a zene. Eszméletlen mindkettő. Kicsit aggódtam, hogy az SNES verzió grafikáját szétbaromlják a PSX verzióban, de nem. Sőt, tökéletesre sikerült az egész kivitelezés. Olyan szép helyszíneket mutat a játék, néha csak jó sétálgatni egy-egy helyen. A karakterek térképen lévő grafikája és a menüben látott portréja végre passzol egymással. Az SNES verzióban volt némi eltérés, megvan ennek is a háttértörténete, ne menjünk most bele. Ugyan ezen dizájnokat használták később az anime verzióban. Vagy az anime volt előbb? Nem tudom most hirtelen, de örülök, hogy most már egységes lett a karakterek megjelenése. A zenére megint csak nem lehet panasz, ugyan úgy megkapjuk a zenei minőséget, mint az előző verzióban.

A PSX verzió több fejlesztést is hozzáadott a játékhoz. Mondjuk a főzés lehetőségét. Pontokat tölthetsz vissza ha ételeket készítesz. A recepteket és az alapanyagokat neked kell megtalálni. Aztán ott van még a beszélgetés / tipp opció. A világtérképen hallhatod ezeket. Szerintem ötletes megoldás aminek a segítségével nem csak megismerheti az ember jobban a karaktereket, a csapatot, hanem tippet is kaphat ha esetleg eltévedne. És hát Suzu! Suzu végre több szerephez jutott és játszható karakter lett belőle. Ezeket emelném ki, van több változás is, de szerintem ezek a lényegesebbek. A harcrendszer is állítólag sokkal gördülékenyebben működik, erről nem tudok nyilatkozni, mert nekem az SNES verzióban sem volt vele problémám és amúgy is olyan régen játszottam már, hogy nem emlékszek rá milyen is volt.

A játékból készült egy 4 részes OVA sorozat is, ami szerintem eléggé jó, minőségi és szépen visszaadja a játék világát, hangulatát. Egyetlen baj van vele, az, ami általában a játékok anime adaptációjával lenni szokott: sok dolgot ki kellett vágni a műsoridő miatt és ezért sok dolog csak akkor érthető ha az embernek van előismerete a történettel kapcsolatban, azaz játszott már a játékkal.

Ahogyan az SNES verziót is, ezt is fanfordítás útján játszhatjuk, én az Absolute Zero csapata által készített fordítással játszottam.

Szerintem senki nem vitatkozhat velem abban, hogy ennek a játéknak a minősége rettenetesen jó. A történet, a karakterek, a grafika, a zene, a játékmenet, minden. A baj az, hogy nem jelent meg japánon kívül. A japánok minden jó dolgot megtartanak maguknak. Egyedül a GBA verzió kapott hivatalos angol fordítást, de minőségét tekintve az a leggyengébb az összes port közül. Ez pedig sajnálatos. Tényleg, aki teheti, az szerezze be valahogyan ezt a játékot, vagy az SNES vagy a PSX verziót és próbálja ki. RPG játékosoknak kötelező, nem lesz elvesztegetett idő.

# Ar Tonelico II: Melody of Metafalica (PS2, 2009)

Annak idején már az első játékot is nagyon élveztem, szóval nem volt kérdés, hogy egyszer majd folytatom a sorozatot. Viszont azt is tudtam, hogy eléggé nagy munka lesz vele úgymond, ha elkezdem megint egy hosszú játékra kell számítanom, így nagyon nem volt egyszerű eldönteni, hogy egy másik nagyobb RPG után bele akarok-e vágni. Aztán elkezdtem dalokat hallgatni az első játékból és... nos, elkapott a hangulat. De aboszolút nem bántam meg, ennek éppen ideje volt már.

A történet helyszíne Metafalss, egy lebegő sziget és egy hozzá tartozó torony, ahol az Istennő tartózkodik. A sziget lakói számára nem egyszerű az élet, a hatalmon lévő politikai fél, a Grand Bell szerint az Istennő a világuk elpusztítását tervezi így háborút kell indítani ellene, míg a velük szemben álló Sacred Army arra bíztatja az embereket, hogy térjenek vissza az Istennőhöz aki azért fordított nekik hátat, mert elhagyták őt. Ennek tetejében a Reyvateileket sorra támadja egy fertőzés, ami irányíthatatlanná és veszélyessé teszi őket. (Ők az első részből már ismert dalmágiát használó faj.) A problémák megoldására úgy tűnik egyetlen módszer létezik, a legendás föld, Metafalica megalkotása ahol mindenki boldogan élhet. Ennek eléréséhez viszont meg kell érteni a múltbéli hibákat, tanulni belőlük, megakadályozni a jelen katasztrófáit, megtanulni elfogadni egymást és visszaszerezni az emberek rég elveszett hitét és reményeit ami nélkül Metafalica nem jöhet létre.

Egy RPG-ről van szó, megint. Ez az én műfajom, ezeket élvezem a legjobban. Külön élvezem ebben a játéksorozatban azt, hogy mennyire különleges és kidolgozott a világ, amiben játszódik. Ahogyan feljebb is írtam, gyönyörűen képes összeolvasztani a mágiát, a fantasy elemeket és a technikát, az informatikát. Ennek egy formáját már láthattuk a Shin Megami Tensei játékokban is ha jobban belegondolok, de az Ar Tonelico ezen jóval túllép. A settingen túl ott vannak még a részletesen kidolgozott karakterek, az elgondolkodtató történet és a dalok, amiknek nagy szerepe van a játékban. A világ, amit létrehoz egyszerre misztikus, varázslatos és fejlett. Két témát olvaszt egybe, amik egymás ellentétei: valamit, ami ősi és a természetben gyökerezik és valamit, ami fejlett, digitális és az emberek hozták létre. Mindig érdekes mikor megpróbálják összehozni ezt a két témát, mert egyáltalán nem egyszerű dolog eltalálni hogy mindegyikből éppen megfelelő mennyiség jusson és a végeredmény szép is legyen és logikus is.

A történet abból a szempontból elgondolkodtató, hogy a világon az élhető terület egyre csak fogy és hiába a fejlettség, képtelenek tenni ellene. Az álmuk, Metafalica létrehozása viszont csak akkor valósulhat meg, ha mindannyian együtt kívánják ezt, ha mindannyian vágynak rá. A történet végigköveti, hogy annyi kudarc, hamis ígéret, politikai harc és hiábavaló reménykedés után hogyan próbálják meg egyesíteni az embereket és hogyan próbálják meg megteremteni a földet, ami elhozhatja mindenkinek a boldogságot.

Az első játék története sem volt rossz, leginkább Mir részét szerettem benne, de ez a második rész valahogy nálam más szinten van. Valahogy komolyabbnak hat. Vagy csak túl sokat felejtettem, hm.

Az viszont kissé kegyetlen, hogy kétszer kell kijátszani, ha mindent látni akarok! A történet egy ponton kettéválik és döntenünk kell, hogy merre megyünk. Nyilván egy játékmenet alatt csak egy utat lehet követni. Az első játékban is megvolt ez, de ott nem volt motivációm végigvinni még egyszer. Őszintén szólva az első részt eléggé elrontotta a számomra Aurica karaktere, ki nem állhattam azt a csajt, így a hozzá kapcsolódó részt végig sem vittem, lényegében miatta egy csomó dolgot kihagytam. Ebben a játékban nem volt ilyen problémám, mindenki szerethető volt a maga módján, még akkor is ha voltak rázós pillanatok. Mert voltak. Nem egy meg kettő... sok.

Ami a karaktereket illeti... Véleményem szerint mély és jól megírt karakterekkel találkozhatunk a játékban. Vannak extrémebb esetek, de ha erősen gondolkodik az ember, akkor őket is meg lehet érteni valahogy. Értékelem, hogy ennyi gondolatot és munkát beleöltek a készítők abba, hogy így megformálják ezeket a karaktereket. Gondolok itt a két főszereplő lányra. Luca és Cloche. Nagy hangsúly van az ő kapcsolatukon (nem romantikus) és igenis fontos ez a történet szempontjából, sőt, ez az egyik legfontosabb dolog. Mellettük még Croix (akit a játékos végig írányít) is kicsit háttérbe szorul. Kicsit talán furcsa felállás ez, de valahogy mégis sikerült úgy megírni ezt a történetet, hogy egyensúlyt teremtsenek a két lány és Croix között.

Na meg megkapjuk most is a dive rendszert, amivel jobban megismerhetjük a lányokat és erősebb mágiákat hozhatunk létre a számukra. Az első résszel ellentétben, csak akkor teljesíthetjük egy-egy lány részét ha Croix a barátnőjévé fogadja. Ami... valahol bosszantó, valahol viszont teljesen logikus, elvégre a dive alatt lényegében a lelkükbe, a belső világukba hatolunk be. Ki kell választanunk egy lányt, a többieket pedig vissza kell utasítanunk. Lyner bezzeg az első részben mindenkibe mélyre hatolt, khm. Nem szégyelte magát.

Itt hagyom az openinget, mert hangulatos. Mikor először láttam, nem is tetszett, azóta valahogy megszerettem.

Egy másik dolog ami miatt híres ez a sorozat az a zene és a dalok. A háttérzenék mind képesek megteremteni a megfelelő hangulatot, de zenei tekintetben amik igazán nagy figyelmet érdemelnek azok a hymmnos dalok, amiket a karakterek énekelnek és hatással vannak a történetre, a történet alakulására. Már az első rész óta imádom ennek a játéknak a dalait és elképesztő számomra a tény, hogy a készítők csak ezért képesek voltak létrehozni egy egész nyelvet. Megjegyem "működőképes" nyelvet nyelvtannal, különböző változatokkal meg minden. Azt nem mondom, hogy az összes dal tetszik, de vannak, amik nagyon megfogtak ezúttal is.

Az egyetlen dolog szerintem ami miatt tudnék panaszkodni az a grafika a különböző dungeon részek alatt. Egyfajta hamis 3D-t kapunk ahol 2D-s képek között navigálunk és... olyan fura. De őszintén szólva nem érdekel, mert a játék többi része viszont jól kivitelezett, szóval nem fogok ilyenek miatt hisztizni. A különböző hátterek, maga az egész világnak a felépítése és megjelenése igazán hangulatos és szép.

Ennyit mára. Mindenki vigyázzon magára.