Üdv.
Nagyon nem tudok miről írni, mert nem történt konkrétan semmi az elmúlt egy évben. Legalábbis semmi érdemleges. Ezért nem is írok semmiféle személyes dolgot egy ideje. Mert egyszerűen nincs mit. Foglalkozok ezzel-azzal, de nem mondanám, hogy bármivel is elértem volna valami jelentős haladást. Ez van. Nem mondom, hogy majd a következő év jobb lesz, mert valószínűleg ugyan olyan jelentéktelen lesz, mint a mostani. Vagy az előző. Vagy bármelyik.
Üdv.
Mostanában nem sokat vagyok neten és nincs is kedvem általában semmihez. Megint rámjött valami depressziós hullám vagy nem tudom, remélem hamar tovább megy. Addig is, végre kirakom ezt a bejegyzést, amit már száz éve írok, jön a következő adag.
Az első a sorban a Hellnight (PSX), vagy eredeti japán címén Dark Messiah. Mert úgy imádjuk ha össze-vissza változtatják a játékok címét országonként. Mikor beraktam és megnéztem az introt, őszintén fogalmam sem volt róla mi fog ebből kisülni, annyira furcsa volt és nem is tudtam igazán hova tenni az egészet. A történet (nekem legalábbis) nagyon furcsa, maga a gameplay viszont jól megoldott. Egy érdekes túlélő horror különleges hangulattal.
A következő a Brandish: The Dark Revenant (PSP) volt. Mászkálós, RPG-s hangulatban voltam, gondoltam ideje lenne kipróbálni. Igaz nem éppen ilyen stílusú játékra gondoltam, de végül nagyon beleszerettem a sok idegesítő rész ellenére is. Mindenképpen megéri kipróbálni, igazán szórakoztató.
Aztán... végre elérkeztem ahhoz az igazi RPG hangulathoz amit kerestem. Crimson Gem Saga (PSP). ... Vagy más néven Garnet Chronicle: Kouki no Maseki. Vagy megint más néven Astonishia Story 2. Szerencsére több alternatíva nincs. És tudtom nélkül belefutottam megint egy koreai fejlesztésű játékba. Ha az ember nem is tudja, hogy az, egyszerűen csak... megérzi. A Zenonia esetében is ez történt. Ezek a játékok egyszerűen csak... mások. De nem igazán rossz értelemben. Vegyes érzéseim vannak ezzel a játékkal kapcsolatban.
Végül pedig ismét elővettem egy játékot amit ezer éve játszottam utoljára: Assassin's Creed II (PC). Anyu éppen valami műsort nézett a tévében a... pestis járványról és ahogyan mutatták azokat a régi itáliai helyszíneket... Megjött a kedvem, nagyon. Nem is igazán játszani akartam, inkább csak nézelődni a helyszíneken. Hm. De azt viszont nem tagadom, hogy Eziot imádom, mint karakter.
Üdv.
Elérkezett a horror maraton második része! Mióta kiraktam az első részt, azóta rendszeresen megfordult a fejemben a folytatás, de csak most jutottam el odáig, hogy leüljek és kivitelezzem.
Ezúttal klasszikus horrorokat hoztam, olyanokat, amiket mindeki látott már vagy legalábbis ismer hallomásból.
Üdv.
Azt nem tudom mondani, hogy sokminden történt, de azért megpróbálok kipréselni magamból pár értelmes mondatot. Már csak megszokásból is. Nem azért, mert olyan érdekes lenne az életem, hogy érdemes lenne írni róla. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért írkálok még mindig ide, lehet csak tényleg megszokás.
Üdv.
Ismét itt tartunk, igen, megint CV. Ezúttal a Castlevania - Dawn of Sorrow (NDS). Ez a játék az Aria of Sorrow közvetlen folytatása. Mindkét játékot már jópárszor kijátszottam és azért álltam most neki ismét, mert hiányzott már a hangulat és a játékmenet ami csak erre a két játékra jellemző. Hogy segítsek magamon, ezúttal hackel játszottam, ami kiiktatja az idegesítő magical seal rendszert aminek amúgy sincs semmi értelme.
Aztán még több CV. Előszedtem megint a nagy szerelmem, a Castlevania - Symphony of the Night-ot, de ezúttal a Sega Saturn verziót. Ezt a múltban már elkezdtem japánul, de sosem fejeztem be. Most, hogy találtam egy jó angol fan fordítást, ideje volt megint elővennem. Egyrészt elégedettséggel tölt el, hogy ezt a verziót is kijátszhattam végre, másrészről meg a Saturn azért egy kicsit más élmény. Plusz itemek, plusz ellenségek, plusz pályák, mindezek mellett viszont ott vannak a mérleg másik oldalán a konzol limitjei. Na meg az irányítás. A Saturn több gombot használ, mint a többi verzó így kellett némi türelem a részemről ahhoz, hogy megtanuljam mit hogyan.
Ezek után teljesen más vizekre eveztem és elkezdtem egy SMT játékot, ez volt a Shin Megami Tensei: Devil Summoner - Raidou Kuzunoha vs. the Soulless Army (PS2). Hát... jó hosszú cím. Egy jó kis démonidézős, akciódús játék ami nagy meglepetésemre egyben egy detektív történet is. Akárhány SMT / Persona játékkal játszottam, mindig meglepődtem, mert eddig mindegyiket máshogyan kellett játszani. Ez sem kivétel. De kreatív és szórakoztató a démonidéző rendszer.
Később egy PSX játékot vettem elő, ez volt a Blood Omen: Legacy of Kain. Egy igazán sötét hangulatú akció RPG egy vámpírral a főszerepben. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Sötét, kegyetlen és izgalmas.
Üdv.
Ebben a bejegyzésben két, nemrég olvasott műről szeretnék írni. Mostanában eléggé ritkán olvasok, nem is tudom miért, ha pedig mégis ráveszem magam, akkor általában valami rövidebb művet veszek elő aminek gyorsan a végére érhetek. Pedig ott állnak a könyvek a polcon már mióta és várják, hogy kiolvassam őket...
De vissza a bejegyzéshez és ahhoz a két műhöz.
Az első Thierry Jonquet-től a Tarantula (1984). Őszintén fogalmam sincs hogyan találtam rá erre. Azt tudom, hogy régebben mentettem le a címet, hogy majd később elolvasom, de... Hogy mi járt akkor a fejemben és minek kapcsán találtam meg, arra már nem emlékszem. A mű igazán érdekes, jól megszerkesztett és meglepő. Megjegyezném még, a cselekmény eléggé őrült és kegyetlen helyenként.
A másik történet már vidámabb, ez T. Petronius Arbiter-től a Satyricon (~1. század vége). Legalábbis neki tulajdonítják. Igaz sajnos csak töredékek maradtak az utókorra ebből a műből de így is igazán érdekes, szórakoztató és némileg korhatáros olvasmány
Üdv.
Nagyon nem tudtam mihez lenne kedvem, így sok gondolkodás után beraktam a következőt: Koudelka (PSX). Elég jó dolgokat olvastam róla, gondoltam megpróbálkozom vele. Egyfajta... kaland, horror, RPG stílusú játék ami egy kolostorban játszódik, így van némi gótikus hangulata is. Az elején még bíztatónak tűnt, aztán rájöttem, hogy lehet nem nekem van ez kitalálva.
Ezek után elkalandoztam kicsit, már ami a hangulatot illeti. Előszedtem az ObsCuret (PS2). Egy amerikai középiskolában játszódó túlélő horror! A hangulata nem volt rossz, a történet elfogadható volt, még ha furcsa is. Kellemes meglepetést okozott a játék. Meg hát élveztem, hogy egy iskolában rohangálhatok és mindent összeverhetek baseball ütővel... heh.
Aztán élesváltás. Rhapsody: A Musical Adventure (PSX). Ezt is azért kezdtem el, mert sok jó dolgot hallottam róla, amúgy mikor beraktam fogalmam sem volt mire számítsak. Lehet, hogy a címből üvölt, hogy musical és énekelnek majd, de valamiért ezt nem fogta fel az agyam egészen az első betétdalig. Egy RPG, amiben énekelnek. Már ez magában teljesen új volt. Egyébként meg valóban nem rossz játék, meglepett engem is, hogy tetszett annak ellenére mennyire lányos. A hangulatot sikerült a készítőknek tökéletesen eltalálni.
A következő megint csak egy RPG volt, a Glory of Heracles (NDS). Már azért is érdekes volt, mert az ókori görögországban játszódott a történet. Eléggé meglepett, mert tulajdonképpen igazán jó játék. A játékmenet erős középkategória, de a karakterek és a történet miatt nagyon megérte előszedni.
Üdv.
Kicsit kreatívkodtam. Igazából ha lehetne, akkor ezerféle kreatív dolgot csinálnék, de visszafog, hogy sok dolog nincs itthon hozzájuk, a városban pedig nincs olyan bolt ahol vehetnék cuccokat. (Itt SEMMI nincs!) Az árakról meg ne is beszéljünk, minden marha drága. Szóval sok esetben csak nézegetem a képeket, hogy ezt is meg azt is milyen jó lenne kipróbálni, csak... csak igen, nem megy, mert nem tudom beszerezni a szükséges kellékeket. Ez annyira bosszantó.
Üdv.
Nemrégiben sikerült újranéznem egy számomra igazán kedves és nosztalgikus rajzfilm sorozatot, a Bátor, a gyáva kutyát. Ezzel kapcsolatban szeretném kifejteni a véleményem.
Ezt a sorozatot annak idején a Cartoon Network csatornáján néztem még gyerekként. Ez a rajzfilm a gyerekkorom része, konkrétan ezen, és ehhez hasonló rajzfilmeken nőttem fel, így igazán nosztalgikus volt újra elővenni. Emlékszem, gyerekként a földön ülve néztem a tévében és vártam, hogy ezúttal mit fogok látni az adott részben, annak ellenére, hogy tudtam, lehet valami ijesztő dolog lesz. De ettől volt olyan érdekes, olyan izgalmas és ami azt illeti, a mai korban is megállja a helyét, nem vesztett semmit a varázsából, nem járt el felette az idő, ugyan olyan szórakoztató, mint annak idején is volt.
Üdv.
Nemrég elgondolkodtam azon, milyen hülyeségeket álmodtam az elmúlt évek alatt és gondoltam össze is szedhetném őket egy bejegyzésben, mert miért ne? Több marhaságot szoktam összeálmodni, de ezek azok, amik megragadtak valamiért a fejemben és többre emlékszem belőlük, mint néhány képkocka.
Üdv.
Ebben a bejegyzésben szeretnék kicsit írni 1-2 Touhou dalról amiket rendszeresen hallgatok és valamiért megszerettem őket.
De kezdésképp... Mi is az a Touhou? Egy japán danmaku (bullet hell) shooter játék sorozat, ami ZUN nevéhez köthető. Az évek alatt ennek a játék sorozatnak sikerült nagy rajongói táborra szert tennie nem csak japánban, de nyugaton is. A különleges, sokszor a japán mitológiából merítő hangulat és karakterek, a hozzájuk kapcsolódó történetek mind-mind hozzátettek ehhez... és persze a zene. A zene egy igen fontos és egyedi része ezeknek a játékoknak, ZUN pedig mesterien képes megalkotni és a játékon belül beidőzíteni ezeket a dalokat úgy, hogy illeszkedjenek a hangulathoz, a pályákhoz, a karakterekhez akik számára írta őket. A stílus, amiben ZUN megalkotja ezeket a dalokat egyből felismerhető és semmi mással nem összekeverhető. Ha az ember meghallja őket, akkor egyből tudja, hogy egy Touhou, egy ZUN dal az, amit éppen hallgat. Egy külön stílust teremtett magának.
Én azért szeretem annyira ZUN dalait, mert tele vannak érzelmekkel, képesek tökéletesen leírni karaktereket szavak nélkül. Emellett pedig a játékban, a pályák alatt is fantasztikus hangulatot teremtenek, ahogyan össze vannak hangolva a képernyőn történő dolgokkal. Ezek a dalok nem csak azért léteznek, hogy valamit hallgasson a játékos mialatt játszik. Ezzek ennél többek.
Üdv.
Mostanában valahogy nem megy az írás ide. Pedig témám lenne még, csak... nem tudom. Hm, majd remélem változik ez. Addig is... írok, amiről tudok.
Nem igazán tudtam mit vegyek elő, így végignéztem a gyűjteményemen és megakadt a szemem egy játékon, ez volt a Tecmo's Deception: Invitation to Darkness (PSX). Pontosabban fogalmazva a grafikán akadt meg a szemem. Oh, de imádom a korai 3D grafikát! És ezt most komolyan mondom. Nagyon hangulatos számomra. Aztán megtudtam miről szól a játék és minden egyre csak jobb lett... igazán élvezetes és különleges darab már csak azért is, mert ezúttal főgonoszt játszhatunk.
Bennem volt továbbra is ez a "korai grafika" hangulat, így végignéztem a kollekciómon és kiszúrtam ezt: Aidyn Chronicles: The First Mage (N64). Egy fantasy RPG, gondoltam jó lesz ez, csináljuk. Arra emlékeztem, hogy már egyszer elkezdtem, de nem jutottam sokáig benne, szerintem úgy az első 5 percnél lemondtam róla, most viszont... végigvittem. Eléggé vegyes érzésekkel.
Utána megakadt a szemem egy olyan játékon, amit régen nem tudtam játszani, mert folyton lefagyott. Nightmare Creatures (PSX). Annak idején az N64 verzióval próbálkoztam, de nem sok sikerrel, szóval beszereztem PSX-re, hátha ezzel többre megyek. Így is volt. Nagyon jó ötletek, nagyon jó hangulat, de lapos kivitelezés.
A következő az Atelier Iris: Eternal Mana (PS2) volt. Hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Azt hiszem mostanában eléggé sok Atelier cím jött velem szembe és már kíváncsi voltam rá mi ez az egész.
Üdv.
Elsőnek is, jöjjön a Bully (PS2). Először nem tudtam mit akarok, több játékot elkezdtem, de valahogy egyik sem ragadott meg igazán (talán csak a hangulat miatt), de végül kikötöttem ennél. Azt sem tudtam miről szól, csak annyit, hogy egy iskolában játszódik. De őszintén szólva nagyon nagy pozitív meglepetés volt az egész, azt hiszem hiányzott már egy "hétköznapi" környezetben játszódó történet.
A következő az END ROLL (PC) volt. Nagyon random raktam be, egyszer csak belémvágott az érzés, hogy nekem EZT kell játszanom. A semmiből. Annyit tudtam róla, hogy igazán depressziós játék és... valóban. Nagyon negatív, de tele van jó ötletekkel, szerethető karakterekkel és a történet is érdekes. Japán indie játék.
Aztán egy hatalmas nagy klasszikus, egy legendás játék, a The Legend of Zelda: Majora's Mask (N64)! Annak idején, kétszer elkezdtem. Ez volt a harmadik alkalom. Nagyon nagy késztetést éreztem rá, hogy már az elején ismét letegyem és hagyjam, de tudtam, ha ezt megteszem, akkor többet nem fogom felvenni. Egyszerre szeretem és utálom.
Ezek után úgy döntöttem ideje lezárni még egy félbemaradt játékot, ez volt a The Legend of Zelda: A Link to the Past (SNES). Ha már benne voltam a Zelda játékokban és elkapott a hangulat.
„Finom az istennyila” - szőtte tovább gondolatait Esti, akit valószínűleg ez a szó hozott ki sodrából: „lelkület”. Ha tudnák, mennyi keménységre, kegyetlenségre, vad egészségre van szüksége annak, aki érzésekkel foglalkozik. Aztán, aki gyöngéd, az szükségszerűen durva is. A gyöngédség csak egyik rejtett alakja a durvaságnak, a durvaság viszont csak egyik rejtett alakja a gyöngédségnek. Bizony, a jóság és rosszaság, az irgalom és kegyetlenség ilyen furcsa viszonyban állanak egymással. Elválaszthatatlanul együtt működnek, az egyik el se képzelhető a másik nélkül, akárcsak az, hogy valaki, akinek kitűnő a szeme, ne lássa meg egyformán a kéket és vöröset, a pillangót és gilisztát. Ellentétek, az igazi, két ellensarki vég, de mindig természetes kölcsönhatásban vannak s a körülmények szerint váltakoznak, egymás nevét veszik föl, keringenek, átalakulnak, mint a pozitív és negatív villamosáram. ...
- Esti Kornél (Kosztolányi Dezső)
Üdv.
Eh, tudom, mostanában eléggé eltűntem. Azt nem mondanám, hogy olyan elképesztően sok dolog történt volna, de...
Üdvözlet.
Annak idején, mikor megírtam a Horror maraton #1 c. bejegyzésem, említettem benne, hogy egyszer talán majd írok egy "tisztázó bejegyzést" ezzel a történettel kapcsolatban, mert a mozik és az idő elég sok dolgot elferdített. Szeretném tisztázni ezeket a ferdítéseket. Őszinte leszek, pusztán csak azért, mert úgy érzem, hogy egy csomó lényeges dolgot kihúztak, átírtak amik fontos pontjai voltak a könyvnek. Persze tisztában vagyok azzal, hogy néhány változtatásra azért volt szükség, hogy a mozivásznon is megállja a helyét a történet.
Ami következni fog az az, hogy sorra veszem a leglényegesebb dolgokat amiket másképpen adtak elő a mozivásznon, mint ahogyan a könyvben olvashatunk róla.
Üdv.
Jöjjön a következő csomag. Kicsit hullámzó lesz.
Valami egyszerűbbre, rövidebbre vágytam, így gondoltam körbenézek a Gameboy játékok között. Így találtam rá a következőre: Shin Megami Tensei Devil Children - Kuro no Sho (GBC). Mivel tudtam már előre, hogy egy Shin Megami Tensei játékkal nem lőhetek nagyon mellé, így gondoltam egy próbát megér. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire jó lesz.
Ez után maradtam továbbra is a Gameboy vonalon, mert... nem tudom. Miközben a játékaim között nézelődtem, szembejött velem ez: Densetsu no Starfy (GBA). Annak idején elkezdtem japánul, de megakadtam egy ponton. Most viszont kicsit utána néztem a dolognak és találtam egy angol fanfordítást! Annyira megnyugtató és aranyos ez a játék, arról nem is beszélve, hogy igazán jól felépített, egyszerűen csak öröm volt játszani. Arra tökéletes volt, hogy a stresszes agyam lenyugtassa a cukiságával.
Egy ideje a fejemben volt egy másik nagy kedvencem, a Tales of Phantasia (PSX). Régebben többször is kijátszottam az SNES verziót ami csak fanfordítással jutott el japánon kívülre. Hálás vagyok, hiszen enélkül én sem ismertem volna meg, de valljuk be, sok szabadságot megengedtek maguknak a fordítók. A PSX verzió is fanfordítással játszható japánon kívül, de más volt a fordító csapat, hűebbek maradtak az eredeti tartalomhoz, így gondoltam ez tökéletes alkalom arra, hogy előszedjem megint. Imádom ezt a játékot, olyan jó a történet, tetszik, hogy túllép a tipikus "mentsük meg a világot a gonosztól" klissén a történet végi csavarral.
A ToP után nehéz volt kiválasztani mi legyen a következő, de úgy döntöttem ideje folytatni egy olyan soroztatot, ami nagyon megtetszett, de mindig halogattam a következő részt, mert tudtam, hogy hosszúra fog nyúlni. És nem is tévedtem. Ez volt az Ar Tonelico II: Melody of Metafalica (PS2). Lehet néhol eléggé őrült, de tele van nagyon jó ötletekkel, a történet érdekes és elgondolkodtató a karakterek pedig jól megírtak és igazán szépen kidolgozottak. Ennek a játéknak sikerült tökéletesen összehoznia a fantasyt, mágiát és a technológiát, ami valljuk be nem egyszerű. Igazán különleges történet sok szempontból is.
Hm, valami ilyesmi. Az igazság az, hogy mostanában kicsit elhagytam magam, többször is úgy éreztem, hogy elkap valami depresszió hullám és ekkor totál a nullán vagyok. Nem igazán néztem fel netre sem, nem foglalkoztam különösebben semmivel, el voltam tűnve elég rendesen mindenhonnan. Tudom mihez köthető ez a jelenség és tudom azt is, hogy amíg nem oldom meg a problémát addig folyamatosan elő fog jönni, de... megoldani a saját problémáinkat nem egyszerű dolog még akkor sem ha látjuk mi a baj és tudjuk mit kellene tenni. Főleg ha mellette a környezetünk is folyton lehúz és mindig azzal kell szembesülnünk, hogy hiába próbáljuk meg megtenni amit meg tudunk, nem biztos, hogy ez elég lesz, hogy jól csináljuk. Ilyesmi. ... Kicsit eltértem a témától. Mikor mélyponton vagyok szeretek előszedni játékokat és elütni velük az időt, mert elterelik a figyelmem, kicsit jobb kedvre derítenek és esetleg ötleteket adnak a saját munkámhoz, projectekhez.
Néha azért elgondolkodok azon, hogy mi lenne ha nem lennék gamer. Ha nem foglalkoznék játékokkal, akkor mit csinálnék helyette? Mennyire változna meg az életem és ez a változás jó vagy rossz lenne? Milyen ember lennék ha ez nem lenne, mivel lennék "szegényebb"? Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy le akarom tenni a játékokat, soha! Néha elgondolkodok ilyeneken. És megint eltértem a témától.
A lelkész bűnt követett el és jó volt. A józan ész azt mondta neki, hogy hazudozni meg a szolgálat alól kivonni magát, az bűn. Másfelől mindenki tudja, hogy a bűn gonosz dolog, s gonosz dologból semmi jó nem származik. Igen ám, csakhogy nagyon jól érezte most magát, határozottan remekül. Tehát ami mindebből logikusan következik, hogy hazudozni meg kivonni magát a szolgálat alól, az nem lehet bűn. Az isteni intuíció eme pillanatában a lelkész mesterien megtanulta a védekező érvelés célszerű technikáját, és felfedezése széles jókedvre derítette. Csodálatos volt. Rájött, hogy szinte bukfenc nélkül lehet beállítani a bűnt erénynek, a rágalmat igazságnak, a tehetetlenséget önmegtartóztatásnak, a pökhendiséget alázatnak, a kizsákmányolást emberségnek, a tolvajlást becsületnek, a gyalázkodást bölcsességnek, az erőszakot hazaszeretetnek, a kegyetlenkedést igazságszolgáltatásnak. Bárki megteheti: nem kell hozzá nagy ész. Csak jellemtelenség.
- A 22-es csapdája (Joseph Heller)